Ciróka bábszínház

TÁMOP

TÁMOP 3.2.3/A-11/1-2012-0037
TÁMOP 3.2.13-12/1-2013-0008

Támogatók

Facebook


Apró Ernő
bábszínész


Bemutatkozik a Ciróka
Apró Ernő bábszínésszel Sárosi Gábor beszélgetett.  Az interjú 2017. októberében készült.

Sorozatunkban szeretnénk bemutatni a Ciróka Bábszínház társulatát. Jelen esetben Apró Ernő bábszínészt, aki éppen az idei szezonban játssza végig 50. évadját, azaz ennyi ideje van a színházi pályán. Hosszú út ez, sok-sok szép emlékkel, tapasztalattal. Nem is tudom elképzelni, hogyan lehet ennyi információt raktározni, színházakról, társulatokról, előadásokról, arról a rengeteg megtanult szövegről stb. Ernő már nagypapa, ám életenergiája és óriási szíve fiatalon és frissen tartja és ha megjelenik a színpadon kivétel nélkül óriási ovációval köszönik meg munkáját a gyermekek.

Kedves Ernő! Most, hogy az 50. évadot kezdted el bő egy hónapja a Ciróka Bábszínházban, kérlek, ülj fel velem egy időgépre és repüljünk vissza a legelső évadodhoz 1967-be, amikor még Szabadkán tapostad a deszkákat.
Igen, 67-ben, amikor elvégeztem a stúdiót, akkor hívták le vendégszerepelni Sinkovits Imrét a szabadkai Népszínházba, Az ember tragédiájába, Ádám szerepére. Mi, frissen végzett stúdiósok pár mondatos szerepeket játszottunk, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy egy színpadra kerülhettem Sinkovits Imrével. Próba előtt teljesen lazán beszélgetett, viccelt velünk, sminkelt, nagyon közvetlen volt, de a próbákon nem lazított. Játszott mintha előadáson lett volna.

Akkor gondolom, ő egy példakép lehet. Van még példaképed ebből az időszakból?
Igen persze. Latinovits Zoltán, aki szintén nálunk játszott néhányszor a Tóték című előadásban. Mielőtt a színpadra lépett, egyedül üldögélt a 10 fős öltözőben, kizárta a külvilágot, és koncentráltan készült a szerepre. De próbán is nagyon ügyelt a fegyelemre. Akkoriban ez meghatározó élmény volt számomra, hogy hogyan és milyen alázattal viszonyulnak a feladathoz. A Népszínházban 7 évet dolgoztam.

Hogyan jött mindehhez a báb?
Úgy, hogy abban a hét évben többször meghívtak vendégszerepre a bábszínházba, azaz a Gyermekszínházba, és így egyre nagyobb jelentősége volt számomra a bábos daraboknak. Aztán amikor állandó színészként felvettek volna, mondtam nekik, hogy vágjunk bele, kipróbálom.

Mi volt a legelső előadás, amiben báboztál?
A Csalavári csalavér, amit Bánd Anna rendezett. Ő volt akkoriban Budapesten az Állami Bábszínház főrendezője. Gyakorlatilag ő tanította meg nekem a bábmozgatást, azt, hogy tulajdonképpen hogyan is kel életre egy báb.

Tekinthető ez egy iskolának is, nem?
Tulajdonképpen igen.

Mikor költöztél Magyarországra?
’92-ben Győrbe, a Városi Bábszínházba szerződtem. Majd pedig Kovács Géza, a Ciróka Bábszínház akkori igazgatója hívott, hogy van egy üres státusza és szívesen dolgozna velem. Én meg elfogadtam, és a következő évadot már Kecskeméten, a Cirókában kezdtem.

Mi az, ami számodra meghatározó a Cirókában?
Kovács Ildikó rendező már az én érkezésem előtt is stúdió-szerű munkát vezetett a Cirókában. Ildikó nem az a klasszikus, megszokott bábszínházi rendező volt. Előrelátó, szakmailag nagyon tudatos, elemző, újszerű munkát végzett, és ezzel rátette a kézjegyét Ciróka későbbi munkájára is. És ez számomra is nagyon meghatározó élmény volt.
Az elmúlt 24 év Cirókás munkái közül ki tudnál emelni pár számodra emlékezeteset?

