Ciróka bábszínház

TÁMOP

TÁMOP 3.2.3/A-11/1-2012-0037
TÁMOP 3.2.13-12/1-2013-0008

Támogatók

Facebook


Apró Ernő
bábszínész


Bemutatkozik a Ciróka
Apró Ernő bábszínésszel Sárosi Gábor beszélgetett.  Az interjú 2017. októberében készült.

Sorozatunkban szeretnénk bemutatni a Ciróka Bábszínház társulatát. Jelen esetben Apró Ernő bábszínészt, aki éppen az idei szezonban játssza végig 50. évadját, azaz ennyi ideje van a színházi pályán. Hosszú út ez, sok-sok szép emlékkel, tapasztalattal. Nem is tudom elképzelni, hogyan lehet ennyi információt raktározni, színházakról, társulatokról, előadásokról, arról a rengeteg megtanult szövegről stb. Ernő már nagypapa, ám életenergiája és óriási szíve fiatalon és frissen tartja és ha megjelenik a színpadon kivétel nélkül óriási ovációval köszönik meg munkáját a gyermekek.

Kedves Ernő! Most, hogy az 50. évadot kezdted el bő egy hónapja a Ciróka Bábszínházban, kérlek, ülj fel velem egy időgépre és repüljünk vissza a legelső évadodhoz 1967-be, amikor még Szabadkán tapostad a deszkákat.
Igen, 67-ben, amikor elvégeztem a stúdiót, akkor hívták le vendégszerepelni Sinkovits Imrét a szabadkai Népszínházba, Az ember tragédiájába, Ádám szerepére. Mi, frissen végzett stúdiósok pár mondatos szerepeket játszottunk, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy egy színpadra kerülhettem Sinkovits Imrével. Próba előtt teljesen lazán beszélgetett, viccelt velünk, sminkelt, nagyon közvetlen volt, de a próbákon nem lazított. Játszott mintha előadáson lett volna.

Akkor gondolom, ő egy példakép lehet. Van még példaképed ebből az időszakból?
Igen persze. Latinovits Zoltán, aki szintén nálunk játszott néhányszor a Tóték című előadásban. Mielőtt a színpadra lépett, egyedül üldögélt a 10 fős öltözőben, kizárta a külvilágot, és koncentráltan készült a szerepre. De próbán is nagyon ügyelt a fegyelemre. Akkoriban ez meghatározó élmény volt számomra, hogy hogyan és milyen alázattal viszonyulnak a feladathoz. A Népszínházban 7 évet dolgoztam.

Hogyan jött mindehhez a báb?
Úgy, hogy abban a hét évben többször meghívtak vendégszerepre a bábszínházba, azaz a Gyermekszínházba, és így egyre nagyobb jelentősége volt számomra a bábos daraboknak. Aztán amikor állandó színészként felvettek volna, mondtam nekik, hogy vágjunk bele, kipróbálom.

Mi volt a legelső előadás, amiben báboztál?
A Csalavári csalavér, amit Bánd Anna rendezett. Ő volt akkoriban Budapesten az Állami Bábszínház főrendezője. Gyakorlatilag ő tanította meg nekem a bábmozgatást, azt, hogy tulajdonképpen hogyan is kel életre egy báb.

Tekinthető ez egy iskolának is, nem?
Tulajdonképpen igen.

Mikor költöztél Magyarországra?
’92-ben Győrbe, a Városi Bábszínházba szerződtem. Majd pedig Kovács Géza, a Ciróka Bábszínház akkori igazgatója hívott, hogy van egy üres státusza és szívesen dolgozna velem. Én meg elfogadtam, és a következő évadot már Kecskeméten, a Cirókában kezdtem.

Mi az, ami számodra meghatározó a Cirókában?
Kovács Ildikó rendező már az én érkezésem előtt is stúdió-szerű munkát vezetett a Cirókában. Ildikó nem az a klasszikus, megszokott bábszínházi rendező volt. Előrelátó, szakmailag nagyon tudatos, elemző, újszerű munkát végzett, és ezzel rátette a kézjegyét Ciróka későbbi munkájára is. És ez számomra is nagyon meghatározó élmény volt.
Az elmúlt 24 év Cirókás munkái közül ki tudnál emelni pár számodra emlékezeteset?

Nagyon szeretem például az Egérmenyasszonyt, meg Kovács Ildikó rendezésében a Triangulum és a Létramesék című előadásokat, valamint a Három narancs szerelmesét, vagy Kuthy Ági rendezésében a Gabi és a repülő nagypapa és a Csomótündér című előadásokat, amelyek az elmúlás, illetve a válás problémáit boncolgatják.

Áruld el nekünk, mi az, ami ennyi év után is kiugraszt az ágyból reggelente, hogy gyerünk a Cirókába? Mi az, ami a hétköznapokban motivál?
Nehéz megfogalmazni, de valójában a Ciróka olyan hely ahová még akkor is beugrok, ha nincs munka és nincs ott dolgom. Bemegyek egy kávéra, vagy csak szétnézek a társalgóban, megnézem a próbarendet, hogy biztos jól emlékszem-e. Olyan mintha hazajönnék, jó a társaság. És ahol ilyen a hangulat, ez az embert inspirálja az újabb és újabb feladatra.

Hogyan tervezed az elkövetkező éveket?
Volt már, hogy be akartam fejezni, de aztán meggyőztek, meg én is magamat, hogy folytassam a színházi munkát. Néha azért érzem már, hogy sok, hogy megterhel. Amúgy meg, sok a fiatal kolléga, így elkél egy nagypapa is a háznál. Mindig azt mondom, ha marasztalnak, hogy na, jó, még egy évad, aztán még egy…, de lehet, hogy ez az utolsó.  Nagyon jól érzem magam. Szeretek itt lenni.

 

 


Barcsik László
hangosító



Bodor Éva
szervező



„Az öt év, amit a gyerekeim születése után otthon töltöttem, életem legszebb időszaka volt. De végig tudtam, hogy nekem ide vissza kell jönnöm. Annyi mindennek részese voltam már, amitől a Ciróka Ciróka lett… „
 

Amikor először találkoztam veled, és bemutatkoztál, annyira frappáns volt, hogy rögtön az emlékezetembe véstem.Megtennéd, hogy bemutatkozol úgy, ahogy anno velem tetted?
Valami olyasmit mondhattam, hogy a Ciróka jelenlegi társulatában én vagyok itt legrégebb óta. Ez a második munkahelyem, másfél évet leszámítva csak itt, a bábszínházban dolgoztam. Ez alatt a hosszú idő alatt pedig részese lehettem minden olyan fontos eseménynek, ami mérföldkőnek mondható a Ciróka életében.

Van egy fordulatokkal teli, izgalmas történeted, a Cirókáról, a munkaköreidről és Rólad. Ez a három szál egy fonatot alkot. Csapjunk bele!
Az Óvónőképző Főiskola elvégzése után másfél évet dolgoztam oviban. Nagyon szerettem, de fiatal voltam és vágytam az új kihívásokra. A legjobb barátnőm a főiskola után rögtön a Cirókához került. Rajta keresztül tudtam meg, hogy megüresedett a művészeti titkár pozíció. Ekkor a Ciróka még a Katona József Színház bábtagozataként működött. Abban az évben zajlott a bábszínészek stúdióképzésének utolsó féléve. Ebben a tevékeny időszakban csatlakoztam a társulathoz. Az utolsó félév és a záróvizsgák megszervezése igazi mélyvíz volt, de nagyon élveztem az új feladatokat.
A stúdióképzés befejezése után még egy évadot voltunk a nagyszínháznál, majd a teljes bábtagozat egyszerre felmondott. Úgy éreztük, hogy ebben az energikus, lendületes kis csapatban rengeteg pontenciál van, de a bábtagozati státuszban nem kapunk elég lehetőséget.
Ezután egy év küzdelmes, de nagyon izgalmas alapítványi létezés következett.
Az akkor már végnapjait élő Magyar Úttörő Szövetség fogadott be minket, hogy legyen egy bázisunk, ahonnan szervezhetjük a társulat életét. Tízen voltunk, mindenki csinált mindent. Együtt kasíroztuk a bábokat, szerveztük az előadásokat, kettesével jártunk az óvodákba és iskolákba bérletezni.
Én akkor három munkakört láttam el: művészeti titkár, szervező és gazdasági ügyintéző is voltam. Ez utóbbi alaposan kimozdított a komfortzónámból, mert pénzügyekben sosem voltam jó. Rendszeres fizetésünk nem volt. Amikor vidéken tartottunk előadást, a nap végén tízfelé osztottuk a bevételt, abból éltünk. Mindenkinek óriási lakbér és egyéb elmaradásai halmozódtak fel. Nehéz, mégis nagyon idilli létezés volt.

Volt bármilyen segítségetek, vagy a lelkesedés elég motivációt adott?
Az induláshoz az alapítványhoz befolyt kis támogatások nyújtottak segítséget, a szakmai támaszt pedig Kovács Ildikó kolozsvári rendezőnő jelentette, aki ekkor csatlakozott a társulathoz. Jelenléte szakmailag és emberileg is meghatározó volt a Ciróka életében. Nagyon sokat tanultunk tőle. Mi ketten közös albérletben laktunk, szoros barátság szövődött közöttünk. Mikor évek múlva visszatért Kolozsvárra, még sokáig tartottuk a kapcsolatot.
Ma már sajnos csak emlék, de azóta is őrzöm a leveleit.

Idilli állapotra emlékszel vissza, viszont nem maradhatott így. Hogyan szerveződtetek tovább?
Egy év alapítványi működést követően, 91’-ben a Ciróka önálló városi bábszínház státuszt kapott. Ez óriási előrelépés volt. Ekkor még nem volt saját épületünk, ezért nagyon sokat költöztünk.
Volt, hogy olyan lakást béreltünk, ahol nem volt vezetékes telefon, így a közönség szervezése nem kis kihívást jelentett. Leveleztem, táviratot küldtem, vagy elgyalogoltam az óvodákba, iskolákba. Előfordult, hogy bevackoltam egy marék kétforintossal egy utcai telefonfülkébe, és amíg nem állt a sor a fülke előtt, onnan szerveztem, vagy egy kolléganőm lakásására jártam dolgozni, akinek volt otthon telefonja.
Aztán még sok átmeneti megoldás után, 1994-ben beköltözhettünk a bábszínház jelenlegi székhelyére. Először a Budai utcai épületrészbe, majd hét évvel később a hozzáépült új Őz utcai részt is birtokba vehettük. Nekem azóta itt a munkahelyem. Szerintem már becsukott szemmel is idetalálnék.

A Cirókán keresztül ismerted meg férjedet, Grosschmid Eriket is.
1996-ban bekopogott a bábszínházba, hogy szeretne itt dolgozni. Kapott egy próbamunkát, átment a megmérettetésen és felvették. De még két év kellett ahhoz, hogy észrevegyük egymást.

13 év Ciróka, 5 év szünet, visszatérés és lehorgonyzás.
Az öt év, amit a gyerekeim születése után otthon töltöttem, életem legszebb időszaka volt. De végig tudtam, hogy nekem ide vissza kell jönnöm. Annyi mindennek részese voltam már, amitől a Ciróka Ciróka lett…

Ekkortól alakult ki folyamatában a jelenlegi munkaköröd…
Igen. Az otthon töltött évek alatt végeztem el a művelődésszervező szakot, és a visszatérésem után teljesen új feladatok vártak. A 2000-es évektől elég sok külföldi turnéra, fesztiválon való megmérettetésre volt lehetőségünk. Fellépéseket szerveztem a társulat részére Angliától Japánig.
Hozzám került a pályázatok figyelése, megírása, összeállítása, a weboldalunk folyamatos aktualizálása, a sajtóval való kapcsolattartás, a kiadványaink archiválása is. A vasárnapi előadásainkat pedig heti váltásban ügyeljük a közönségszervező kolléganővel.
A kezdetektől fogva szervezem a Magyarországi Bábszínházak Találkozóját is, ami kétévente kerül megrendezésre, és a résztvevő társulatok számának emelkedésével egyre komolyabb kihívást jelent.

