Berletajanlo

havi műsor

2025 október

társulatunk

2024 / 2025

bábszínházunk

Bábszínházunk története valamikor az 1950-es évek végén kezdődött, amikor Báron László képzőművész, tanár bábszakkört alapított a Kecskeméti Szakmunkásképző Iskolában. A kis társulat nevét, a gyerekek által jól ismert mondóka ihlette: „Ciróka-maróka, mit főztél Katóka”.A kalandos amatőr évek után, 1986-ban vált színházunk hivatásossá. Először a Katona József Színház vett minket szárnyai alá, majd néhány év alapítványi működés után, 1991-ben önálló városi fenntartású intézmény lettünk. Műsorválasztásunkkal, programjainkkal a legkisebbektől a felnőttekig, minden korosztálynak igyekszünk kedvében járni. Hét közben az óvodásoknak, kisiskolásoknak és a városba látogató kiránduló csoportoknak kínáljuk előadásainkat, hétvégén pedig a „Vasárnapi Mesébelépő” játékunkkal a családokat invitáljuk színházlátogatásra. A legkisebbeknek, a 4 éven aluliaknak is rendszeresen tartunk életkori sajátosságaiknak megfelelő játékos, beavató színházi előadásokat. A felnőtteket is igyekszünk becsalogatni nézőink sorába, a „Pestiek a Budai utczában” című rendezvénysorozatunkkal, amelynek keretében neves budapesti és vidéki vendégművészek, társulatok, táncszínházak mutatkoznak be a kecskeméti közönségnek. Székhelyen kívül is játszunk, az utóbbi évek pedig külföldi fesztiválmeghívásokban, sikeres vendégszereplésekben is bővelkedtek.

Tájékoztatjuk kedves nézőinket, hogy jegypénztárunk október 27. és november 2. között szünetel!

Ez idő alatt online jegyvásárlási lehetőség áll nézőink rendelkezésére.

Feliratkozás a Ciróka hírlevelére!

Bármikor leiratkozhatsz a hírlevélről az email alján található linken.

Megszakítás