A veszprémi Kabóca Bábszínház vendégelőadása - február 2. 10.30 óra, nagyterem
Nagy víz partján – megszólalásig hasonlít a Balatonra! – él a szegény halász meg a felesége, tisztes szegénységben és békében. Mégis többre vágynak... És egy napon a szegény halász a nagy vízből aranyhalat fog ki, aki – mint a tisztességes aranyhalak általában – teljesíti a halász három kívánságát. Meg a feleségéét. Ám az asszony egy idő után nem csak többre vágyik, de túl sokra is. És ez nem vezet jóra. Vagy mégis?
Ajánlott korosztály: 4+
Hölgyeim és uraim, kedves gyerekek, engedjétek meg, hogy bemutatkozzam: Atanáznak hívnak. A foglalkozásom pedig: lámpaláz. Talán többen ismertek, mint hinnétek. Ha volt már veled olyan, hogy sok ember előtt kellett beszélned, zenélned, táncolnod, vagy akár csak bemutatkoznod - de hirtelen képtelen voltál megmozdulni, remegett a lábad, remegett a hangod és hirtelen még a nevedet is elfelejtetted - az azt jelenti, hogy már találkoztál velem. Ebben az előadásban én leszek a főszereplő. Meg egy kicsit te is. De nem kell izgulnod. És ha mégis izgulsz, az is oké. Van egy-két trükk a zsebemben, ami neked is segíteni fog.
Ajánlott életkor: 6+
Fabók Mancsi Bábszínháza - február 23. vasárnap, 10.30 óra - nagyterem
Ismeritek-e Vitéz Lászlót? S az ő csuda egy beszédét? Láttátok- e, mint küzd nagymamucikája báli legyezőjével sok gonoszok ellen? S ha hallottatok is őróla, ismeritek-e Vas Juliskát?
Tudjátok-e mint aprít pokolfiakat seperűjével, s puszta két kezével? S láttatok-e már igaz, szép szerelmet?
Hát jertek, serkenjetek! Tekintsétek Őket, kiknek félelme nincsen, s kiknek ölelése Halált is legyőz!
Ajánlott életkor: 5+
Az Illaberek Bábszínház vendégelőadása - Február 13. csütörtök, 19.00 óra, nagyterem
A bábjátékos című felnőtteknek szóló előadás arra tesz kísérletet, hogy bemutassa Kemény Henrik rendkívül gazdag életének legfontosabb állomásait. Mozaikos portré egy különleges emberről, akinek a sorsát a 20. századi Magyarország tragikus eseményei formálták.
Igaz mese sikerekről, viszontagságokról, hősökről, családról és mindenekelőtt a színház, a játék csodájáról.
Kemény Henrik 2025. január 29-én lenne 100 éves. A vásári bábjáték legismertebb hazai képviselője 2011-ben hunyt el, de főhőse, Vitéz László örökre velünk marad.
A produkciót 14 éves kortól ajánljuk!
Március 9. vasárnap 10.30 óra, Nagyterem - A Ziránó Színház vendégjátéka
Kalandos történet egy repülő egérről...
Ki ne álmodozott volna már a repülésről? Milyen lehet a felhők között suhanni? Nem könnyű ez a feladat, különösen akkor nem, ha az álmodozó illető egy kisegér. Egér a levegőben! Lehetséges ez egyáltalán? Ha valaki elég kitartó, és nem adja fel az álmait, akkor elrugaszkodhat a földtől, és megpillanthatja fentről a mi kicsi, de csodálatos világunkat...A bátor kisegér kalandjain sok humorral, szeretettel és bölcsességgel vezet végig a Ziránó Színház előadása.
Az előadást 4 éves kortól ajánljuk!
Március 16. vasárnap 10.30 óra, Nagyterem - Az egri Harlekin Bábszínház vendégjátéka (4+)
Egy régi padlás rejtekében éldegél Moll, a piciny tündér. Egyáltalán nem emlékeztet egy átlagos tündérre, mert ha távolról meglátod, szakasztott olyan, mint egy molylepke. Mindent megjavít, de egy dolgot nem tud helyrehozni: a szárnyát. Pontosabban annak hibáját, ugyanis Moll tündér nem tud repülni. Bár mindent megtesz álma megvalósításáért, de a boldogság felé vezető út nem zökkenőmentes. Szerencsére az akadályokkal nem kell egyedül megküzdenie, hisz odatéved mellé Durr, a kis kukac, akivel megannyi kalandot és csodát élnek majd át.
Az előadást 4 éves kortól ajánljuk!