Melyek a kedvenc feladataid?
Nagyjából tíz éve bonyolítom a középiskolásoknak szóló tantermi projektjeinket. Valamiért nagyon tudok ezzel a korosztállyal együtt menni. Értem a gondolkodásukat, a reakcióikat, azt, hogy egy rendkívül érzékeny korszakban vannak. Minden alkalommal, minden osztállyal végignézem az előadást, ha ötvenedjére játsszuk, akkor is.
A másik hozzám nagyon közel álló feladat a kórházlátogatások szervezése. Igyekszünk havonta több alkalommal előadást vinni a kecskeméti kórház gyerekosztályára. Ebben leghűségesebb társam Fülöp Joci bábszínészünk, a legtöbb alkalommal ő játszotta egyszemélyes előadását a beteg gyerekeknek.
Én pedig minden látogatáshoz viszek egy kis kézműves foglalkozást, ami a meséhez kapcsolódik. Nagyon jó megélni azt, hogy legalább egy rövid időre el tudjuk feledtetni a gyerekekkel és a szülőkkel, hogy kórházban vannak.

  Mivel töltöd a szabadidődet, amikor nem dolgozol?
Természetmániás vagyok. Ez biztosan abból is fakad, hogy falun nőttem fel, kertes házban. Nagyon szeretek kirándulni, túrázni, hegyet mászni, biciklizni. Meg úgy általában mozgásban lenni. Sokszor mozdulunk ki otthonról, de persze a kis kertemet is imádom szépítgetni. A reggeli úszás is az életem része lett, rendbe teszi a gondolataimat és kisimítja a napomat. Persze egy jó könyv, vagy egy izgalmas film is ki tud kapcsolni.

Több évtizede dolgozol a Cirókában. Felmerült valaha Benned, hogy házon belül munkakört válts?
Ha végignézem a színházban a munkaköröket, akkor szerintem a legjobb helyen vagyok.  Biztosan nem véletlenül alakult így. A munkám sok önállóságot igényel, de a háttérmunkában az együttműködés is elengedhetetlen. Én pedig szeretek csapatban dolgozni.

Van kifejezetten olyan motiváció, ami ennyi időn keresztül táplált Téged?
Nem egy unalmas adminisztrációs munka az enyém. Persze vannak rutinfeladatok, de mindig jönnek újak is, amik kibillentenek a megszokásból. Sosem éreztem unalmasnak azt, amit csinálok. Ráadásul mindig van mit tanulni is, hiszen a szervezőmunkában is beköszöntött a digitalizáció korszaka.
Emellett pedig igazi kincs, hogy nagyon sok őszinte barátságot köszönhetek annak, hogy ebben a szakmában dolgozom.

 


Borsosné Oláh Nóra
pályázati ügyintéző


„Amikor egy anyagdarabból vízesés lesz, vagy éppen elefánt egy pár nap leforgása alatt, az szerintem egy csoda.”

Kérlek, mesélj arról, honnan és mikor érkeztél a Cirókába!
A Szegedi Tudomány Egyetemen végeztem angol szakon. Nyelviskolában, felnőtteket kezdtem tanítani itt Kecskeméten, amit nagyon szerettem. A gyerekek születését követően be kellett látnom, hogy nem tudom összehangolni a gyerekek napirendjét a korábbi időbeosztással, mert esténként voltak leginkább óráim. Amikor elkezdtem új munkahelyek után nézelődni akkor találkoztam egy lehetőséggel. A Ciróka Bábszínházba kerestek kulturális közfoglalkoztatottakat. Tudtam, hogy ez olyan időbeosztással jár, ami a gyerekekhez hangolható, maga a bábszínház világa már akkor is vonzott, így belevágtam. Kezdetben általánosabb, adminisztrációs feladatokat láttam el, amivel az itteni kollégák munkáját segíteni tudtam. Az itt töltött idő alatt, ismertem meg a bábszínház működését és kaptam egyre több feladatot, leginkább a könyvelő mellett, amit nagyon élveztem. Egy évig dolgoztam közfoglalkoztatottként, majd kaptam egy állandó státuszt. Ez éppen egybe esett azzal az elhatározásommal, hogy teremtsek az angol tanításon túl egy másik lehetőséget magamnak, amire támaszkodhatom a gyerekek mellett. Ezért elvégeztem egy társadalombiztosítási- és bérügyi szakelőadó tanfolyamot. A gazdasági ügyek soha nem álltak tőlem messze. Ezt a tudást itt a színházban kamatoztatni tudom, közben van lehetőségem emberekkel foglalkozni, kommunikálni, amit nagyon szeretek.

Milyen feladatokat látsz el a bábszínházban?
Menet közben alakult ki a konkrét munkaköröm. Mivel bőven voltak feladatok, így hamar bezárul a kör, hogy mi tartozik hozzám: legfontosabb a pályázatok megírásában való részvétel, a megnyert pályázatok nyomon követése és a hozzájuk kapcsolódó elszámolások dokumentálása. Mivel önálló gazdasági hivatalunk nincsen, így az én feladatom a központi gazdasági hivatal felé küldendő dokumentumok rendszerezése, előkészítése, valamint az Igazgatónő munkájának közvetlen segítése.

Ismerted a bábszínházat?
Korábban már a gyerekekkel jártunk ide előadásokra. Ami nagyon megfogott, amikor a bábszínházban kezdtem dolgozni, az a mesék világa. Hogy itt csodák történnek és készülnek. Például amikor egy anyagdarabból vízesés lesz, vagy éppen elefánt egy pár nap leforgása alatt, az szerintem egy csoda. A másik pedig az emberek. Tényleg olyan közösségben dolgozom, ahol jól érzem magam.
Sajnos az én gyerekkoromból kimaradt a bábszínházba járás. Amikor nagyobb lettem, akkor színházba mentünk néha. Viszont apukám rengeteget mesélt otthon, illetve sokat diavetítettünk. Így ismertem meg a János vitéz történetét vagy az Odüsszeuszt. Maga a diafilmezés egy szeánsz volt nálunk, mert a 25 kockás meséhez az apukám kiegészítő történeteket mondott, így körülbelül másfél óráig tartott.
Lehet, hogy emiatt is alakult ki nálam a könyvolvasás iránti rajongás.

Ezek szerint az olvasás a hobbid….
Emlékszem arra a pillanatra, amikor óvodás voltam és betegen otthon maradtam, akkor kiszaladtam anyukámhoz, hogy elmondjam neki, hogy a Gőgös Gúnár Gedeonból elolvastam egy mesét.  Azóta is, amikor csak tehetem, olvasok. Ez azt jelenti, hogy néhány éve kénytelen voltam átállni ebook olvasóra. Egyrészt nincs annyi helyünk, ahol ezt a rengeteg könyvet tárolni tudnánk, másrészt bárhová megyek, ezen az olvasón 100 könyvet magammal tudok vinni. Leginkább a családregényeket, történelmi regényeket és a skandináv krimiket kedvelem. Ha jobban belegondolok, mindenevő vagyok, talán hangulatfüggő, hogy mikor mit olvasok. Az ebook-ban is így csoportosítom a könyveket.

Ha falod a könyveket, az azt is jelenti, hogy egyszerre többet olvasol?
Nem. Egyszerre egyet olvasok. Ritkán van olyan, hogy félbe hagyok egy könyvet, inkább végigszenvedem. A Tüskevárat, amikor kötelező volt, akkor nem olvastam el, mert nem érdekelt, majd egy-két év múlva pótoltam. Utána minden évben újraolvastam a Téli berekkel együtt, annyira megfogott.

Hogy van ez a gyerekeidnél?
Ez egy nagyon nehéz téma nálunk. A gyerekeim azt látják, hogy a férjemmel olvasunk otthon, kicsi koruktól kezdve nekik is olvastunk, alkalomra mindig kaptak könyvet is és az én mértékemmel mérve keveset olvasnak.

A mai világban szerintem nagyon nehéz kérdés, hogyan csinálsz a gyerekből olvasót és mennyi ráhatásod van. Ezért anyaként már nem az a célom, hogy valamit rájuk erőltessek, hanem az, hogy bármilyen tevékenységet, legyen szó filmnézésről, könyvolvasásról, vagy főzésről, azt együtt csinálja a család. A többi majd kialakul. Szombat esténként például „szent sült krumpli” napot tartunk. Ez mindig egy jó családi program, fix időben, amihez mindenki tartja magát, ilyenkor sokat tudunk beszélgetni.

Van, amit még szívesen tanulnál?
Igen! Az egyetem alatt elkezdtem spanyolt tanulni, csak abbahagytam. Azt szívesen folytatnám.

Mi a kedvenc könyved?
Azt hiszem, leggyakrabban az, amit éppen olvasok. Nemrég olvastam egy könyvet, ami nagyon sokáig a gondolataimban maradt, Nina George: Levendulaszoba című regénye.

Hova utaznál el legszívesebben?
Skócia, Kanada, Új-Zéland, esetleg valamelyik skandináv ország.

Van olyan célod, terved, amelyet szeretnél megvalósítani a közeljövőben?
A kutyák és a macskák mindig felülírják a kertészkedési ötleteimet, de lassan azért haladok vele. Kis konyhakertet szeretnék csinálni. Egy ideig autodidakta módon egyszerű táskákat varrtam. Ez igazi flow élmény volt nekem. Varrtam, közben rádiót hallgattam. Jó lenne ezt visszaépíteni a szabadidőmbe. Újdonság számomra és nagyon hasznosnak találom az önismereti módszereket, szeretnék ezzel is foglalkozni egy kicsit. Alapvetően optimista vagyok, de nyilván vannak helyzetek, amelyeket nehezebben élek meg.  Szerencsére ez nem gyakori és ilyenkor mindig jön segítség. Az olvasást is használom arra, hogy kilépjek egy túlcsordult helyzetből. Ilyenkor csalok, vagyis olvasok és a megnyugvás után tudok a helyzetbe visszalépni.

Mit üzennél a 18 éves önmagadnak a mostani fejeddel?
Azt üzenném, hogy éljél, legyél lazább és állj ki magadért! Erről egyébként könyvet tudnék írni!

 

 


Bujdosó Zsolt
világosító



Emőd Krisztina
báb-és jelmezkészítő


"Amikor ott van előttem egy halom textil, cérnák, gombok, fadarabok és egy csomó minden más. És tudom, hogy abból két-három hét múlva ott fog ülni egy figura; egy cirkuszigazgató vagy egy balerina. Ez olyan varázslatos!”

Hogyan és mikor kerültél a Ciróka Bábszínházba?
Véletlenül összefutottam egy ismerősömmel, aki a Ciróka műhelyében dolgozott. Meglátta rajtam a kabátot, amit én varrtam magamnak. Kirakatrendező és dekoratőr végzettségem van, ilyen területen dolgoztam. Egyik alkalommal, amikor egy kirakatot dekoráltam, szó szerint rám kopogtatott, hogy nincs-e kedvem eljönni a Cirókába műhelyesként dolgozni. Nekem pedig volt kedvem.
1992 februárjában kezdtem el itt dolgozni. Akkor egy kétszintes épületet bérelt a Czollner téren az akkor már független bábszínház, amiben volt egy iroda és egy műhely. Az előadásokat a Rákóczi utcán lévő Táncsics Művelődési Házban játszottuk. Sajnos még volt néhány költözése a bábszínháznak, míg végül megkaptuk a jelenlegi, Budai utcai épületet 1994-ben.

