Ciróka bábszínház

XII. Találkozó - 2014. október 15-19.

A Magyarországi Bábszínházak XII. Találkozója 2014. október 15-19.között került megrendezésre.
A Találkozó hivatalos programjában- öt nap alatt- 20 társulat mutakozott be.Az előadásokat értékelő, véleményező szakmai zsűri tagjai voltak: prof. Hartmut Lorenz főiskolai docens Németországból, Marek Waszkiel a poznani Teatr Animacji igazgatója, Perovics Zoltán a Metanoia Artopédia alapító rendezője és látványtervezője, Sebő Ferenc zeneszerző és Upor László dramaturg, műfordító. A szakmai beszélgetéseket Nánay István kritikus vezette.

A határon túli magyar nyelvű bábszínházak képviselői is fontosnak tartották a részvételt. A nagyváradi Árkádia Gyermek-és Ifjúsági Színház Liliput társulata, a Szatmárnémeti Északi Színház Brighella Bábtársulata, a Temesvári Csiky Gergely Színház bábtársulata, a Szabadkai Gyermek-és Ifjúsági Színház, valamint a rozsnyói Meseszínház képviseletében is voltak szakmai vendégei a rendezvénynek. 

Az off programok sorában bemutatkozott a Színház-és Filmművészeti Egyetem bábszínész és rendező osztálya, valamint a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem bábművész szakos hallgatói. Hagyományosan egy külföldi bábszínház vendégjátékát is megtekintheték az érdeklődők, amely ezúttal a pilzeni Divadlo Alfa „A három muskétás” című produkciója volt.
A Magyarországi Bábszínházak Találkozója nem verseny jellegű, a szakmai zsűri értékeli, véleményezi, de nem rangsorolja a bemutatott előadásokat. A Magyar Bábművész Szövetség azonban hagyományosan minden Találkozón átad egy díjat, amellyel társulatokat, színészeket, alkotókat részesít elismerésben.
A díjat 2014-ben, a XII. Találkozón Hannus Zoltán érdemelte ki, a Tíz emelet boldogság című előadásban nyújtott kimagasló színészi teljesítményéért. Az előadás a Budapest Bábszínház és a szombathelyi Mesebolt Bábszínház közös produkciójaként került bemutatásra. 

A Magyarországi Bábszínházak XII. Találkozójának megrendezését a Nemzeti Kulturális Alap Színház és Táncművészet Szakmai Kollégiuma, valamint Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatta.

 

 

 Magyarországi Bábszínházak XII. Találkozója

2014. OKTÓBER 15-19.

OKTÓBER 15. SZERDA

OKTÓBER 16. CSÜTÖRTÖK

OKTÓBER 17. PÉNTEK

OKTÓBER 18. SZOMBAT

OKTÓBER 19. VASÁRNAP

 

9.30  
Hanyistók, avagy a grófkisasszony és a lápi szörny története
Vaskakas Bábszínház
Ciróka Nagyterem
 

9.30
Törökvész Vitéz, avagy Vitéz László és a törökök
Fekete Dávid
Ruszt J. Stúdiószínház

 

9.30
Tíz emelet boldogság

Budapest Bábszínház és a Mesebolt Bábszínház közös
produkciója
Ciróka Nagyterem

9.30
Szélszabadító

Griff Bábszínház
Ciróka Nagyterem


 

13 óra
MEGNYITÓ

Közreműködik a Színház-és Filmművészeti Egyetem bábszínész és rendező osztálya

11 óra
Rév Fülöp

Kövér Béla Bábszínház
Kelemen L. Kamaraszínház


 

 11 óra
Törökvész Vitéz, avagy Vitéz László és a törökök

Fekete Dávid
Ruszt J. Stúdiószínház

 

11.00
Pocakmese

Napsugár Bábszínház
Kelemen L. Kamaraszínház



 

11 óra
Dobronka Cirkusz világszám

Magamura Alkotóműhely és a Mesebolt Bábszínház közös produkciója
Kelemen L. Kamaraszínház

14 óra
A kis December király

Vojtina Bábszínház
Ciróka Nagyterem

 

