Ciróka bábszínház

Évadzárót tartottunk

Szombaton, a Múzeumok éjszakáján tartotta meg évadzáró társulati ülését a Ciróka Bábszínház.
Az idén hivatásossá válásának 35. évét ünneplő 27 tagú társulat összesen 9 (!) bemutatót tartott. A 433 előadás mellett kiemelt szerepe volt az adventi ünnepkörhöz kapcsolódó Mikuláskuckó interaktív előadás-sorozatnak, és azoknak a közösségformáló eseményeknek (Városi gyereknap, Vasárnapi Mesébelépő játék, Három nap egy esztendő pályázati projekt), amely a családokat, illetve a kulturális ellátottság szempontjából szegregált kistelepüléseket célozta meg.  A Lázár Ervin program keretében idén 2170 elsőosztályoshoz jutott el Vitéz László a Ciróka tolmácsolásában. A színház Címzett: Anyegin osztálytermi előadása során helyi és vidéki középiskolás diákok vitathatták meg nézeteiket a barátság/szerelem témakörben. Az ugyancsak középiskolásoknak készült, háromszemélyes Hamlet a X. Kaposvári Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé versenyprogramjában volt látható. Az évad zárásaként került sor a kétévente megrendezésre kerülő Magyarországi Bábszínházak Találkozójára, amely 15. alkalommal várta a szakma képviselőit. A társulat itt mutatta be frissen készült, Barguzin –lehullt csillag fénye című első felnőttelőadását, amely a nagyközönség számára ősztől lesz látható. A több mint 400 résztvevőt számláló, harmincéves országos méretű rendezvény és az azt követő Múzeumok éjszakája méltó lezárása volt a Ciróka rendkívüli évadjának.

Kiszely Ágnes igazgató elmondta, hogy az idei évad nézőszáma minden várakozást felülmúlt, a színház előadásait több mint 35 ezer fő látogatta.

  • Bízunk benne, hogy a következő évadban ez a szám tovább növekszik. Erre minden esélyünk megvan, hiszen az 5 új bemutató mellett számos hazai és külföldi vendégelőadás kap helyet kínálatunkban. Új évaddal indul a Pestiek a Budai utczában sorozatunk, az évad végén pedig megszületik második felnőttelőadásunk is.

A társulathoz ősszel két pályakezdő, Horgas Ráhel és Szekeres Máté, a Színház – és Filmművészeti Egyetem végzős bábszínész hallgatói csatlakoznak.