Emlékszel melyik volt az első előadás, amin már Te is dolgoztál?
A Haza című darab volt, amelyen a férjemmel, Mátravölgyi Ákossal már együtt dolgoztunk.

Általában az emberek felkapják a fejüket, amikor meghallják, hogy valaki színházban dolgozik és még különösebben reagálnak a bábszínház hallatára. Neked milyen volt az elképzelésed, kapcsolatod a színházi háttérmunkáról?
Ismertünk egy-két embert a színházi világból, tehát tudtuk, hogy van, és valamiben különleges. De engem nem igazán ez a miliő érdekelt, hanem a gyártás, a manuális dolgok, valaminek a létrehozása, ezért is lettem kirakatrendező. Abban az időben még nem voltak annyira felosztva a munkakörök a színházban, mit most. Mindenki részt vett a közös munkában a sajátján túl is. Nyilván olyan plusz feladatot vállalt, amihez volt affinitása. Egy közös célunk volt, amiért mindig és mindenki dolgozott, az előadás. Ehhez az elvhez könnyen tudtam csatlakozni. Amikor ott van előttem egy halom textil, cérnák, gombok, fadarabok és egy csomó minden más. És tudom, hogy abból két-három hét múlva ott fog ülni egy figura; egy cirkuszigazgató vagy egy balerina. Ez olyan varázslatos.

Hol tanultál?
A dekorsulit Budapesten végeztem. Ez egy kétéves nappali képzés volt, ami nagyon jó alapot adott. Sokan, miután ezt elvégezték, onnan mentek tovább az Iparművészeti, vagy a Képzőművészeti Egyetemre.
Amikor itt kezdtem dolgozni Majoros Gyula mellett, tőle és Sipos Katitól tanultam sokat, akivel később kollégák is lettünk jó pár évig. Kati mutatta meg először, hogy kell kesztyűs bábot készíteni. Akkor még nem volt olyan iskola, ahol bábkészítést tanítottak. Elképzeléseink voltak, és az húzott minket a megvalósítás felé, hogy szerettük volna csinálni. És ez így működött. Minden egyes előadás készítése során tapasztalatokat gyűjtöttünk, kísérleteztünk, így tudtunk fejlődni.

Jó tapasztalati forrás volt a kirakatrendezés?
Hasonló itt a színházban az, ahogy a tervezőkkel alkotok, mint ahogy korábban dekoratőrként dolgoztam. Készül egy részletes, rajzokkal és megfelelő információkkal ellátott anyag, amely tulajdonképpen a gyártás leírása. Ami a papíron van, azt kell létrehozni. Ha olyan tervező érkezik hozzánk, aki bábszínházban még nem tervezett, megmutatjuk neki a bábtechnikákat és segítjük őt tapasztalatainkkal.  

Hárman dolgoztok műhelyesként. A díszletgyártás, bábok készítése, kellékek előállítása a feladatotok. Hogyan osztjátok el a gyártási munkákat?
Most úgy dolgozunk már egy jó ideje, hogy mindenki azt készíti el, amihez jobban ért. A varrógép mindig nálam volt, ezért evidens volt, hogy a textil része egy jelmeznek, vagy bábnak hozzám és a kolléganőmhöz tartozik. A fa-, fém- megmunkálások, illetve a díszletgyártás a másik műhelyben zajlik. De a további munkákban is részt veszek, például kasírozás, festés, ragasztás. Egy báb úgy születik meg, hogy mindannyiunk kezén végigmegy, mert mindenki más-más részletén dolgozik. Sok tervezővel találkoztam már az elmúlt évek alatt. Minden tervező új előadást, új lehetőséget, új élményt jelent a munkámban. Mindhármunk szaktudása egyaránt hozzájárul a végeredményhez.

Melyik bábtechnikával dolgozol szívesen?
Kifejezetten szeretek kesztyűs bábokat készíteni, vagy gapitos bábokat, amiben sok a textil, hiszen abból vannak a testrészei.

Van olyan, hogy egy elkészített báb nem kerül színpadra?
Nagyon nehéz szituáció az, amikor a rendezés során kiderül, hogy változik a koncepció. Ez jelentheti azt, hogy kihúznak belőle dolgokat, bele kerül új dolog, vagy módosul. Ez történt például az Álomhozó című előadásban. Elkészítettem egy bábot, egy körülbelül 30 centiméteres teljes emberi figurát, amit a jelenetből kihúztak és a báb már nem kellett. Kezdetben az ilyen fordulatokat nagyon nehezen éltem meg, mert volt, hogy hetekig dolgoztam valamin, ami aztán kikerült a darabból. Most már jobban kezelem ezeket a helyzeteket. Az így elkészült, bábokat ugyanúgy raktározzuk, mint a többit. Bábot soha nem dobunk ki, inkább csak nyugdíjba vonultatjuk őket.

Melyik a kedvenc előadásod?
A kedvenc darabom, amelyet egyébként nem én gyártottam, a gyerekeim születése környékén készült a Cirókában, a Gombra nyíló kapu. Érzelmileg ehhez az előadáshoz nagyon kötődöm. Amiben már az én kezem munkája is benne van és különösen szeretem, a Gabi és a repülő nagypapa, a Hamupipőke, vagy a Lúdas Matyi.

Nem lehet betelni a műhely, a jelmezraktár, a díszlettároló és a bábos szoba látványával. Biztosan rengeteg történetet őriznek….
Évek óta gondolkozom, hogy nyitok egy listát, amire felírom, hogy a gyártás során miket kérnek tőlünk. Mert néha, amikor kimondom hangosan, hogy miket csinálunk, akkor idegen füllel hallgatva magamat, nagyon vicces tud lenni.
Egyszer például lekiabáltam a lépcsőházba, hogy ’hozd már fel a Létrából a vizet, mert szeretném kivasalni’. Fordítom! A Létra mesék előadásban lévő, textilből készült vizet szeretném kivasalni.
Ezek prózai dolgok, amelyeket, ha valaki meghall, akkor mindig azt mondja, milyen izgalmas a munkám, és valóban az! A rengeteg vidám pillanat mellett a családias hangulat is, ami itt van, fontos számomra.

Felmerült, hogy a színházban más területen is kipróbáld magad?
Voltak tervezői próbálkozásaim, például a Kuckómóka és a Mackó mese előadásokban.

Említetted, hogy a munkakörök nem teljes körülhatároltak. Mi az, ami még hozzád tartozik?
A jelmezek, bábok létrehozása mellett ezeknek a nyilvántartásával és raktározásával is foglalkozom. A jelmezek tisztítása és karbantartása is hozzám tartozik, ami azért jelent kihívást, mert kevés helyünk van, kinőttük ezt az épületet ebből a szempontból is. Bábkiállítások tervezésében és kivitelezésében is részt szoktam venni, vagy ha dekorációként viszünk ki egy jelenetet a városba, akkor azt a helyszínen megvalósítom.

Hogyan kapcsolódsz ki?
Itt eléggé kimerítem a kreatív részét az életemnek. Ezért otthon már csak célirányosan ajándékba készítek bármit. Rendszeresen tornázom otthon, és ha szeretnék kikapacsolódni, akkor olvasok. A legnagyobb feltöltődést továbbra is a család adja.

Egy bábkészítő és egy tervező házaspár lakását hogyan kell elképzelnünk?
A férjem (Mátravölgyi Ákos) tervezéseivel kapcsolatos előadások plakátjait a premierkor mindig megkaptuk és kitesszük otthon. Korábban jellemzőbb volt, hogy kreatívabb dolgokkal volt teli a lakás. Mindig gyártottunk valamit, átfestettünk, átalakítottunk, sokat varrtam. Most már letisztultabb térben élünk. Elmúlt a szenvedélyem, hogy dolgokat gyűjtsek. Régebben szerettünk a zsibpiacra járni. Minden olyat bevásároltunk, amiről tudtuk, hogy valamihez majd egyszer jó lesz. Ott a piacon találtam például egy türelem üveget is, ami egyik dísze a lakásunknak. Elképesztő, hogy valakinek nem kellett egy ilyen remekmű… Egy régi, nagyobb méretű italos üvegben van egy kecskelábú asztal, és két szék falapokból összerakva. Meg egy csillár lóg be, a kupak belsejéhez rögzítve. Ezt mind az üveg száján keresztül kivitelezte valaki. Látszik rajta, hogy aprólékos munka, mert az asztal szélei ékelve vannak. Potom áron jutottam hozzá. Vagy van egy selyemre hímzett lófej, amely egy nagyon béna keretben van. Egy helyen a selyem háttér meg van foltozva, mert korábban kiszakadhatott. Egy nagyon édes néni árulta szintén a piacon. Ezek természetesen el tudtak varázsolni. Rengeteg könyvünk van. Tehát könnyen belakjuk a lakást, főleg, ha a férjem más színházak előadásainak tervezésén és kivitelezésén dolgozik. A fa és fém megmunkálást a saját műhelyében csinálja, a többi gyártási feladat a lakásunkban zajlik. Ez azért is praktikus, mert így éjjel-nappal tudunk rajta dolgozni.

Egyértelműnek tűnik, hogy egy művész házaspártól hasonló képességeket örökölnek a gyerekeik….
A fiaim, bár biztos, hogy hatással voltunk rájuk, más utat választottak. Ábris szakácsnak tanult, Bátor pénzügy és számvitelből diplomázott. Többször kellett azt megélniük, hogy amikor a férjem a tervezéséhez maketteket készített, akkor a kisszobában este elemlámpával világítva kereste a hozzá való alkatrészeket a játékok között. Sokszor ébredtek úgy a fiúk, hogy reggelre apa szétszerelte valamelyiket. Persze aztán ezek pótolva lettek. Ilyen mobil műhelylakásban nőttek fel, ahol bármi megtörténhet. Ez azért másfajta betekintést enged a színházi világba, mint mondjuk rendező vagy dramaturg gyerekeként felnőni.

Mit gondolsz a 3d-s nyomtatóról, amit itt a színházban a gyártás során tudtok hasznosítani?
Praktikus. Például egy most készülő előadásnál maszkokat készítünk, és gipsz helyett tudunk vele dolgozni. Egyrészt gyorsabb, másrészt kényelmesebb. Nem kell a színészt idehívni és rakosgatni rá a rétegeket, utána lekasírozni. Ez vékonyabb alap, stabilabb. Új lehetőségként tekintek rá.  


Fülöp József
bábszínész



Horgas Ráhel
bábszínész



Kiszely Ágnes
igazgató



Balogh Krisztina
közönségszervező



Krucsó Júlia Rita
bábszínész


Bemutatkozik a Ciróka
Beszélgetés Krucsó Rita bábszínésszel.  Az interjút Sárosi Gábor készítetette 2017 októberében.

Sorozatunkban szeretnénk bemutatni a Ciróka Bábszínház társulatát. Jelen esetben Krucsó Ritát, akit rengeteg előadásban láthattunk az elmúlt években. Személyisége és az általa alakított figurák alkotják a bábszínház egyik igazán markáns arcvonalát, melyben az anyai szerep megformálása, és annak végtelen cizellálása a cél. Egy igazán kitartó és magabiztos személyiség, aki nem engedi el fiatal lendületét, és energiájával, szeretetével megtölti a nagyterem színpadát, hogy aztán hazatérjen népes családjához ahol hasonló feladatokkal néz szembe nap, mint nap.