Nagyon szeretem például az Egérmenyasszonyt, meg Kovács Ildikó rendezésében a Triangulum és a Létramesék című előadásokat, valamint a Három narancs szerelmesét, vagy Kuthy Ági rendezésében a Gabi és a repülő nagypapa és a Csomótündér című előadásokat, amelyek az elmúlás, illetve a válás problémáit boncolgatják.

Áruld el nekünk, mi az, ami ennyi év után is kiugraszt az ágyból reggelente, hogy gyerünk a Cirókába? Mi az, ami a hétköznapokban motivál?
Nehéz megfogalmazni, de valójában a Ciróka olyan hely ahová még akkor is beugrok, ha nincs munka és nincs ott dolgom. Bemegyek egy kávéra, vagy csak szétnézek a társalgóban, megnézem a próbarendet, hogy biztos jól emlékszem-e. Olyan mintha hazajönnék, jó a társaság. És ahol ilyen a hangulat, ez az embert inspirálja az újabb és újabb feladatra.

Hogyan tervezed az elkövetkező éveket?
Volt már, hogy be akartam fejezni, de aztán meggyőztek, meg én is magamat, hogy folytassam a színházi munkát. Néha azért érzem már, hogy sok, hogy megterhel. Amúgy meg, sok a fiatal kolléga, így elkél egy nagypapa is a háznál. Mindig azt mondom, ha marasztalnak, hogy na, jó, még egy évad, aztán még egy…, de lehet, hogy ez az utolsó.  Nagyon jól érzem magam. Szeretek itt lenni.

 

 


Barcsik László
hangosító



Bodor Éva
szervező



Borsosné Oláh Nóra
pályázati ügyintéző



Bujdosó Zsolt
világosító



Dénes Emőke
bábszínész



Emőd Krisztina
bábkészítő



Fülöp József
bábszínész



Ivanics Tamás
bábszínész


Bemutatkozik a Ciróka
Ivanics Tamás bábszínésszel Sárosi Gábor készített interjút

Sorozatunkban szeretnénk bemutatni a Ciróka Bábszínház társulatát. Jelen esetben Ivanics Tamás bábszínészt, aki immár az 5. évad óta koptatja a Ciróka deszkáit, volt szerencséje sok izgalmas darabban játszani, és az elmúlt 3 évben már rendezőként is megcsillogtatta képességeit és tehetségét, ugyanis középiskolásoknak szánt drámapedagógiával ötvözött színházi előadásokat készített a társulattal.

A bábszínész osztályban végeztél, mikor is?

2013-ban végeztem a Színművészeti Egyetem bábszínész szakán.

Milyen megfontolásból indultál a bábszínész osztályba felvételizni?

Színjátszós voltam Egerben, ott elég nagy hagyománya volt már akkortájt is a diákszínjátszásnak. Venczel Valentin, aki a Gárdonyi Géza Színház színésze volt akkoriban, összefogta a színházkedvelő fiatalokat, és készített velünk előadásokat. Többen statisztáltunk, kaptunk kisebb szerepeket a színházban, aztán telt-múlt az idő, jött az érettségi és akkor egyre inkább megfogalmazódott bennem, hogy tök jó lenne színházzal foglalkozni felnőttként is. Beadtam a jelentkezést a Színműre, nem sikerült, több alkalommal sem, bukdácsoltam a rostákon, közben elkezdtem a magyar-kommunikáció szakot az egri főiskolán. Éreztem, hogy ez nem igazán az én utam, de mondom amíg nem vesznek föl, addig valamit muszáj csinálni... Aztán a sors egyszer csak irányba rakta az életem. Lengyel Pál, az egri Harlekin Bábszínház akkori igazgatója szerette volna dúsítani a társulatot, fiatalokat keresett, valamint kellő jelentkezés esetén be akart indítani egy bábszínész képző stúdiót. Valentint kérdezte meg, tudna-e ajánlani néhány fiatalt. Végül beindult a képzés, néhányan szerződést is kaptunk, tulajdonképpen beépültünk a bábszínházba. És itt kezdődött a szerelem. Két évadot töltöttem a Harlekinben, közben pedig hallottam, hogy indulni fog új bábszínész osztály az egyetemen. Ekkorra már olyan szinten elköteleződtem a bábszínházi műfaj mellett, hogy mindenképpen szerettem volna bekerülni.

