A Magyarországi Bábszínházak Találkozója 1992 óta kerül megrendezésre Kecskeméten, a Ciróka Bábszínház szervezésében.

A több, mint 30 éves múlttal rendelkező Találkozó az egyetlen olyan bábos szakmai fesztivál hazánkban, amelyen az összes hivatásos bábszínház és regisztrált társulat bemutatkozik. Kétévenkénti megrendezését a magyar bábszínházi szakma egésze kiemelkedően fontosnak tartja mind a szakmai fejlődés, mind a bábszínházi műfaj jövője szempontjából.
Programjában kiemelt helyen szerepelnek a látott produkciókat elemző szakmai megbeszélések, amelyeken a résztvevők és a meghívott szakemberek különböző szempontok szerint értékelik az előadásokat, és osztanak meg hasznos észrevételeket, véleményeket, gondolatokat. A hat napos rendezvényen a kezdetektől jelen vannak a határon túli, magyar nyelven játszó bábszínházak képviselői is, akik a látott előadásokon keresztül nem csak értékes tapasztalatokat szerezhetnek, de egyben lehetőséget is kapnak a magyarországi alkotók megismerésére, meghívására, saját produkcióik kiajánlására, cserejátékok lebonyolítására.
A budapesti Színház és- Filmművészeti Egyetem, a Képzőművészeti Egyetem, valamint a Kaposvári Egyetem tanárainak, hallgatóinak meghívásával a Találkozó helyet ad az egyetemi képzésben résztvevő bábszínészek, rendező szakos és látványtervező hallgatók bemutatkozásának. A rendezvény lehetőséget teremt a műfajon belüli szakmai fórumok megtartására is, külön napot szentel az UNIMA és a Bábművész Szövetség közgyűlésének, egyéb aktuális kérdések megvitatásának.
A Találkozó szabadtéri esemény sorozata a város főterén kínál tartalmas és változatos programokat a városlakóknak, a szakmai közönségnek és a célirányosan idelátogató kirándulócsoportoknak.
A Magyarországi Bábszínházak Találkozójának állandó résztvevői: Bóbita Bábszínház- Pécs, Budapest Bábszínház, Békéscsabai Napsugár Bábszínház, Csodamalom Bábszínház- Miskolc, Fabók Mancsi Bábszínháza- Zsámbék, Griff Bábszínház- Zalaegerszeg, Harlekin Bábszínház- Eger, Kabóca Bábszínház- Veszprém, KL Színház- Balatonhenye, Kolibri Gyermek-és Ifjúsági Színház- Budapest, Kövér Béla Bábszínház- Szeged, Magamura Alkotóműhely – Hottó, MárkusZínház- Pécs, Mesebolt Bábszínház- Szombathely, Tintaló Társulás- Kecskemét, Vaskakas Bábszínház – Győr, Vojtina Bábszínház- Debrecen, Ziránó Színház-Hottó, SZFE rendezőszakos hallgatók, SZFE bábszínész hallgatók, valamint a házigazda, Ciróka Bábszínház. Emellett rendszeresen bemutatkoznak szabadúszó művészek és független társulatok saját produkcióikkal.

Tájékoztatjuk kedves nézőinket, hogy jegypénztárunk április 2. és április 11. között szünetel!

Ez idő alatt online jegyvásárlási lehetőség áll nézőink rendelkezésére.

Tájékoztatjuk nézőinket, hogy

betegség miatt elmarad a március 1-én 10.30-ra meghirdetett Kispipi és Kisréce című előadás.

A megváltott jegyek április 12-re érvényesek, vagy visszaválthatók. Információ: jegy@ciroka.hu 30/831-0625

Megszakítás