Hajózzunk vissza az időben, és mesélj nekünk kérlek a kezdetekről. Mikor és hogyan kerültél a Cirókába?Ahhoz sajnos nagyon vissza kell menni, nem is biztos, hogy tudok.

Tegyünk egy próbát!
Középiskolásként a debreceni Ady Gimi tanulója voltam, ami országosan ismert a drámatagozatáról. Amikor leérettségiztem felvettek a Vojtina Bábszínházba. Itt két évet töltöttem, ez indította el az érdeklődésem a báb felé. Nem voltam könnyen kezelhető gyerek. Asbóth Anikó, az akkori igazgató meg is jegyezte, hogy szerinte még tanulnom kellene. Felvételiztem a Színművészeti Egyetemre, de akkor még nem volt bábszínész szak, így prózaira jelentkeztem, nem is vettek fel. Akkor úgy döntöttem nekivágok, és elmegyek Békéscsabára a Jókai Színház stúdiójába mesterséget tanulni.
Nagyon jól döntöttem, és azóta is hálás vagyok a sorsnak, hogy ott kötöttem ki, pedig csak egy évig tartott. Gáspár Tibor volt az osztályfőnököm, aki megtanított a színészi létezés alapjaira, a gondolkodásmódra, sok örök igazságra, amiről aztán kiderült, hogy rengeteg hasznát vettem a főiskolán (Színművészeti Egyetem szerk.) és a mostani munkáimban.
okszor előjönnek azok a mondatok, amiket annak idején Békéscsabán hallottam. Aztán 1999 körül a Vojtinás kapcsolataimnak hála, hírt kaptam, hogy a Ciróka bábszínészt keres. Megkerestek, elmentem Kecskemétre, és Kiszely Ági (igazgató szerk.) meghallgatott.

Felvételi, vagy egyszerű beszélgetés volt?
Nem is tudom, erről inkább Ágit kellene megkérdezni! Ő ismert engem, mint Vojtinást. Megfordultam akkoriban fesztiválokon, játszottam Cirókás rendezvényen, hallhatott rólam a szakmán belüli barátaitól is. Rumival (Rumi László rendező szerk.), Kovács Ildikóval, Kovács Gézával dolgoztam akkoriban, talán jó híremet keltették.

Mondhatni tűzközelben voltál?
Igen, tehát nem volt olyan jellegű meghallgatás, hogy például mondjak el egy mesét.

Mi volt a Cirókában az első darab, és benne az első szerep?
Hogy miket játszottam abban az évadban azt tudom, de hogy mi volt az első, arra nem biztos, hogy emlékszem.

Akkor mesélj arról, amire úgy gondolsz, hogy az első szerepem a Cirókában.
Az biztos, hogy a legfontosabb ember, bábszínész, és bábszínházi gondolkodó számomra Kovács Ildikó. Azt gondolom, hogy a mostani bábszínházi létezésben nehezebb az ő gondolkodásmódjával azonosulni, de én dolgoztam már vele Debrecenben, aztán itt a Cirókában is. Ja, és ott voltam Kovács Ildikó összes nyári táborában.

Ezeket hallva azt hiszem, kijelenthetjük, hogy ilyen szempontból nézve ő volt a második anyukád.
Bábos-anyukám, aki valami úton-módon nagyon szeretett engem. Kolozsvár mellett Torockó volt a kedvenc helye. Egyszer el is vonult oda három hétre. Kitalálta, hogy én, meg egy barátnőm, - aki akkoriban szintén bábozott - menjünk vele, és jegyzeteljünk le mindent, amit mond. Minden költségünket fizetett csak legyünk ott vele, hallgassuk és jegyzeteljük a meséit. Aztán begépeltük az egészet. Így örökítette át a tudását a fiatal generációba. Ő már írogatott akkoriban könyveket, és ebben is segítettünk neki. Aztán fogtuk magunkat, kimentünk a temetőbe és lerajzoltuk a Torockói látképet, majd thai-chiztünk. Szóval nekem a Ciróka mellett ő a mindenem, ha bábszínházról beszélünk.

Viszont még nem mondtad el, hogy mi volt az első darab?
A létramesék.

Milyen életforma a színésznő és anyuka szerep egyszerre?
Nem egyszerű egyeztetni a kettőt. Ehhez kell a nyitott és rugalmas munkahely és nyilván, emberfüggő is a döntés. Az ember életében fontossági sorrendet kell felállítani. Nekem a gyerekeim és a család állnak az első helyen. Utána jön a színház. Sok esetben sikerül ezt megoldani, bizonyos helyzetekben azonban nem ezt várja el a színház. A színháznak működni kell, az előadásoknak létre kell jönniük és nem jó, ha például nem tudok benne lenni egy darabban és vendéget kell hívni emiatt.

Saját gyermekeidet szoktad a Cirókába hozni?
Persze, nagyon sokat hordtuk ide őket. De nem is olyan régen elköltöztünk. Ők most Pesten járnak iskolába. Én jelenleg napi szinten jövök-megyek, de a gyerekek elég idősek már ahhoz, hogy jól tudják kezelni, ha anya távol van.
Most pontosan milyen idősek a gyerekek?
13 és 10, épp ezért gondolom, hogy ez most jókor történt.

Nemrég érkeztetek haza külföldről, ahol a Medve ének c. előadást mutattátok be.
Igen, Erdélyben voltunk. Gyergyószentmiklóson játszottunk óvodásoknak, akik nagy örömmel és érdeklődéssel fogadtak minket. Négy nap alatt ötször mutattuk be az előadást.

Tehát ugyan olyan jól fogadták ott is, mint itthon?
Nem kell ezt túlmisztifikálni. 4-5 éves gyerekekről beszélünk, akik nem tudják, hogy mi az, hogy ők székelyek, mi az, hogy magyar a néni. A lényeg, hogy értik, amit mondok. Ez egy mese, amire ugyanúgy reagáltak. Ugyanúgy voltak kis ártatlan, ijedős gyerekek, vagy nevettek szívből.

Utoljára pedig mesélj nekünk egy sztorit, ami megmelengette a szíved itt a Cirókában. Valami olyat, ami  megerősített abban, hogy továbbmenj, és ne add fel, még ha olykor nehéz is.
Legmélyebb élményem egy Medve ének előadás után volt. A kisteremben játsszuk, így közelebb ülnek hozzánk a gyerekek, és könnyebben meg tudja érinteni őket az adott darab. Az egyik előadás után történt, hogy váratlanul odajött hozzám egy kisfiú és megkérdezte tőlem, hogy megölelhet e. Természetesen meg is ölelt. Az, hogy az előadásban játszó Macit megölelik, megpuszilják az természetes, de hogy engem, ez meglepő volt.
Volt egy másik eset is, amikor az előadás után, miközben már vették a kabátjukat, egy gyerek utánam szólt,  hogy: „Néni, néni!”! Megfordultam, és láttam, hogy a kabátja zsebéből egy diót vesz elő és azt mondja: „Ezt neked adom!”. Szóval megajándékozott engem. Azóta is őrzöm azt a diót az öltözőben. 


Kuthy Ágnes
művészeti vezető


Bemutatkozik a Ciróka

Kuthy Ágnes rendezővel Sárosi Gábor beszélgetett, a Hogyan fogjunk csillagot? című előadás bemutatója előtt.

Sorozatunkban szeretnénk bemutatni a Ciróka Bábszínház társulatát. Jelen esetben Kuthy Ágnes rendezőt, a színház főrendezőjét, akinek épp a napokban debütál legújabb előadása a nagyszínpadon. Ági nyitottsága, kísérletezési vágya, és rendezői tapasztalata új színekkel bővítette a Ciróka világát.

Kezdjük a legelején! Hogyan került az életedbe a színház és a bábok?
Viccesen szólva, én genetikailag magamban hordozom a bábszínházat, hiszen édesapám (Tapasztó János, a magyar bábmozgalom egyik alapítója - a szerk.) volt az állami bábszínház bábszínészeinek tanítómestere. Hároméves voltam, amikor ő meghalt és én ott maradtam a sok általa készített báb és szövegkönyv között.  Állandóan ezekkel báboztam. Ma már úgy gondolok rá, hogy az apa hiányomat gyakorlatilag a bábszínház orvosolta.

Érettségi után rögtön a bábszakma irányába mentél tovább?
Ó, nem. Ez már sokkal hamarabb kezdődött.  Édesanyám ugyanis vers- és prózamondó előadóművész, aki tovább vitte édesapám gyermekműsorait, ahová én fokozatosan beolvadtam. Először kellékeztem, majd beálltam nyuszit fogni, aztán jött az úttörőcsapat bábszakköre, akikkel különféle fesztivál díjakat nyertünk. Innen már egyértelmű volt, hogy a báb és a gyerekek lesznek az én utam.
Elvégeztem az óvónőképzőt, amit azért választottam, mert akkoriban ez volt az egyetlen hely, ahol bábot lehetett tanulni. Egy szerencse folytán bekerültem az Uborka politikai TV kabaréba, és a Süni és barátai sorozatba, bábozni. Majd elvégeztem a Kolibri Színház, majd a Budapest Bábszínház stúdióját, ahová később le is szerződtettek. De nem álltam meg itt, a rendezés felé szerettem volna elbillenni. Így jutottam ki Berlinbe, ahol bábszínházi rendezőnek tanultam.

Mikor kerültél a Cirókába?
 Mikor is volt? 2013-ban, 5 éve. Kiszely Ágival (Ciróka igazgatója, szerk.) már akkor ismertük egymást, amikor a Kolibri Színháznál stúdiós voltam, hiszen ő akkor a Kolibriben dolgozott. Aztán Berlin után kaptam a professzoromtól egy darabot, mely a Gabi és a repülő nagypapa c. mese volt. A darab a halálról és az elmúlásról szól, így több színház is félt befogadni a repertoárjába. Aggódtak amiatt, hogy milyen eredménye lesz annak, ha ilyen komoly témákat feszeget egy bábszínház. Persze én tudtam már akkor is, hogy alapvetően az élet szépségére hívja fel a figyelmet.  Ági volt az egyetlen, aki azt mondta, hogy nézzük meg, fogjunk bele. Az ő bizalma és támogatása által elkészülhetett ez az előadás és nagyon szép sikert ért el, mind szakmai, mind pedig a közönség szempontjából.

Ez volt az első rendezésed Kecskeméten?
Nem. Előtte már volt egy kísérletem, a Rút kiskacsa c. mese, de úgy érzem annak nem találtam meg az igazi formáját. Azonban már akkor is megmutatkozott az, hogy szeretek az itteni színészekkel együtt dolgozni.

Mi az a különlegesség, ami itt tart a Cirókában? Hiszen akár Németországban is maradhattál volna.
Én megfordítanám a válaszban a kérdést, úgy, hogy gyakorlatilag egészen a Cirókáig én vándoroltam, és mindenhol csak egy próbafolyamat erejéig lehettem egy csapat tagja.  És amikor elmegy onnan az ember, keletkezik egy nagy űr, és az az érzés, hogy igazán nem is tartozik sehova. Aztán jött a Gabi és a repülő nagypapa sikere, ami sok erőt és inspirációt adott.
Nagyon szeretem az itteni színészeket, és szeretek velük dolgozni, mert együtt tudunk ötletelni és keresgélni. Azt is fontosnak tartom, hogy Kiszely Ágnessel  egy nyelvet beszélünk szakmailag, inspirálódni  tudunk egymástól.