Volt-e olyan tanárod az egyetemen, akire azt mondanád, hogy ő volt a mentorod, a példaképed?

Kifejezett példaképem soha nem volt. De ki tudok emelni pár embert. Még az egyetem előtt Valentin volt az, akinek nagyon sok mindent köszönhettem, mert nagyon jó érzékkel bánt a diákokkal és ő vezettet rá minket, mi az, hogy „színházcsinálás”. Lengyel Pálnak is nagyon hálás voltam, ő a bábot, mint eszközt tudta velem megszerettetni. Tehát nagyon jó alapokkal mentem az egyetemre. Volt a kezemben egy erős tudás, vagy egyfajta gyakorlatiasság, amit aztán nyilván nagyon nagy feladat volt továbbfejleszteni, kreatívabbá tenni. Aztán az egyetemről meghatározó számomra Alföldi Róbert és Zsótér Sándor, tőlük nagyon sokat kapott az osztályunk.

Miután megkaptad a diplomát azonnal jöttél a Cirókába?

Így van, olyannyira, hogy én már a gyakorlati évemet itt töltöttem.

Ez hogy történt?

Kuthy Ági (a Ciróka főrendezője, szerk.) felhívott, hogy megrendezi a Csomótündért, amit Gimesi Dóri  írt. Ehhez keresték a fiú főszereplőt és rám gondolt. Ági egyébként árnyjátékot tanított nekünk a suliban, ott ismerkedtünk meg. A Csomótündérből kijátszottunk egy bérletet, aztán jött a Cirókába rendezni Bereczki Csilla, aki osztálytársam volt az egyetemen. Ő a Gombos Jim c. előadást rendezte. Eddigre már annyira megszerettem a Cirókás létet, és azt a munkamorált ami itt van, hogy én kértem, hadd legyek benne. Aztán Ági elkezdte nekem rebesgetni, mi lenne, ha ide szerződnék, mert nekik nagyon kéne fiatal színész. Végül megköttetett a házasság. Emlékszem is, hogy próbáltunk, lejött az egész társulat a nagyterembe, Kiszely Ági (a Ciróka igazgatója, szerk.) egy tálca pezsgővel érkezett és egy rögtönzött esküvőt rendezett nekem és a Cirókának. Igent mondtam.

Vannak-e az eddig itt töltött évekből olyan pozitív pillanataid még, amik megmelengették a szívedet?

Olvastam egy élménybeszámolót interneten A vadhattyúról, amiben leírta a cikk írója, hogy a kislányával nézte az előadást, aki odafordult hozzá, hogy reméli, neki is olyan bátyja lesz, mint amilyen én vagyok az előadásban. Na ez mondjuk jól esett.

Miért és hogy kezdődött az, hogy rendezői ambícióidat a Cirókában fektetted be?

Már egyetem vége felé kezdtem azt érezni, amikor készültek a vizsgaelőadásaink, hogy olyan sokszor beleszólnék, de hát rettenetesen gyáva és bátortalan voltam. Nem mertem véleményt formálni. De azért ott fortyogott bennem az érdeklődés a rendezés iránt. Amikor idejöttem a Cirókába, rögtön  láttam, olyan a légkör, amiben simán meg lehet kérdezni a vezetőséget, hogy „figyelj már, van egy ötletem, mit szólnál hozzá?” Leginkább az indította be ezt a folyamatot, hogy azt tapasztaltam, kiszolgáljuk az óvodás és a kisiskolás korosztályt, de afelett nem játszik a bábszínház. Gondoltam, mennyire jó lenne, ha a tizenéveseket meg a felnőtteket is be lehetne ide csábítani saját előadással.  Jól esett, hogy Ágiék támogattak a rendezésben és az eddigi előadások megvalósításában.

Mivel debütáltál?