Beck Zoltán és Grecsó Krisztián zenés irodalmi pódiumestje - március 18. 19.00 óra, nagyterem
Bóbiták, Apokrifek és Balázsolások egy időutazós esten, ahol megidéződnek a mesterek, zene és irodalom találkozik és kiderül, milyen közösek a gyökereik. Az est a szerzőpáros első közös lemezére épül, de minden alkalommal hoznak valami különlegességet, meglepetést is magukkal. Irodalmi, inspirációs „játékok”, énekelt versek, mosoly, jó szó, és egy folyton megújuló, változó zenés irodalmi est.
Március 23. vasárnap 10.30 óra, Nagyterem - A Budapest Bábszínház vendégjátéka (5+)
Mi történik a zordon fjordok partvidékén, ha lakkaszörpre szomjazik egy Kalle nevű troll? Ki az a Mökki goblin, Jukka Pekka, Gertrúd, Gréta, Freja, Frida, Jutta, Jütte?
Miért olyan lébenkanál Eino, az óratörpe, és miért gondolja a rák, kinek neve Kierkegaard, hogy minden embert gyötör a kergekór? Varró Dániel lehengerlő humorú és nyelvezetű verses meséjében a skandináv mitológia jellegzetes vidékei és alakjai - fjordok és gleccserek, orkok, goblinok, trollok, törpék, vikingek, hableányok és hablegények – elevenednek meg, Teszárek Csaba egyszemélyes előadásában.
Az előadást 5 éves kortól ajánljuk!
Március 30. vasárnap 10.30 óra, Nagyterem - Fabók Mancsi vendégjátéka (5+ )
Élt egyszer, valamikor erősen rég egy székely menyecske. De az a világon mindent a visszájára cselekedett. Makacs dacosságával még az ördögnek is igen meggyűlt a baja. S tán még ma sem szabadult volna az asszonynép fogságából, ha meg nem menti egy huszár...
A dacos menyecskéről szóló mulatságos előadást ördög-szállta királykisasszonyok, ördögtől kapott ördögűző képesség, igaz mátkaság, s lakodalom is ékesítik!
Mesénket 5 éves kortól ajánljuk.
Vecsei H. Miklós és Balla Gergely (Platon Karataev) József Attila-estje - április 17. 19.00 óra
Mit jelent nekünk József Attila? Ismerjük az életét. Van kedvenc versünk tőle. Életszakaszainkban újra- és újraértelmezzük sorait. De ritkán gondolkozunk el azon, hogy milyen pusztító szenvedély és szeretni vágyás élt benne. „József Attila az őrület erejével, egy-egy szavával néha mélyebbre nyúlt, mint bárki más előtte” – írja róla naplójában Márai Sándor. Ebből a mélységből merít Vecsei H. Miklós, innen próbálja megmutatni a költő életútját, szerelmeit és versrészleteit.
A darab 2018 óta fut a Vígszínház repertoárján, amelynek utaztatható verziójában a Platon Karataev frontembere, Balla Gergely is szerepel.
Eltelt a Mikulásnap, de a csodák még nem érnek véget!
Advent Mesevárosa december 31-ig várja látogatóit a Városháza díszudvarán
Bábszínházunk munkatársai álmodták meg és építették fel azt a karácsonyi hangulatú minivárost, ahol minden eltöltött pillanat mesévé válik. Akik végigsétálnak a városka különleges utcáin, átélhetik az ünnepvárás meghitt hangulatát. Péntekenként 16 és 20 óra, szombatonként 10 és 14, illetve 16 és 20 óra között a városka lakói is életre kelnek, hogy közös játékra, szelfikre és kalandokra invitálják a varázslatos udvarba látogató családokat.
Magyar népi betlehemes játék bábtáncoltatással, énekmondással és élő dudaszóval.
Fabók Mancsi Bábszínháza - december 15-én, 10.30 órakor, a bábszínház nagytermében.
Az előadást 5 éves kortól ajánljuk!
" Egyszer volt, hol nem volt, túl a zord üveghegyeken, még az Óperenciás tenger jégtábláin es túl, éppen ott, ahol a kurta farkú malacka fagyott földet túr, ahol kidőlt kemencének bedőlt oldala es havas volt, s ahol a vénasszony szoknyájának a hetvenhetedik ráncába odafagyott a kicsiny, fehér bolha – ott volt egy mély álomba merült, sötét világ…”
Az előadást játssza: Fabók Mariann és Keresztes Nagy Árpád
Decemberben újra beköltözik hozzánk a Mikulás!
Magyarországi barátai közül a Mikulás ismét bábszínházunkat választotta lakhelyéül.
Kérésünkre megengedte, hogy napközben, míg a gyerekeket látogatja majd, megnézhessétek a szobáját.
Gyertek és kukucskáljatok be a Mikulás kuckójába!
Érdemes szemügyre venni kuckóját, mert egy ilyen kincsekkel és titkokkal teli szoba mindig rejt meglepetést. Csupa rejtély és titok, amely arra vár, hogy megfejtsük!
A kuckólátogatást 4 éves kortól ajánljuk!