Mit gondolsz, az ország bábszínházai közül mi az, ami kiemelheti a Cirókát?
Például az, hogy a Ciróka az országban az első, akinek több mint 7500 bérletese van a vidéki színházak közül. Továbbá fontos az is, támogatjuk a kísérletezést, ami ugyan veszélyes műfaj, hiszen nagyot lehet vele bukni, de nagyot tudunk vele dobbantani is. Szerencsére az utóbbi években sikerült olyan alkotókat megnyernünk, akikkel ez mindig sikerült. A kísérletezés mellett, természetesen a tanári és óvónői elvárásokat is ki kell elégítenünk.
Továbbá ki kell emelnem még a Pestiek a Budai utcában felnőtt sorozatunkat is, mely országosan is egyedülálló kezdeményezés volt. Hiszen Kecskemétre hozunk olyan előadásokat, melyek a legjobb Magyarországon futó alternatív, vagy kőszínházi produkciók.
ülön öröm, hogy Ivanics Tamás kezdeményezésére, már öt éve, középiskolásoknak szóló osztálytermi előadások is szerepelnek repertoárunkon.

Óvodásoknak készül a Hogyan fogjunk csillagot c. mese.
Igen. A mese arról szól, hogy egy kisangyal keresi a helyét és a célját a felhők feletti világban, azonban véletlenül leejt egy csillagot. Megszökik a földre, hogy megkereshesse. Útközben bajba jutott gyerekeknek segít, és a mese végére megtalálja a helyét, mint őrangyal. Mivel elsősorban óvodásoknak készítjük, így megpróbáltunk minden gondolatot a maga primer jelentésével használni, hogy egyszerűen kódolható legyen akár a 4 évesek számára is. Ez egy igen nagy kihívás volt. Üzenetében pedig a barátság, az elfogadás, a megbékélés, a kitartás, a hit jelenik meg, az empátia gyakorlásának készsége.

Volt már teszt nézőtök?
Igen, éppen ma nézték először, nagyon örülök annak, hogy élvezték az előadást. Nagyon technikás a darab, sok benne zene, kevés a szöveg, elsősorban burleszk jelenetekre épül. A mai kis nézők sok hasznos tanácsot adtak, mi pedig tovább csinosítjuk az előadást.

Ha én lennék a kultúráért felelős miniszter, mit kérnél tőlem a jövőre nézve?
A szakmai és anyagi megbecsülés mellett, elsősorban a társulatot bővíteném. Nagyon kevés a színészünk, le vannak terhelve, tehát szeretnénk, ha lennének még állandó társulati tagok. Mindemellett, megtartanánk a vendégszínészek meghívásának lehetőségét, ami mindig új színt és energiát hoz a társulatba.
Jelenleg több mint 7500 bérletesünk van, ami azt jelenti, hogy a színészeknek nonstop játszaniuk kell, tehát kijelenthető, hogy kinőttük a bábszínház 148 férőhelyes nézőterét. Óriási meccs a, hogy hogyan osszuk le a bérleteseket egy évre. Nem szeretnénk a bérletre jelentkezőket visszautasítani csak azért, mert az évben nincs elég naptári nap. Fejleszteném a színház műszaki hátterét is mind hang, mind fénytechnika tekintetében, hogy minél színvonalasabb, látványosabb, a XXI. század elvárásainak megfelelő előadásokat hozzunk létre.

 

 


Kuzsella Ákos
világosító



Lendváczky Zoltán
bábszínész


Bemutatkozik a Ciróka 
Lendváczky Zoltán bábszínésszel Sárosi Gábor készített interjút 2017 decemberében

Sorozatunkban szeretnénk bemutatni a méltán híres Ciróka Bábszínház társulatát. Jelen esetben Lendváczky Zoltán bábszínészt, aki 2008-ban végzett a Színművészeti Egyetem bábszínész szakán, Meczner János osztályfőnöksége alatt. Ezután elsősorban szabadúszóként jelent meg a bábszínházi palettán, majd a Ledpuppets társulattal utazta körbe Európát, képviselve a kortárs magyar bábszínházi formát a nemzetközi porondon. Idén szeptembertől azonban leszerződött a Cirókába, és most itt láthatjuk, ahogy kibontakoztatja tehetségét.

Mi történt pontosan veled, miután megkaptad a diplomádat? Kikkel dolgoztál?
Harmadéves egyetemistaként egy vizsgaelőadásban dolgoztam először Balázs Zoltánnal, a Maladype Színház művészeti vezetőjével. Egy bábopera volt a vizsgaanyagunk, a zeneakadémisták közreműködésével formálódott a zenei anyag, és Lellei Pali bácsi műhelyében készültek a bábok. Ez volt Gilbert & Sullivan: Mikádó-ja. Híre ment az előadásnak, nagy sikerrel játszottuk, szívesen emlékeztek rá még évekkel később is. Annyira meghatározónak gondoltam és éreztem ezt az első közös munkát, hogy nem sokkal később megkerestem Zolit. Szerettem volna folytatni vele a munkát, és a Maladype „része lenni”.
A társulat akkoriban épp átalakulóban volt, és úgy alakult,- nagy örömömre - hogy nekem is jutott benne hely. Az új tagokkal – velünk – együtt, egy új időszak is kezdődött a társulat életében, olyan meghatározó előadásokkal, mint a Leonce és Léna, a Tojáséj, a Woyzeck, az Übü király, Goethe Egmontja, Schiller Don Carlosa, vagy Shakespeare Macbeth-je. Az előadásokat gyakran bábos elemek is színesítették.
Sokfelé jártunk belföldön és külföldön egyaránt. Indiában, Iránban, Amerikában is vendégszerepeltünk és felléptünk Európa színházi fesztiváljain többek között Lengyelországban, Romániában, Hollandiában, Ausztriában, Szlovéniában, Szerbiában, Montenegróban. Itthon nyílt próbák, kamarakoncertek, workshopok és szabadegyetemek, felolvasószínházak, filmklubok, könyvbemutatók színesítették az intenzív munkát.
A kezdetben befogadó színházak nyújtotta színházi terek után, hamarosan saját játszóhelyünk lett. Önzetlen és lelkes nézői felajánlásokból, támogatásokból egy nyolcadik kerületi polgári lakás közösségi/színházi térré alakult. Valódi „találkozások” jellemezték a Maladypében töltött éveket, olyan izgalmas rendezőmesterek társaságában, mint Zsótér Sándor (Lorenzaccio, Figaro házassága, Brecht Don Juan-ja), Claudio Collova, (Woyzeck) vagy éppen Ivica Buljan(Roberto Zucco). Élveztem ezt az izgalmas időszakot.
Idővel egyre erősödött bennem az elhatározás, hogy jól esne a változás, szerettem volna más irányokat is kipróbálni, más műhelyekben dolgozni.
Mintha lezárult volna egy korszak bennem, azt gondoltam döntenem és lépnem kell, valamerre. Szabadúszó lettem és időközben megtapasztaltam milyen az, ha a magad ura vagy. Kiderül például mennyire vagy ambiciózus, hogyan tudod képviselni önmagad, van e olyan kapcsolatrendszered amit mozgósítani tudsz. Hogy mennyire vagy kitartó ebben, és hogy pl. hogyan hidalsz át, mondjuk egy nehezebb időszakot, amikor kevesebb a munka, s ezalatt hogyan tudod „frissen” tartani magad szellemi és fizikai értelemben egyaránt. Persze ez csak néhány érintőleges kérdés, de talán egyaránt fontosak.
Volt jó és kevésbé jó időszakom ezalatt, szakmailag és magánéletben egyaránt. Sok esetben hiába terveztem bármit is. Utólag igazolódott egy jó vagy éppen rossz döntésem. A véletlen is közrejátszott, pozitív irányba lendített, vagy oldott meg egy általam akár problémának vélt kérdést is, és túl tudtam lendülni egy-egy nehezebb időszakon is.

Mesélj a  Ledpuppetsről ! Legemlékezetesebb előadás vagy fesztivál?
Néhány évvel ezelőtt találkoztam Remsey Dávid grafikus- illusztrátorral. Egy előadást látott a Maladypében majd az azt követő beszélgetéseink során vetődött fel a közös munka ötlete. Dávidot régóta vonzza a báb műfaja. A Remsey-család bábos hagyományait felélesztve és továbbgondolva született meg egy egyedi világú bábos performansz, amit több alkalommal játszottunk a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai múzeumban. Időközben Makra Viktória bábszínésszel és Dj Pandával kis csapattá alakultunk.
Így született meg a Ledpuppets bábos formáció melyben a „fekete színház” látványelemei és a Dávid által megálmodott világító bábok együttes hatása  egy  performansz-játék keretein belül érvényesül, élő zenei aláfestéssel. Míg az egyedi zenei világot Dj Panda különleges kütyüi és keverői teremtik meg, addig mi bábszínészek a mozgásvilág kialakításán agyalunk, Dávid pedig rendületlenül veti előbb papírra, majd térbe a plasztikus figurákat. Persze a vizuális látvány nem lenne teljes Halák András szakmai tudása nélkül, aki a bábok „fénykottái”- nak, fényhatásainak megalkotásával szinte már lelket önt beléjük.
Röviden mindenki azt teszi hozzá ehhez a közös alkotófolyamathoz, amit tud, szakmai megkötések nélkül, egy olyan munkafolyamat közben, amelyben elsősorban kísérletező kedvünk a vezérfonál.

Legemlékezetesebb előadás vagy fesztivál?
Több ízben jártunk már Kecskeméten, legutóbb épp a Színházak éjszakáján, valamint a Magyarországi Bábszínházak 13. Találkozójának off-programjában is helyet kaptunk. A kaposvári Bábszintér- Pályi János támogatásával- immáron többedik alkalommal hívott meg minket ez év őszén, és örömmel léptünk fel a pécsi Fényfesztiválon is. Májusban a németországi Morschen-ben járhattunk egy fesztiválmeghívásnak köszönhetően. Persze minden fesztivál más és más, és egytől-egyig inspirálóan hatnak ránk. Ahol megfordultunk eddig, igyekeztünk minden alkalommal kicsit a helyszíre szabottan is játszani, amit nagy örömmel vettek a nézők és játszótársaink lettek.
A performansz lehetőségei megadják nekünk azt a szabadságot, hogy bátran játszunk, kísérletezzünk tovább új elemekkel, hatásokkal, effektekkel, akár új karakterekkel/ szereplőkkel is.  A vizuális modell bővíthető, tovább gazdagítva ezzel a történetet.
Azok a visszajelzések, melyekkel eddig, és remélhetőleg ezután is találkozunk - abszolút pozitívak és bátorítóan hatnak, hogy jó irányba haladunk.

Mi vezetett pontosan a Cirókába? Hívtak, vagy jelezted, hogy jönnél?
2002-ben jártam először a Cirókában. Akkor még a Stúdió K társulatában játszottam. Felkérést kaptam Ágnestől, lenne-e kedvem, hogy egy készülő szöveg nélküli előadásban játsszam főszerepet, amelynek alapját Bruno Schulz novellái képezik majd. Nagyon örültem és persze hogy igent mondtam, majd kezembe kaptam a könyvet. Szinte azonnal megragadott az a burjánzóan gazdag és legtöbbször, fülledt buja világot ábrázoló stílusa. Azóta is az egyik kedvencem. Így jött létre a Teatro Magico című előadás, amit leginkább David Lynch-atmoszférájával tudnék leírni.
  Legutóbb, a 2015/2016-os évadban, a Vidovszky György rendezte Ludas Matyiban játszhattam itt, Döbrögiként. Idén tavasszal felmerült az is, hogy lenne-e kedvem ideszerződni. Azt gondoltam igen, szeretnék itt dolgozni, mert jó emlékek kötöttek ide, jó feladatokkal találkoztam, műhelymunkában dolgozhattam jó emberekkel, kollégákkal. Remélem meg tudom hálálni a bizalmat.