A Címzett: Anyegin volt az első. Szerettem volna kísérletezni egy kötelező olvasmánnyal. Emlékszem, mikor én jártam középsuliba, nagyon jó tanárom volt, de ő is keretek közé volt szorítva, és nem tudott igazán személyessé válni egy kötelező olvasmány sem. Pedig a klasszikus olvasmányok megszerettetésének pont az lenne a kulcsa, hogy a diákok képesek legyenek a történeteket a saját életükre rávetíteni és párhuzamot vonni.

Emlékszem, hogy nagyon nagy sikere volt, sokszor játszottátok nem?

Igen, nagyon jól vették hálisten, és most fel is támad hamvaiból, felújítjuk. Játszani fogjuk újra országszerte és Kecskeméten is.

Ez után rendezted az EgyMást, utána meg az Így volt-ot, melyek hasonló színházi formára és drámapedagógiai eszközökre építettek. Idén mit tervezel?

Idén kifejezetten szerettem volna egy olyan előadást, ami magáról a felnőtté válásról szól. Itt vannak ezek a „szerencsétlen” tizenévesek, akik ott állnak egy nagyon fura küszöb előtt, fel kéne nőniük valahogy. És nincs is más választásuk. Csomó mindent elvár tőlük a környezetük, a család, a tanárok, stb., de nagyon sokszor magukra vannak hagyva a problémáikkal. Nem találnak jó vezetőket, és csak egymással tudják megbeszélni a gondjaikat. Persze ez is fontos, de ez egy nagyon kényes korszak, amikor nagyobb törődést igényelnének. Ez egy útvesztő, nagyon könnyű eltévedni. Az sem mellékes, hogy az ember hogyha felnő, ne veszítse el a gyermeki énjét, valamit abból is meg tudjon őrizni. Szerettem volna egy erről szóló előadást, viszont az a helyzet, hogy idén kevés a ráérő színész a társulatban. Mindenki elfoglalt a futó előadások miatt.

Mik a terveid? A Cirókában maradnál, vagy kalandoznál? El lehet-e ezt árulni?

Érdekes, hogy ezt kérdezed, ez nagyon aktuális most az én életemben. Igazából másfél vagy két éve forog bennem a váltás gondolata. És nem azért, mert én itt ne érezném jól magam. Ellenkezőleg. Csodás lehetőségeket kapok és tényleg azt gondolom, hogy magas színvonalon folyik itt a színházcsinálás. Másik oldalról viszont nemrég múltam 30 éves, és azt érzem, most még vagyok annyira fiatal, hogy menjek, szétnézzek más társulatoknál is. Bennem van a kalandvágy, továbbá szeretném, ha másfajta impulzusok is érnének. Ágiéknak azért a fajta nyitottságért is hálás vagyok, hogy amikor csak tehetik, erre meg is adják a lehetőséget, és kiengednek. Jövőre egy bemutatóm lesz, a fennmaradó időben pedig vendégeskedem, ahol csak tudok. A távolabbi jövőt pedig még nem piszkálom.


Katona Zoltán
világosító



Keller Dániel
díszítő



Kiszely Ágnes
igazgató



Kormos Zsolt
hangosító



Krucsó Júlia Rita
bábszínész


Bemutatkozik a Ciróka
Beszélgetés Krucsó Rita bábszínésszel.  Az interjút Sárosi Gábor készítetette 2017 októberében.

Sorozatunkban szeretnénk bemutatni a Ciróka Bábszínház társulatát. Jelen esetben Krucsó Ritát, akit rengeteg előadásban láthattunk az elmúlt években. Személyisége és az általa alakított figurák alkotják a bábszínház egyik igazán markáns arcvonalát, melyben az anyai szerep megformálása, és annak végtelen cizellálása a cél. Egy igazán kitartó és magabiztos személyiség, aki nem engedi el fiatal lendületét, és energiájával, szeretetével megtölti a nagyterem színpadát, hogy aztán hazatérjen népes családjához ahol hasonló feladatokkal néz szembe nap, mint nap.

Hajózzunk vissza az időben, és mesélj nekünk kérlek a kezdetekről. Mikor és hogyan kerültél a Cirókába?Ahhoz sajnos nagyon vissza kell menni, nem is biztos, hogy tudok.

