Ciróka bábszínház

Bérletajánlat a 2018/19-es évadra

BABARÓKA - az előadás az óvodás bérletben szerepel.

Történetünk kezdetén a hároméves Babaróka előszőr megy kölyökörzőbe, ahol nem lehet vele Mamaróka. Felnőtt fejjel sem könnyű az elválás a gyermekünktől, de a kicsik még nehezebben élik meg ezt a helyzetet. Milyen szerepet tölt be az óvónéni, aki egy sétáló tulipán Babaróka életében? Ki lesz a barátja? Egyáltalán hogyan kell barátkozni? Tudnak-e együtt játszani a kicsik és a nagyobb kölykök? Ilyen egyszerű és mégis bonyolult kérdések merülnek fel Babaróka rövid történeteiben. Az előadás során végig követhetjük, ahogy egy kisróka számára kinyílik a világ. Számomra nagyon fontos ezekben a mesékben, hogy a rókacsalád hétköznapi boldogságaiba és problémáiba is betekinthetünk gyerek és felnőtt szemmel.
Nekem három babarókám van, és a velük töltött mindennapok állandó izgalmakat rejtenek. Ezekről a hétköznapi kalandokról szól ez az előadás.
Ellinger Edina rendező

EDDMEGLEVES - az előadás az óvodás bérletben szerepel.

Gyerekkromban csodáltam a felnőtteket. Azt gondoltam, ha végre én is nagy leszek, csak azt teszem, amihez kedvem van.
Emlékszem, hogy a fürdés-fogmosás képtelen volt jó időben jönni. És persze azzal áltattak, hogy minden ételtől különleges képességeim lesznek. Még attól a zöld trutyitól és attól a szörnyű, narancssárga izétől is. Úgy éreztem, a felnőttek nem értenek, de..
..én nem pont ugyanúgy csinálok mindent, amióta apa vagyok? Most már tudom, hogy a kor egyre több felelősséggel jár, a napi terhek korlátok közé szorítanak, sokszor a legfontosabb dolgokra nem marad energiám.
Hol fordul meg az egész, és vajon találkozhat-e mégis a két világ? Az előadás leginkább ezt a kérdést próbálja kinyitni, abban bízva, hogy létezik egy olyan "dimenzió", ahol gyermek és szülő között megszületik az összhang.
Jankovics Péter rendező

MACSKABLÖFF - az előadás az óvodás bérletben szerepel.

Japán, korjak, angolai, norvég, skót és magyar népmesékből szőtt előadásunk három történetében az életéért küzd egy macska - az életben maradásáért füllent. Ösztönösen remekül blöfföl. Ez az ő szuperereje. Vág az esze. Ám a mese végén eljön az a pillanat, amikor már rosszul és rosszra használja képességét. Nem ismeri fel a helyzetet, és nem képes megfékezni önmagát.
Ha az ember (illetve a macska) nem képes változni, akkor ne csodálkozzon, ha újra és újra ugyanazokban a helyzetekben találja magát. 

Előadásunk egy körforgás. Macskánknak nem ez az első köre, nem először akar átjutni a lakatlan szigetről a túlpartra. Ő ezeken a próbákon-meséken-helyzeteken már végig ment, többször is.
Kicsit úgy látom macskánk történetét, mint egy játékot: ha teljesíti az elvárt feladatot, egy szintet tovább léphet - ha nem, kezdhet mindent elölről.
A lényeg, hogy az ember (illetve: a macska) nem adja fel és addig próbálkozik, míg el nem nyeri méltó jutalmát: a boldog életet!
Szörényi Júlia rendező

A ZÖLD MADÁR - az előadás az iskolás bérletben szerepel.

A Zöld Madár mese-motívumait Európában sok helyütt, de a dél-amerikai indiánoknál is föllelhetjük. A mi változatunkban a fülig szerelmes Boldizsár királyfit a bűvös-bájos Mimóza királynő – féltékenységből - madárrá változtatja. A fiút csak a szeretet erejével válthatja meg Hanga, az állatok beszédét is értő bátor leány. Tapasztalatom szerint a jó előadás legfőbb üzenete, hogy milyen jó játszani! Érdekesen táncoló báb-figurákkal játszani, furcsa fényekkel és árnyakkal játszani, különleges hangokkal, ritmusokkal és zene - szerszámokkal játszani. Hogy ne csak a tartalom tartalmazza a mesét: a játék maga legyen a Varázslat! A Ciróka Bábszínházban szerencsére szép számmal vannak játszó emberek. Gyermeki várakozással tekintek hát legújabb kalandunk elé.
Ti pedig tartsatok velünk, hogy kiszabadíthassuk a Zöld Madarat a mesekönyvek kalickájából!
Rumi László rendező

A LEPKEOROSZLÁN - az előadás az iskolás bérletben szerepel.

 

a 2018-as ASSITEj Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé fődíjas előadása legjobb gyerekszínházi előadás kategóriában
Sokféle élet létezik: sokféle gyerekkor, sokféle barátság. Bertie például Dél-Afrikában tölti a gyerekkorát, egy zárt farmon, a szavanna kellős közepén. A farm kerítésén túl csak úgy nyüzsögnek a leopárdok, foltos hiénák, cerkófmajmok, zsiráfok és elefántok: mintha Bertie egy állatkertben élne – csakhogy ebben az esetben ő van bezárva… Szülei féltik, ezért nem mehet ki a farmról, odahaza viszont nincs kivel játszania. Bertie egyetlen öröme, hogy a házuk mellett álló fáról nézheti a préri életét. Egy nap megpillant egy fehér oroszlánkölyköt, és ez – ahogy az ember életében minden jelentős barátság – egy csapásra megváltoztatja az életét…
Ez a fődíjas előadás most azok számára is elérhető, akik tavaly lemaradtak róla.