14 óra
Bódog és Szomorilla

HeppTrupp
Ruszt  J. Stúdiószínház
 

14 óra
Szentivánéji álom

Kolibri Színház
Kelemen L. Kamaraszínház

 

14 óra
Világszép nádszálkisasszony

Csodamalom Bábszínház
Ciróka Nagyterem
 

14 és 16 óra
Vitéz László és Vas Juliska

Fabók Mancsi Bábszínháza
Ruszt J. Stúdiószínház

16 óra
Madárház

Stúdió K Színház
Kelemen L. Kamaraszínház

16 óra
Szekrénymesék

Ziránó Színház
Kelemen L. Kamaraszínház

17 óra
A kis hableány

Bóbita Bábszínház
Ciróka Nagyterem
 

16 óra
Grand Hotel

MárkusZínház
Kelemen L. Kamaraszínház

 

17.30 és 18.30
Hadede

Kabóca Bábszínház
Ruszt J. Stúdiószínház

 

18 óra
Fenn és lenn, avagy cirkusz minden
Harlekin Bábszínház
Ciróka Nagyterem

 

20 óra
Baltasar Espinosa utolsó üdülése és üdvözülése
Mesebolt Bábszínház
Piarista Gimázium udvara

18 óra
Hamupipőke

Ciróka Bábszínház
Ciróka Nagyterem


 

18 óra
A három muskétás
Divadlo Alfa, Pilzen

Ciróka Nagyterem


 

20.30-22.30
SZAKMAI
MEGBESZÉLÉS

20.30-22.30
SZAKMAI
MEGBESZÉLÉS

21.30-23.00
SZAKMAI
MEGBESZÉLÉS

20.30-22.30
SZAKMAI
MEGBESZÉLÉS

20.30-22 SZAKMAI MEGBESZÉLÉS
+ ZÁRÁS
Közreműködik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem bábművész osztálya

23.00 OFF PROGRAM
Szinház- és Filmművészeti Egyetem Bábos osztály, vizsgaetüdök
Ruszt J. Stúdiószínház

23.00 OFF PROGRAM
Idegen elemek
Hups Crew
Ciróka Nagyterem

 

23.00 OFF PROGRAM
Ebcsont és nyúlcipő
Kovács Judit és Törőcsik Eszter előadása
Ruszt J. Stúdiószínház

 

Koncert

Koncert

Koncert

Koncert

Koncert

 

Magyarországi Bábszínházak XII. Találkozója

FŐTÉRI PROGRAMOK
Október 18-19.

 

Október 18. szombat

Október 19. vasárnap

10.30 óra
Tintaló cirkusz

Tintaló Társulás, Főtér

10.30 óra
Tintaló cirkusz

Tintaló Társulás, Főtér

11 óra
Guruló cirkusz

A Mikropódium Családi Bábszínház és a Ciróka közös produkciója
Főtér, Békás szökőkút

11 óra
Az égigérő fa

MárkusZínház
Főtér, Békás szökőkút

14 óra
Babszem Jankó

A Ziránó Színház előadása
Főtér, Békás szökőkút

14 óra
STOP
Mikropódium Családi Bábszínház

Főtér, Békás szökőkút

15 óra
Tintaló cirkusz

Tintaló Társulás, Főtér

15 óra
Tintaló cirkusz

Tintaló Társulás, Főtér

15.30
Szent György és a Sárkány

Szárnyas Sárkányok
Főtér

15.30
Gulyás Terka
Mikropódium Családi Bábszínház

Főtér, Békás szökőkút

16.30
Tintaló cirkusz

Tintaló Társulás, Főtér

16.30
Tintaló cirkusz

Tintaló Társulás, Főtér

17 óra
Az ördög kilenc kérdése

Ládafia Bábszínház
Főtér, Békás szökőkút

17 óra
Törökvész vitéz, avagy Vitéz László és a törökök

Fekete Dávid előadása
Főtér, Békás szökőkút

Folyamatos programok 10-18 óráig a Főtéren

Bartha Tóni Csúzlizdája
Kosaras körhinta- Ládafia Műhely
Circus Mechanicus- Tintaló Társulás