Tegyünk egy próbát!
Középiskolásként a debreceni Ady Gimi tanulója voltam, ami országosan ismert a drámatagozatáról. Amikor leérettségiztem felvettek a Vojtina Bábszínházba. Itt két évet töltöttem, ez indította el az érdeklődésem a báb felé. Nem voltam könnyen kezelhető gyerek. Asbóth Anikó, az akkori igazgató meg is jegyezte, hogy szerinte még tanulnom kellene. Felvételiztem a Színművészeti Egyetemre, de akkor még nem volt bábszínész szak, így prózaira jelentkeztem, nem is vettek fel. Akkor úgy döntöttem nekivágok, és elmegyek Békéscsabára a Jókai Színház stúdiójába mesterséget tanulni.
Nagyon jól döntöttem, és azóta is hálás vagyok a sorsnak, hogy ott kötöttem ki, pedig csak egy évig tartott. Gáspár Tibor volt az osztályfőnököm, aki megtanított a színészi létezés alapjaira, a gondolkodásmódra, sok örök igazságra, amiről aztán kiderült, hogy rengeteg hasznát vettem a főiskolán (Színművészeti Egyetem szerk.) és a mostani munkáimban.
okszor előjönnek azok a mondatok, amiket annak idején Békéscsabán hallottam. Aztán 1999 körül a Vojtinás kapcsolataimnak hála, hírt kaptam, hogy a Ciróka bábszínészt keres. Megkerestek, elmentem Kecskemétre, és Kiszely Ági (igazgató szerk.) meghallgatott.

Felvételi, vagy egyszerű beszélgetés volt?
Nem is tudom, erről inkább Ágit kellene megkérdezni! Ő ismert engem, mint Vojtinást. Megfordultam akkoriban fesztiválokon, játszottam Cirókás rendezvényen, hallhatott rólam a szakmán belüli barátaitól is. Rumival (Rumi László rendező szerk.), Kovács Ildikóval, Kovács Gézával dolgoztam akkoriban, talán jó híremet keltették.

Mondhatni tűzközelben voltál?
Igen, tehát nem volt olyan jellegű meghallgatás, hogy például mondjak el egy mesét.

Mi volt a Cirókában az első darab, és benne az első szerep?
Hogy miket játszottam abban az évadban azt tudom, de hogy mi volt az első, arra nem biztos, hogy emlékszem.

Akkor mesélj arról, amire úgy gondolsz, hogy az első szerepem a Cirókában.
Az biztos, hogy a legfontosabb ember, bábszínész, és bábszínházi gondolkodó számomra Kovács Ildikó. Azt gondolom, hogy a mostani bábszínházi létezésben nehezebb az ő gondolkodásmódjával azonosulni, de én dolgoztam már vele Debrecenben, aztán itt a Cirókában is. Ja, és ott voltam Kovács Ildikó összes nyári táborában.

Ezeket hallva azt hiszem, kijelenthetjük, hogy ilyen szempontból nézve ő volt a második anyukád.
Bábos-anyukám, aki valami úton-módon nagyon szeretett engem. Kolozsvár mellett Torockó volt a kedvenc helye. Egyszer el is vonult oda három hétre. Kitalálta, hogy én, meg egy barátnőm, - aki akkoriban szintén bábozott - menjünk vele, és jegyzeteljünk le mindent, amit mond. Minden költségünket fizetett csak legyünk ott vele, hallgassuk és jegyzeteljük a meséit. Aztán begépeltük az egészet. Így örökítette át a tudását a fiatal generációba. Ő már írogatott akkoriban könyveket, és ebben is segítettünk neki. Aztán fogtuk magunkat, kimentünk a temetőbe és lerajzoltuk a Torockói látképet, majd thai-chiztünk. Szóval nekem a Ciróka mellett ő a mindenem, ha bábszínházról beszélünk.

Viszont még nem mondtad el, hogy mi volt az első darab?
A létramesék.

Milyen életforma a színésznő és anyuka szerep egyszerre?
Nem egyszerű egyeztetni a kettőt. Ehhez kell a nyitott és rugalmas munkahely és nyilván, emberfüggő is a döntés. Az ember életében fontossági sorrendet kell felállítani. Nekem a gyerekeim és a család állnak az első helyen. Utána jön a színház. Sok esetben sikerül ezt megoldani, bizonyos helyzetekben azonban nem ezt várja el a színház. A színháznak működni kell, az előadásoknak létre kell jönniük és nem jó, ha például nem tudok benne lenni egy darabban és vendéget kell hívni emiatt.