Milyen előadásokban, milyen szerepekben tekinthetünk meg az idei évadban?
Ebben az évadban Kuthy Ágnes rendezéseiben láthatnak majd az Ebcsont és Nyúlcipőben, amelyben egy rendszertő, pedáns gazdát és annak kutyáját formálom meg, valamint a Hogyan fogjuk csillagot? c. előadásban.

Van - e olyan előadás, rendező, vagy szerep amit már nagyon vársz?
Az utóbbi előadás azért is lehet majd érdekes, mert ahogyan én tudom, kevés szöveggel bíró, nagyrészt nonverbális produkciónak készül. Egy olyan előadásban ahol kevés szövegtestre támaszkodhatunk színészként, a próbafolyamat során felerősödnek más kommunikációs csatornák, mint pl. a mozgás, a test vagy a gesztusok jelentősége, és a bábtechnika tiszta nyelvezete, ha lehet így fogalmazni. Ez az előadónak és a nézőnek is egyaránt kihívás. Alkotóként a történetnek kevesebb eszköz tolmácsolásában is érthetőnek kell lennie; a néző részéről ez több figyelmet, asszociációt és talán türelmet kíván. Mindkét fél egyaránt dolgozik a közös sikerért. Izgalmas kaland lesz…

Jelenleg Kecskeméten élsz, vagy nap, mint nap lejársz Budapestről dolgozni? Van a Cirókának színészlakása?
Színészlakásom nincs Kecskeméten. Amikor előadásom van, vagy éppen próbálok egy új produkcióban, a páromnál lakom. Előfordul, hogy egy hét folyamán, akár többször is „fordulok” Budapest-Dunaharaszti/Kecskemét viszonylatában.

Milyen céljaid vannak ebben az évadban, vagy egyáltalán hosszútávon a Cirókában? Mit szeretnél elérni?
A szerződésem hivatalosan határozott időre szól.  Hogy hosszútávon mit hoz a jövő, azt nehéz megjósolni. Ez persze a formai része.
Ami biztos, és színészként izgat az az, hogy jó feladatokkal szeretnék találkozni, egy olyan közegben ahol jó együtt dolgozni. Szeretném tovább folytatni a Ledpuppets- el megkezdett utat is, és talán egy-egy önálló munkában is tovább fejlődni.


Mag Zoltán
gondnok



Révész Tamás
hangosító


„Szerintem nincs olyan, hogy rossz zene. Csak meg nem értett zene lehet…”

Mivel töltötted a szabadidődet gyerekként?
Fociztam, fociztam, fociztam és énekkarra jártam, meg szavalni. Otthon legóztunk. Sok mesét néztem a tévében, de csak angolul. A tesóm fordította nekem, ami azért volt nagyon jó, mert magamtól tanultam meg angolul. Engem akkor nagyon kikapcsolt, hogy mesét nézek és nyelvet tanulok. Tudatosan csináltam.

Foci és énekkar?
Vers- és mesemondó versenyekre jártam, amelyeket itt a városban (Kecskemét) szerveztek, illetve országos megmérettetéseken is részt vettem.  A legjobb eredményem országos 3. helyezett lett. Pont egy éve találtam meg a gyerekkori okleveleimet, el is csodálkoztam rajta, hogy milyen sok van. Az oklevelek lapozásakor jutott eszembe, hogy akkor kissrácként mennyi ember előtt kellett énekelni, szavalni. Az itt szerzett rutin az, ami miatt nem izgulok, ha sok ember előtt kell beszélni, vagy zenélni.
Az éneklés úgy jött, hogy az általános iskolában az énekkar vezetője volt az osztályfőnököm. Az egyik énekórán azok a gyerekek énekeltek egyenként, akik jelentkeztek a kórusba. Bár a focizás mellett cikinek találtam, de én is felálltam és énekeltem. Ekkor mondta a tanárom (Csilla néni), hogy helyem van a kórusban, mert nagyon magas hangom van, és tisztán énekelek. Így kezdődött a zenéhez való kötődésem. Templomokba jártunk fellépni és versenyekre. Talán fel sem fogtam kissrácként, hogy milyen programokon veszek részt.

Hogyan volt jelen a mese az életedben?
Nagymamám mesélt általában, mert a szüleim sokat dolgoztak. Nagyon szerettem a Gőgös Gúnár Gedeont. Azt megállás nélkül olvastuk és el is játszottuk a tesómmal, vagy az unokatestvérekkel. Magamtól csak tinédzser koromban kezdtem olvasni. Az első könyv, amit nagyon élveztem, Orvelltől az Állatfarm volt. Ez volt, ami meghozta nálam a kedvet az olvasáshoz.

Általános iskola és a sok siker után merre mentél tovább?
Sajnos csak azokat a tantárgyakat tanultam, amiket szerettem és ez kevés volt, hogy felvegyenek szakközépiskolába, az informatikai osztályba. Ezért végül gimnáziumba jártam. A sok siker után ez egy nagy kudarc volt számomra. Tipikus kamasz voltam…. nem foglalkoztam sokat a tanulással, továbbra is csak azzal, ami érdekelt. A kórus és versenyek sem voltak már. A suliban lelkesen csináltunk egy rap csapatot. Így megmaradt a zene és nyilván a sport.

A zenét, zenélést tanultad, vagy azzal is úgy vagy, mint az angollal?
Igen. Vagyis nem tanultam, hanem 12-13 évesen kezdtem el számítógépen zenét írni magamtól. Közben a sulis punk zenekarban elkezdtem basszusgitározni, amit szintén magamtól tanultam és a mai napig játszom.

Most is játszol egy együttesben….
Igen, ez már a sokadik formáció gimis alapokon. Öt éve alapítottuk a Sex in the Black Hole-t. A stílusa évről évre finomodott és emiatt nem tudnám egy műfajjal leírni, de szerintem szuper zenét játszunk.

Mi történt a tipikus tini évek és a gimnázium után?
Budapestre adtam be a jelentkezésemet hangmérnöki iskolába, ahová fel is vettek. De sajnos a tanulmányokkal járó kiadásokat a szüleim nem tudták fizetni, ezért dolgozni kezdtem rögtön az érettségi után. Közben, ahogy angolt, és a gitárt, így hangosítással kapcsolatos dolgokat is elkezdtem magamtól tutorial videókon keresztül tanulni. Nagyon kényelmes lett volna, ha valakitől élőben az elméletet megtanulhatom és irányba állít, de azt gondolom, hogy a gyakorlat a lényeg.

Honnan jött az ötlet, hogy hangmérnök legyél?
A zene jelen volt és van az életemben, komolyan gondolom a zenekart. Egy ilyen tudást nagyon jól lehet kamatoztatni, például tudok alapot keverni, fel tudok venni egy albumot. Nagyon szuper lett volna stúdióban dolgozni más zenekarokkal is. Emiatt úgy gondolom, hogy a hangmérnök a zenekaroknak egy úgynevezett mentora lehet a stúdiós munka során. Tehát a hangzásban neki is van beleszólása, ami nekem nagyon tetszik.

Mit dolgoztál végül? És hogyan kerültél a Cirókába?
Különböző munkáim voltak, hogy fenntartsam magam. Visszatekintve tengődésnek tűnt, de aztán jött egy nagyon jó lehetőség.
A zenekarral felléptünk a Ciróka nagyszínpadán a Múzeumok éjszakáján. Annyira megtetszett ez a hely és nagyon jól fogadtak minket, hogy viccesen megkérdeztem, hogy nem keresnek- e ide embert, szívesen dolgoznék itt. A műszakból valaki mondta, hogy világosítót keresnek. A barátomnak, aki gimis osztálytársam is volt, meg játszik a zenekarban és éppen nem volt munkája, szóltam az állásról, annak ellenére, hogy én is nagyon szerettem volna ide jönni. Felvették (most is itt dolgozik). Majd egy hónap múlva szólt, hogy van egy szabad hangosító pozíció. Emlékszem, pont dolgoztam. Nem is vártam meg, hogy leteljen a munkaidőm, azonnal bejöttem és másnap már itt a bábszínházban kezdtem. Ennek már négy éve.

Autodidakta módon tudsz tanulni, zenekarban játszol, stúdióban szerettél volna dolgozni, budapesti iskolában terveztél tanulni. Mi az, ami mégis itt tart Kecskeméten a Ciróka Bábszínházban a hangpult mögött?
Nagyon közhelyesen fog hangzani, de nekem ez nem munka. Részese vagyok egy előadásnak, ami felemelő érzés. Lehet, hogy csak hangosítom a színészeket, vagy beadok egy zenét. Már ettől magaménak érzem az előadást. Az pedig a munkám elismerése, amikor külön kikérik a véleményemet. Számomra fontos az értékteremtés, ami itt megvalósul. És arra törekszem, ha valamit csinálok az életemben, akkor annak legyen értelme.

Van példaképed? Vagy olyan dolog, ami meghatározó volt az életedben?
Konkrét példaképem nincs. Zenék és filmek vannak, amelyek formáltak rajtam. Feldmár András könyveit szoktam olvasni, őt nagyon közel érzem magamhoz.

Hol és hogyan látod magad 10 év múlva?
Nem titkolt vágyam, hogy szeretnék zeneszerző lenni. Próbálkozásaim vannak. Büszke vagyok arra, hogy az egyik Mikuláskuckó zenéjét én hozhattam létre. Van egy olyan álmom, hogy itt fogom megírni életem első nagyobb volumenű zenéjét. Mert itt itthon vagyok. Van, hogy összekeverem a lakáskulcsomat a Cirókással és nem értem, miért nem tudom kinyitni az ajtót. Nagyon vicces. De talán jelent valamit…
Amikor egy előadást, vagy filmet nézek, természetesen a zenét figyelem először, ami nagyon meghatározó számomra. Pirisi László zenéit nagyon szeretem, fantasztikus. Amikor a Talált tárgyak osztálya előadásban a tenger jelenetet megláttam és elindult a zene, nagyon közel álltam ahhoz, hogy el ne bőgjem magam. Ha jó a zene és összhangban van a képi világ, akkor nekem végem van.

Akkor Te nagyon érzékeny ember vagy…..
Alapvetően igen. De az eddigi életem során nem lett volna szerencsés, ha ezt kifelé mutatom. A zenével kapcsolatban viszont le tudok menni alfába, vagyis bele tudom magam engedni az alkotás érzékenységébe. A zene kapcsán (is) képekben gondolkozom. És fontos, hogy nem gyerekeknek szeretnék zenét írni, hanem személyeknek. És ha így fogjuk fel a célcsoportot, akkor kitörölhetjük azt a nézőpontot, hogy egy zene való-e gyereknek vagy sem.