PETTSON ÉS FINDUSZ - az előadás az iskolás bérletben szerepel.

Melyik szülő (és gyerek) ne szeretné rajongással a Pettson és Findusz történeteket? Nem csak azért, mert a svédországi farmon mindig történik valami vicces, hanem azért is, mert felnőttként újra átélhető az elveszett gyerekkor, gyerekként pedig megismerhetjük magunkat és a felnőtteket.
Pettson, kissé bogaras barkácsoló mester, nehéz a megszokott magányából és életviteléből kimozdítani, de amikor borsókonzerv helyett kiscicát kap ajándékba, megváltozik az élete. A morgolódó vénember, aki hol rókariasztó berendezést, hol sajátos Mikulást talál fel, szeret reggel későn kelni, nyugodtan megreggelizni, veteményest rendbe hozni. Findusz, az örökké nyüzsgő, hangoskodó, mindenbe beleavatkozó macska pedig korán kelni, játék után palacsintatortát enni. Kettejük egymásra találásának története valójában egy szülő-gyerek viszony. Kapcsolatuk problémáktól és veszekedésektől sem mentes, ugyanakkor mindig szeretettel és humorral teljes végtelen ragaszkodás, és végtelen megengedés jellemzi őket.
Történetük nem csupán azért különleges, mert saját életünket láthatjuk meg ebben a „tükörben”, hanem azért is, mert a szerző varázslatos mesevilágot teremt, tudatosan keverve a valóságost a képzeletbelivel.
Dobák Lívia dramaturg

HOGYAN FOGJUNK CSILLAGOT? - az előadás az óvodás bérletben szerepel.

Égi-földi kalandok angyalszárnyon
Az angyalok jók. Mennyei harmóniákat játszanak a harsonájukon, tökéletes, felhő-alakú felhőket göndörítenek, ők vigyáznak a csillagokra az égen és az emberekre a Földön. Egy angyal maga a megtestesült jóság, bölcsesség és nyugalom. Vagy legalábbis annak kellene lennie…
Történetünk hőse egy kisangyal, Theo. Mindig hamisan szól a harsonája, unja a tökéletes felhőket és nem igazán képes bárkire, vagy bármire vigyázni. Saját magára a legkevésbé.
Így eshet meg, hogy Theo egy nap véletlenül elveszít egy csillagot. Leszáll a Földre, ahol egy nyüzsgő város zűrzavarában találja magát. Az idő gyorsan telik, neki pedig meg kell keresnie az elveszett égitestet napnyugtáig… És ez csak a kalandok kezdete.
Az előadás ismét elérhető ajánlatunkban, várva azokat a nézőket, akik még nem találkoztak vele.

ALMAFÁCSKA- az előadás az óvodás bérletben szerepel.

Történetünk főszereplője egy almafa. Magányosan álldogál, de ha figyelmesek vagyunk, láthatjuk, mennyi minden történik körülötte! Tavasszal virágot bont, méhecskék zsongják körül, ágai között kismadár születik. Nyáron almák piroslanak rajta és egy kövér kukac is meglátogatja. Ősszel levelei különféle színekben pompáznak, vándormadarak pihennek meg ágain. Télen pedig, amikor leesik a hó, jégcsapok csilingelnek rajta, ilyen csodás ez az almafa!
Az előadást követően a játétér megnyílik, a gyerekek az almafa köré telepedve aktív résztvevők lehetnek a látottak felidézésében.

RIGÓCSŐR KIRÁLY - az előadás az iskolás bérletben szerepel.

„Jaj, ez aztán mintapéldány, álla mint egy csőr a gólyán, ám de nem oly méltóságos, inkább csak úgy rigóságos, kérőm álla rigó csőre, hogy mert idejönni vele?
Ez lenne a férjem? Legfeljebb konyhán a cselédem.”
A szép, okos, de kényeskedő Katica királykisasszony történetében a cirkusz világa, a mozgásszínházi elemek, az élőjáték, a tárgyjáték, a zene és a színek egyaránt hangsúlyos szerepet kapnak. A Grimm testvérek jól ismert meséje a mi kortárs megfogalmazásunkban a közönség egyik kedvence, aki még nem látta, ne mulassza el!

MIKULÁSKUCKÓ

MIT CSINÁLT 650 ÉVVEl EZELŐTT A MIKULÁS?
A gyerekek idén egy izgalmas időutazáson vehetnek részt. Visszarepülünk 650 évet, hogy menézzük, mit is csinált ekkor a Mikulás. A Kuckó látogatóira most is feladatok várnak, nélkülük nem lehet sikeres ez a nem mindennapi vállalkozás!
A kuckólátogatás bármelyik bérletkonstrukcióhoz hozzárendelhető. A Mikuláskuckóval kiegészített, négy alkalmas bérlet a készlet erejéig igényelhető!

      Szeretettel vár minden érdeklődőt a Ciróka Bábszínház Társulata!