Saját gyermekeidet szoktad a Cirókába hozni?
Persze, nagyon sokat hordtuk ide őket. De nem is olyan régen elköltöztünk. Ők most Pesten járnak iskolába. Én jelenleg napi szinten jövök-megyek, de a gyerekek elég idősek már ahhoz, hogy jól tudják kezelni, ha anya távol van.
Most pontosan milyen idősek a gyerekek?
13 és 10, épp ezért gondolom, hogy ez most jókor történt.

Nemrég érkeztetek haza külföldről, ahol a Medve ének c. előadást mutattátok be.
Igen, Erdélyben voltunk. Gyergyószentmiklóson játszottunk óvodásoknak, akik nagy örömmel és érdeklődéssel fogadtak minket. Négy nap alatt ötször mutattuk be az előadást.

Tehát ugyan olyan jól fogadták ott is, mint itthon?
Nem kell ezt túlmisztifikálni. 4-5 éves gyerekekről beszélünk, akik nem tudják, hogy mi az, hogy ők székelyek, mi az, hogy magyar a néni. A lényeg, hogy értik, amit mondok. Ez egy mese, amire ugyanúgy reagáltak. Ugyanúgy voltak kis ártatlan, ijedős gyerekek, vagy nevettek szívből.

Utoljára pedig mesélj nekünk egy sztorit, ami megmelengette a szíved itt a Cirókában. Valami olyat, ami  megerősített abban, hogy továbbmenj, és ne add fel, még ha olykor nehéz is.
Legmélyebb élményem egy Medve ének előadás után volt. A kisteremben játsszuk, így közelebb ülnek hozzánk a gyerekek, és könnyebben meg tudja érinteni őket az adott darab. Az egyik előadás után történt, hogy váratlanul odajött hozzám egy kisfiú és megkérdezte tőlem, hogy megölelhet e. Természetesen meg is ölelt. Az, hogy az előadásban játszó Macit megölelik, megpuszilják az természetes, de hogy engem, ez meglepő volt.
Volt egy másik eset is, amikor az előadás után, miközben már vették a kabátjukat, egy gyerek utánam szólt,  hogy: „Néni, néni!”! Megfordultam, és láttam, hogy a kabátja zsebéből egy diót vesz elő és azt mondja: „Ezt neked adom!”. Szóval megajándékozott engem. Azóta is őrzöm azt a diót az öltözőben. 


Kuthy Ágnes
főrendező


Bemutatkozik a Ciróka

Kuthy Ágnes rendezővel Sárosi Gábor beszélgetett, a Hogyan fogjunk csillagot? című előadás bemutatója előtt.

Sorozatunkban szeretnénk bemutatni a Ciróka Bábszínház társulatát. Jelen esetben Kuthy Ágnes rendezőt, a színház főrendezőjét, akinek épp a napokban debütál legújabb előadása a nagyszínpadon. Ági nyitottsága, kísérletezési vágya, és rendezői tapasztalata új színekkel bővítette a Ciróka világát.

Kezdjük a legelején! Hogyan került az életedbe a színház és a bábok?
Viccesen szólva, én genetikailag magamban hordozom a bábszínházat, hiszen édesapám (Tapasztó János, a magyar bábmozgalom egyik alapítója - a szerk.) volt az állami bábszínház bábszínészeinek tanítómestere. Hároméves voltam, amikor ő meghalt és én ott maradtam a sok általa készített báb és szövegkönyv között.  Állandóan ezekkel báboztam. Ma már úgy gondolok rá, hogy az apa hiányomat gyakorlatilag a bábszínház orvosolta.