Van olyan előadás téma, ami kifejezetten érdekel, és szívesen írnál hozzá zenét?
Jó iránynak tartom itt a bábszínházban, hogy különböző élethelyzeteket feldolgozó előadások születnek. Például a Gabi és a repülő nagypapa lehetőséget ad arra, hogy a gyerekkel a halálról beszéljünk, vagy csak meghallgassuk őt. Szívesen dolgoznék olyan előadáson, ami a csúfolódással, kritikával kapcsolatos. Nem mindegy, hogy ezt hogyan tálaljuk, mert az a tapasztalatom, hogy nagyon fontos a humor. Magam is azt vallom, hogy sokszor az a megoldás, ha a feszültséget kinevetjük magunkból. Egy gyereknél ez nehéz lehet, de adhat alapot. Ha visszatekintek az én gyerekkoromra, onnan könnyű lenne témát meríteni.

Volt bábszínházi élményed gyerekkorodban?
Nekem nem volt olyan bábszínházi élményem, ami emlékezetes lenne. A mostani előadások alatt élem meg a második gyerekkoromat, mert ezek picit már más előadások. Könnyen magukkal ragadnak.

Ha üzenhetnél a gyermekkori énednek, akkor mi lenne az?
Egyértelmű mi lenne az! Az egyik, hogy nem kell mindent magadra venni! A másik, hogy állj ki magadért!

 


Sárosi Gábor
drámapedagógus


Színész, rendező, író, drámatanár, színházvezető vagy. Hogyan kell Téged gyerekként elképzelni?

Soha nem az a típusú gyerek voltam, aki megérkezik a vendégségbe és az anyja háta mögé bújik. Arra neveltek, hogy merjem megmutatni, hogy ki vagyok valójában. Már kicsi gyerekként is társasági ember voltam, könnyen barátkoztam. Édesanyám magyar- ének és könyvtár szakos tanár. Akárhová mentünk, busszal, vagy autóval, folyamatosan énekeltünk, ritmizáltunk, meséltünk, játszottunk. Otthon maketteztem, rádiót szereltem, kertben játszottam egész nap. A barátaimmal a kertvárosban csináltunk egy állatvédő csapatot. Kóbor kutyákat szedtünk össze, menhelyekkel voltunk kapcsolatban, az elhullott állatokat elvittük egy helyre és ott eltemettük. Az állatokkal, növényekkel, a technikával voltam elfoglalva. Óriási terepasztalokat építettem, háborús jelenetekkel, világító lámpákkal. Hat évig zongoráztam, ami tovább fejlesztette a ritmusérzékemet, a hallásomat és összeállt egy kép a fejemben a zenéről.
A színház ugyanilyen hobbi volt, ezek egymással megférő tevékenységek voltak, ami közül egyik sem emelkedett ki úgy igazán.

Hogyan kerültél kapcsolatba a színjátszással, színházzal?
Hat év körüli voltam, amikor édesanyám középiskolásoknak indított színjátszó csoportot, ahová én minden alaklommal bejártam. Ekkor indult el bennem a színház iránti szeretet, hogy láttam ezeket az embereket együtt dolgozni. Nagyon tetszett, hogy közösségben vannak, meghallgatják egymást, alázattal és tisztelettel vannak egymás iránt. És ebből a dinamikából születik valami. Emlékszem, hogy bár iskolába jártak ezek a fiatalok, de nagyon nagyra tartottam őket, hogy diákként tudnak felnőttesen játszani. Aztán elindult az általános iskolás színjátszó csoport is, ahol már én is résztvevőként jelentem meg. A gyerekszínházi szakmában ez a színjátszó kör neves, híres lett, mint ahogy most a Cirókás Lazarcú Maszkák csapat. Minden országos fesztiválon, minden megmérettetésen ott voltunk, amilyen díjak voltak, azokat elhoztuk. Nagyon jó közösség alakult ki a csoporton belül, vannak, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot. Ebben az időszakban, ami körülbelül hat évig tartott, tanultam meg a színház csinálás szabályait is, hogy milyen készségek kellenek hozzá, ezek hogyan működnek, hogyan történik egy darab létrehozása, hogyan veszek fel egy figurát, szerepet. Ekkor még nem is gondoltam arra, hogy színész szeretnék lenni.

Olvasós gyerek voltál? Van kedvenc könyved?
Imádtam a Tesz- vesz várost, ez volt a kedvenc könyvem gyerekkoromban. És felnőtt koromra a kedvenc festőm Hieronymus Bosch lett, akinek hasonló alkotásai vannak, mint a Tesz- vesz város grafikája. Anyukám egyébként minden este olvasott nekem, népmeséket, de nem csak magyar népmeséket. Nagyon nem szerettem a kötelező olvasmányokat olvasni a suliban. Általános iskolás koromban inkább az újságokért, képregényekért rajongtam. Középiskolában kerültek elő a rendes irodalmi könyvek, verseskötetek, novellák, drámák, regények. Ezeket már örömmel olvastam.
Amellett, hogy rengeteg sok verset olvastam, tipikus ’nyugatos’ voltam. Nagyon szerettem az abszurdot, Mrozek-et, Örkényt, Karinthyt. Többször olvastam őket, a részletes életrajzuk mellett. Odáig voltam az alkimista-horrorszerű könyvekért is például a Lovecraft összes részét nagyon szerettem. A fantázia világért a mai napig odáig vagyok! Gimnázium negyedik osztályában nagyobb fordulat következett nálam, mert zenekarozni kezdtem és az olvasást felváltotta a versírás, és már elszántságot éreztem a színészet iránt is.

A fordulat mivel járt? Mit hozott magával az elszántság?
A Katona József Gimnáziumba jártam. Az akkori igazgató engedélyével az óvóhelyet átalakítottuk, és egy saját színházat hoztunk létre színpaddal, nézőtérrel, takarással, öltözővel. Kulcsot kaptunk hozzá, így az órák közti nagyobb szünetekben, lyukasórák alkalmával, vagy tanítás után odajártunk le próbálni. Annyira jól sikerült ez a dolog, hogy az iskola pályázott eszközökre, amiből reflektor lámpákat, mikrofonokat vásárolt nekünk. Bata Éva, Konfár Erik, Bárnai Péter végzett színészekkel például ott nőttünk fel, ebben a két kezünkkel megépített színházban. Negyedikes végzősként csináltunk egy komédiát, Carlo Goldoni: Két úr szolgája. Ez az előadás nagyot futott. Minden színjátszós fesztiválon nyertünk vele. Ekkor még a Kecskeméti Színjátszó Kör által minden évben szervezett Színjátszó Maratont a Kamaraszínház színpadán rendezhettük meg. A kecskeméti színház akkori igazgatója, Bodolay Géza és Nagy Sándor is eljött, hogy megnézze az előadást. Az igazgató úr, mindig is támogatta az amatőr és diákszínjátszást, a kísérletező színházat a városban, tehát nem volt idegen. Mégis, megtiszteltetésnek éreztük, hogy kifejezetten érdeklődik és személyesen megtekinti az előadást. Az előadást követően megkérdezte, hogy milyen terveim vannak az érettségi után. Mondtam, hogy felvételizem a Színművészeti Egyetemre. Arra kért, hogy keressem meg, ha nem vesznek fel, mert akkor leszerződtet a nagyszínházba. A felvételin a második körben kiestem és rögtön meg is kerestem az igazgató urat, aki ahogy ígérte, leszerződtetett segédszínésznek. Kaptam szöveges játékokat, jeleneteket, helyzeteket. Nem statisztaként használt. Így beleláthattam a kőszínházi működésbe, társulati munkába, dramaturgiába több mint három évadon keresztül. A kőszínházi tapasztalataimat közben elkezdtem visszafolyatni a diákszínjátszóba. Majd kaptam egy megkeresést az RTL Klubtól. Castingot tartottak a Barátok közt sorozatba, új szereplőt kerestek.  Az igazgató úr engem ajánlott. A castingot követő második nap visszahívtak, hogy engem választottak. Két hét múlva kezdődnének a forgatások, azonnal küldik a szövegkönyvet, ha vállalom.
Ekkor felfordult az életem. A színházban akkor már szinte minden darabban játszottam, és komoly dilemmát jelentett, hogy otthagyjam-e a színházat. Picit ódzkodtam a távolságtól is és nem tudtam, anyagilag mire számíthatok. De nekivágtam, ki akartam próbálni, milyen egy TV sorozatban játszani. Felköltöztem Budapestre. Egyrészről hasznos volt, hogy láttam, milyen egy sorozat forgatása és hogyan működik, hogyan dolgozik ott egy színész. Másrészről viszont egyáltalán nem tetszett az, ahogy egy ilyen típusú sorozatnál egy színésznek játszania kell. Rájöttem, hogy én színházi színész vagyok, és azt akarom csinálni. A sorozatban nem volt akkora feladat, kihívás, mint kőszínházi munkában. Mindeközben sztárolva vagy, emberek ismernek fel az utcán, autogramot kérnek tőled, úgy hívnak, hogy művész úr… Én sosem ettől éreztem magam annak, még akkor sem, amikor tudtam, hogy 2 millió ember néz esténként a tv-ben. Ekkor döbbentem rá, hogy mi a különbség a celebség és az igazi alkotói munka között. Kiírattam magam a sorozatból egy év után.

Hogyan tudtál visszatérni önmagadhoz? Mit csináltál, hogy azt érezd, előre haladsz, és ne kudarcként éld meg a változtatást?
Még másfél évadot maradtam és játszottam a fővárosban egy tájoló színháznál. Közben elkezdtem a színész sulit a Nemes Nagy Ágnes Humán Középiskola felnőttképzésén, ami akkor indult. Gabnai Katalin nevére figyeltem fel, hiszen ő a legnagyobb nevek egyike itthon a drámapedagógiában. Azért tetszett nekem annyira, mert nem csak színészképzésben részesültem, hanem mellette drámapedagógiát is tanultam, így két végzettséget szereztem egyszerre. Majd Szegeden filmesztéta szakon szereztem diplomát. Közben nagy lelkesedéssel, heti három alkalommal haza jöttem és színjátszó köröket vezettem.
A tanulmányok befejezésével alakult ki bennem, hogy a Kecskeméti Színjátszó Műhelyt szeretném csinálni, táplálni, felvirágoztatni. Mellette elindítottuk a Hírös Gasztroszínházat, aminek jelenleg én vagyok az igazgatója.

A gasztroszínház azt jelenti, hogy….
21 fős a társulat. Célja az, hogy az ételek íz- illatvilágát színházi impulzusokkal összekeverje és a nézőben egy harmadik, új érzés jöjjön létre majd azt magával is vigye. Borkóstolókhoz, vacsorákhoz játszunk irodalmi művekből összerakott előadásokat. Ez úgy jött, hogy egy volt diákszínházi barátom hazaköltözött Kecskemétre. Pesten egy ilyen dolgot kipróbált, nagyon tetszett neki és hívott, hogy csináljuk meg. Mivel a Kecskeméti Színjátszó Műhelyből nagyon sok színész származik, már lediplomáztak, így rögtön megtaláltuk a társulatot, hiszen a barátainkhoz nyúltunk. Sosem kellett hajtanom ennek a színháznak a dolgait, mert mindenki örömmel és érdeklődéssel vesz részt a munkában.