Érettségi után rögtön a bábszakma irányába mentél tovább?
Ó, nem. Ez már sokkal hamarabb kezdődött.  Édesanyám ugyanis vers- és prózamondó előadóművész, aki tovább vitte édesapám gyermekműsorait, ahová én fokozatosan beolvadtam. Először kellékeztem, majd beálltam nyuszit fogni, aztán jött az úttörőcsapat bábszakköre, akikkel különféle fesztivál díjakat nyertünk. Innen már egyértelmű volt, hogy a báb és a gyerekek lesznek az én utam.
Elvégeztem az óvónőképzőt, amit azért választottam, mert akkoriban ez volt az egyetlen hely, ahol bábot lehetett tanulni. Egy szerencse folytán bekerültem az Uborka politikai TV kabaréba, és a Süni és barátai sorozatba, bábozni. Majd elvégeztem a Kolibri Színház, majd a Budapest Bábszínház stúdióját, ahová később le is szerződtettek. De nem álltam meg itt, a rendezés felé szerettem volna elbillenni. Így jutottam ki Berlinbe, ahol bábszínházi rendezőnek tanultam.

Mikor kerültél a Cirókába?
 Mikor is volt? 2013-ban, 5 éve. Kiszely Ágival (Ciróka igazgatója, szerk.) már akkor ismertük egymást, amikor a Kolibri Színháznál stúdiós voltam, hiszen ő akkor a Kolibriben dolgozott. Aztán Berlin után kaptam a professzoromtól egy darabot, mely a Gabi és a repülő nagypapa c. mese volt. A darab a halálról és az elmúlásról szól, így több színház is félt befogadni a repertoárjába. Aggódtak amiatt, hogy milyen eredménye lesz annak, ha ilyen komoly témákat feszeget egy bábszínház. Persze én tudtam már akkor is, hogy alapvetően az élet szépségére hívja fel a figyelmet.  Ági volt az egyetlen, aki azt mondta, hogy nézzük meg, fogjunk bele. Az ő bizalma és támogatása által elkészülhetett ez az előadás és nagyon szép sikert ért el, mind szakmai, mind pedig a közönség szempontjából.

Ez volt az első rendezésed Kecskeméten?
Nem. Előtte már volt egy kísérletem, a Rút kiskacsa c. mese, de úgy érzem annak nem találtam meg az igazi formáját. Azonban már akkor is megmutatkozott az, hogy szeretek az itteni színészekkel együtt dolgozni.

Mi az a különlegesség, ami itt tart a Cirókában? Hiszen akár Németországban is maradhattál volna.
Én megfordítanám a válaszban a kérdést, úgy, hogy gyakorlatilag egészen a Cirókáig én vándoroltam, és mindenhol csak egy próbafolyamat erejéig lehettem egy csapat tagja.  És amikor elmegy onnan az ember, keletkezik egy nagy űr, és az az érzés, hogy igazán nem is tartozik sehova. Aztán jött a Gabi és a repülő nagypapa sikere, ami sok erőt és inspirációt adott.
Nagyon szeretem az itteni színészeket, és szeretek velük dolgozni, mert együtt tudunk ötletelni és keresgélni. Azt is fontosnak tartom, hogy Kiszely Ágnessel  egy nyelvet beszélünk szakmailag, inspirálódni  tudunk egymástól.

Mit gondolsz, az ország bábszínházai közül mi az, ami kiemelheti a Cirókát?
Például az, hogy a Ciróka az országban az első, akinek több mint 7500 bérletese van a vidéki színházak közül. Továbbá fontos az is, támogatjuk a kísérletezést, ami ugyan veszélyes műfaj, hiszen nagyot lehet vele bukni, de nagyot tudunk vele dobbantani is. Szerencsére az utóbbi években sikerült olyan alkotókat megnyernünk, akikkel ez mindig sikerült. A kísérletezés mellett, természetesen a tanári és óvónői elvárásokat is ki kell elégítenünk.
Továbbá ki kell emelnem még a Pestiek a Budai utcában felnőtt sorozatunkat is, mely országosan is egyedülálló kezdeményezés volt. Hiszen Kecskemétre hozunk olyan előadásokat, melyek a legjobb Magyarországon futó alternatív, vagy kőszínházi produkciók.
ülön öröm, hogy Ivanics Tamás kezdeményezésére, már öt éve, középiskolásoknak szóló osztálytermi előadások is szerepelnek repertoárunkon.