Sok korosztállyal dolgozol, működsz együtt. Legszívesebben kikkel?
Nálam körülbelül négyévente változik az, hogy éppen melyik korcsoport előtt szeretek színpadon állni, vagy kinek tudok éppen szívből rendezni. Most a legkisebbeknek játszom nagy örömmel, ilyen például itt a Cirókában a Mikuláskuckó. Csoda történik, amikor bejönnek a gyerekek és valamennyien csillogó szemekkel, tátott szájjal figyelnek. Mindent elhisznek. Hiába fárasztó szellemileg és fizikailag is játszani, de ugyanakkor feltöltődést ad, újra gyereknek érezhetem magam.
Rendezni inkább tapasztaltabb színészeket szeretek mostanában. Ez azért esik jól nekem, mert ekkor pedagógiailag nem kell rájuk úgy odafigyelnem, hiszen képzett emberekről van szó, így már máson lehet a fókusz. Terveimben szerepel, hogy olyan színészekkel, akik most végeznek, a Nemes- Nagy Ágnes iskolában együtt dolgozhassak rendezőként, és a velük megszülető előadásokat fesztiválokra vigyük.
A végzős színjátszóimmal filmeket szoktunk csinálni, ezt is nagyon szeretem és kihívást is látok benne.

Szabadidődben mit szeretsz csinálni? Milyen tevékenység az, ami feltölt annyira, hogy aztán tudj Magadból adni?
Versenydominózok. Vannak barátaim, akikkel összeülünk és játszunk. Pontozzuk a játékot. Már nagyon régen felfedeztem, hogy ez az én játékom. Imádom. Egyszerű játék, lehet közben beszélgetni. Hasonló hangulata van, mint egy pókerezésnek, figyelni kell, számolni, de nem fárasztó.
A társasági élet az, ami nagyon ki tud kapcsolni és a kutyám. Moziba sajtóvetítésekre járok és filmkritikákat írok online sajtófelületekre. Ilyenkor kikapcsol a filmnézés, és a látottaknak a kielemzését is nagyon imádom. A barátaimmal szoktam tervezni, álmodozni arról, hogy veszünk valahol egy nagy földet és egymástól ugyan távol, de mégis közösen egy kommunában lakunk. Mindenki azzal foglalkozna, amihez ért, és beadja azt a közösbe. Nem áll tőlem távol az állatok gondozása, és a növényekkel való foglalkozás sem, emellett persze művészettel és színházzal is foglalkoznék.

Van, akire fel tudsz nézni? Van példaképed? Vagy olyan zene, film, írás, ami nagy hatással van, vagy volt Rád?
Weöres Sándor. Imádom a szavakat, az azzal való játékot és az ő munkásságát. Zeneileg és életfilozófiában Jim Morrison áll hozzám nagyon közel. Színházban az abszurd és a fekete humor világa fogott meg. Monthy Phytontól kezdve az Örkény egypercesekig. Van Mácsai Pálnak egy felolvasása, Örkény István levelezései a gyerekeivel. Csodás. Aldous Huxley már a hetvenes években a pszichedelikumokkal és spiritualitással foglalkozott és az ő gondolatvilágát nagyon szeretem. Vagyis azt, hogy hogyan lehet a materiális világból kiszabadulni.

Fogalakozol írással is. Milyen műfajban?
A kicsiknek a színjátszón majdnem minden évben én írom a darabot, amihez a témát, tartalmat ők hozzák.  Meséket is szeretek írni. Verseket, dalszövegeket azért írok, mert nekem az terápia. Játszom a szavakkal és közben kiírom magamból az érzéseket. A művészet, az alkotás, az gyógyír számomra. Ha rendezek vagy írok és vígjáték, akkor az keserű.  Vagy mindig van benne valami sötét dolog. Azért terápia ilyet csinálni, mert legalább kétszázszor visszanézed azt, amit te gondoltál.

Már többször hangsúlyoztad a digitális térben történő kommunikáció veszélyeit. Az elképzeléseidnek, tapasztalatodnak hangot is adsz…
Ez a félelmemből indul. Abból a félelemből, hogy azt veszem észre az új generációknál, hogy elkezdtek eltávolodni az emberek egymástól. Más a kapcsolat-felvételi forma és a kommunikációs csatorna, mint ami korábban volt. A covid tolt még egy nagyot rajta. A félelmem az, hogy a fizikai kommunikáció teljesen átkerül a digitális világba. Ez alatt nem csak a beszéd formáját értem, hanem a gesztikulációt, mimikát, a hangot, azt érintést, az ölelést, a szexualitást. Mindig eszembe jut, hogy a sci-fi filmekben az ufókat úgy ábrázolták, hogy nagy fekete szemük van és nincs szájuk, nincs orruk vagy fülük. És rájöttem, hogy ez azért van, mert igazából nem is lesz rá szükségük. Vissza fog fejlődni az evolúció során a fülünk, meg a szánk. A szánkat is már egyre kevésbé használjuk. Az íráskészség is ilyen. Már nem ott tartunk, hogy begépelik az üzeneteiket, tehát a kézírás elmarad, hanem diktálják a telefonnak, amit közölni szeretnének. A finommotorika teljesen ki fog kopni szerintem. Több mint egy éve töröltem magam a social média felületekről. Híreket szoktam olvasni online és információt cserélek a diákjaimmal, barátaimmal, kollégáimmal. Ha többet szeretnék valakivel, felhívom, vagy találkozom vele.

Az ilyen felvetéseidből mit szűrnek le a gyerekek? Hogyan tudod pedagógusként is átadni a saját értékrendedet?
A pedagógia mellett egy tanítónak szerintem a legfontosabb dolga, hogy példát mutasson. Hogyan működik ő maga, hogyan létezik. Amikor belépek a gyerekek közé a próbaterembe, akkor kint hagyom a gondolataimat, vagy a problémáimat, amelyek éppen foglalkoztatnak, és úgy érkezem eléjük, hogy egy olyan személyt látnak, akire fel lehet nézni. Az a nyitottság, tisztelet és őszinteség, ahogy ezek a gyerekek egymással bánnak miután átveszik ezt a példát, megmarad bennük és az életükben azokat a közösségeket fogják keresni, ahol szintén megkapják majd ezt. Ez egy jó irány. Nem?


Szabó Angéla
ügyelő


„Nagyon érdekes, amikor a próbafolyamatban kialakul a bábok személyisége.”

Mikor és hogyan érkeztél a Ciróka Bábszínházba?
Bölcsödében dadusként dolgoztam. Mindig is nagyon szerettem gyerekekkel foglalkozni. Ez a közös a bábszínházban és a bölcsiben. Nekem ez nagyon fontos. Az itteni időbeosztást jobban tudtam a gyerekeim napirendjéhez igazítani, ezért váltottam. 16 éve érkeztem ide a Cirókába. Nem volt korábban színházi tapasztalatom, meg kellett tanulnom, hogyan működik egy színház. Néhány éve dolgozom ügyelőként, az előző évadban pedig rendezőasszisztensként is dolgozhattam, ami hatalmas kihívás volt számomra.

Mit foglal magába az ügyelő munkakör? Milyen feladataid vannak?
Kívülről nem látszik, de nagyon összetett feladatkört látok el. A próbafolyamat és az előadások előtt, alatt és után is én tartom a kapcsolatot a színészekkel, műszakkal is. Ellenőrzöm, hogy minden érintett a munkakezdésre megérkezett és felkészült. A díszletet, kellékeket is ellenőrzöm. Ezek elengedhetetlen feltételei a próbáknak és előadásoknak. Az előadás előtt 15 és 30 perccel „figyelmeztetést” adok ki, vagyis jelzem nekik, hogy mennyi idő van a kezdésig. Ekkor már mindenkinek jelmezben, a műszaknak a munkavégzés helyén kell lennie. Ezekről napi jelentést kell készítenem, amely fontos könyvelési, elszámolási szempontból. A próbafolyamatot is én dokumentálom, hogy melyik próbán ki vett részt.

Színházon belül kivel dolgozol együtt a legtöbbet?
A szervezővel folyamatosan tartom a kapcsolatot, mert én tájékoztatom a színészeket, hogy az adott előadást hányan tekintik meg, honnan érkeznek és hány évesek. Ez a színészeknek is fontos információ, illetve én is előre tudok készülni esetleges rendkívüli helyzetre, ami eddig szerencsére nem fordult elő. Az előadás közben egyébként a rendezőasszisztens kollégával előre egyeztetve hátul, vagy a fogadótérben vagyok, ezekről a helyekről a nézőtér, a színpad és a zsinórpadlás is könnyen megközelíthető. Ha bármi történik, akkor azonnal tudok rá reagálni.

Említetted, hogy betekintést nyertél a rendezőasszisztensi feladatokba.
Korábban nem vetten részt így a próbafolyamatban, ami tényleg nagy kihívás volt számomra. Lehetőségem nyílt arra, hogy betekintést nyerjek, hogyan születik meg egy előadás, ami rendkívül érdekes volt. Szerintem a kulcsa annak, hogy zökkenőmentesen lehessen haladni, az, hogy a rendezőasszisztensnek össze kell hangolódnia a rendezővel és a színésszel. A Fehérlófia egy szóló előadás, így ebből a szempontból könnyebb dolgom volt, mint egy sokszereplős produkció esetén. Ebben a munkakörben az volt a nehéz, hogy ráérezzek a játék és a szöveg összhangjára, hogy mikor kell a szövegben segítenem.
Nagyon érdekes, amikor a próbafolyamatban kialakul a bábok személyisége. Amikor elkészültek a bábok, akkor még nem tudjuk milyen karakterek, kik ők. Ahogy haladt az idő, a színész megformálta őket. Érdekes volt a bemutatón látni a bábokat és visszaemlékezni milyen volt, amikor a műhelyből áthozták őket a próbára, vagy a szövegkönyvben olvastuk a szövegüket. Egyébként mindenki segítségemre volt, ezért is emlékszem vissza jó szívvel.

Van legendás történetet, ami itt a bábszínházban történt és mindig eszedbe jut?
Soha nem fogom elfelejteni azt az óvodás kislányt, aki először jött előadásra és nagyon félt. Egyfolytában sírdogált. Az óvó néni hiába vigasztalta. Közeledett a kezdés és nem akart bemenni. Az előcsarnokban van egy vitrin, ahol akkor éppen a Kistigris és Kismackó bábjai voltak kiállítva. A mackót kivettem neki és mondtam, hogy vigye be magával, ültesse az ölébe és nézzék végig az előadást. Így is lett. Bent maradt az előadáson, megszűnt a sírás és többé nem félt a bábszínháztól. Annyira szép emlék maradt nekem is, az óvó néninek is, a kislányt pedig átsegítettük egy nehéz helyzeten.

Olyan barátságos ez az épület, családias hangulat van, nem is gondolná az ember, hogy ilyen megtörténik…..
Ez egy különleges helyzet volt, amit szépen el tudtunk simítani. Amikor belépnek az épületbe a gyerekek, akkor szinte elvarázsolódnak. De van, aki már az udvaron. Jellemző egyébként, hogy óvodás korban megismerjük a gyerekeket, akik később még az általános iskolával is látogatják az előadásokat.
A vasárnapi előadások alkalmával családos nézőink vannak, akik rendszeresen jönnek hozzánk, így van, akivel már közelebbi, barátinak mondható kapcsolat alakult ki.

Melyik a kedvenc előadásod?
A Babaróka. A kedvessége, maga a történet. Nekem ez az igazi mese és remélem, hogy még műsorra kerül.

Mi az, ami miatt ennyire szeretsz gyerekekért dolgozni?
Gyerekkorban nagyon fontos a mese. Az, hogy itt a Cirókában előadás formájában is láthatják, nagy élmény számukra. Nekünk, mint dolgozóknak pedig egy nagyon hálás feladat.

 

 

 


Szabó Nóra
rendezőasszisztens



Szekeres Máté
bábszínész



Szörényi Júlia
bábszínész



Talabér Attila
díszító



Váriné Dósa Eszter
művészeti titkár



Vári Zsolt
díszítő



Vincze Kata
báb-és jelmezkészítő