Óvodásoknak készül a Hogyan fogjunk csillagot c. mese.
Igen. A mese arról szól, hogy egy kisangyal keresi a helyét és a célját a felhők feletti világban, azonban véletlenül leejt egy csillagot. Megszökik a földre, hogy megkereshesse. Útközben bajba jutott gyerekeknek segít, és a mese végére megtalálja a helyét, mint őrangyal. Mivel elsősorban óvodásoknak készítjük, így megpróbáltunk minden gondolatot a maga primer jelentésével használni, hogy egyszerűen kódolható legyen akár a 4 évesek számára is. Ez egy igen nagy kihívás volt. Üzenetében pedig a barátság, az elfogadás, a megbékélés, a kitartás, a hit jelenik meg, az empátia gyakorlásának készsége.

Volt már teszt nézőtök?
Igen, éppen ma nézték először, nagyon örülök annak, hogy élvezték az előadást. Nagyon technikás a darab, sok benne zene, kevés a szöveg, elsősorban burleszk jelenetekre épül. A mai kis nézők sok hasznos tanácsot adtak, mi pedig tovább csinosítjuk az előadást.

Ha én lennék a kultúráért felelős miniszter, mit kérnél tőlem a jövőre nézve?
A szakmai és anyagi megbecsülés mellett, elsősorban a társulatot bővíteném. Nagyon kevés a színészünk, le vannak terhelve, tehát szeretnénk, ha lennének még állandó társulati tagok. Mindemellett, megtartanánk a vendégszínészek meghívásának lehetőségét, ami mindig új színt és energiát hoz a társulatba.
Jelenleg több mint 7500 bérletesünk van, ami azt jelenti, hogy a színészeknek nonstop játszaniuk kell, tehát kijelenthető, hogy kinőttük a bábszínház 148 férőhelyes nézőterét. Óriási meccs a, hogy hogyan osszuk le a bérleteseket egy évre. Nem szeretnénk a bérletre jelentkezőket visszautasítani csak azért, mert az évben nincs elég naptári nap. Fejleszteném a színház műszaki hátterét is mind hang, mind fénytechnika tekintetében, hogy minél színvonalasabb, látványosabb, a XXI. század elvárásainak megfelelő előadásokat hozzunk létre.

 

 


Lendváczky Zoltán
bábszínész


Bemutatkozik a Ciróka 
Lendváczky Zoltán bábszínésszel Sárosi Gábor készített interjút 2017 decemberében

Sorozatunkban szeretnénk bemutatni a méltán híres Ciróka Bábszínház társulatát. Jelen esetben Lendváczky Zoltán bábszínészt, aki 2008-ban végzett a Színművészeti Egyetem bábszínész szakán, Meczner János osztályfőnöksége alatt. Ezután elsősorban szabadúszóként jelent meg a bábszínházi palettán, majd a Ledpuppets társulattal utazta körbe Európát, képviselve a kortárs magyar bábszínházi formát a nemzetközi porondon. Idén szeptembertől azonban leszerződött a Cirókába, és most itt láthatjuk, ahogy kibontakoztatja tehetségét.

Mi történt pontosan veled, miután megkaptad a diplomádat? Kikkel dolgoztál?
Harmadéves egyetemistaként egy vizsgaelőadásban dolgoztam először Balázs Zoltánnal, a Maladype Színház művészeti vezetőjével. Egy bábopera volt a vizsgaanyagunk, a zeneakadémisták közreműködésével formálódott a zenei anyag, és Lellei Pali bácsi műhelyében készültek a bábok. Ez volt Gilbert & Sullivan: Mikádó-ja. Híre ment az előadásnak, nagy sikerrel játszottuk, szívesen emlékeztek rá még évekkel később is. Annyira meghatározónak gondoltam és éreztem ezt az első közös munkát, hogy nem sokkal később megkerestem Zolit. Szerettem volna folytatni vele a munkát, és a Maladype „része lenni”.
A társulat akkoriban épp átalakulóban volt, és úgy alakult,- nagy örömömre - hogy nekem is jutott benne hely. Az új tagokkal – velünk – együtt, egy új időszak is kezdődött a társulat életében, olyan meghatározó előadásokkal, mint a Leonce és Léna, a Tojáséj, a Woyzeck, az Übü király, Goethe Egmontja, Schiller Don Carlosa, vagy Shakespeare Macbeth-je. Az előadásokat gyakran bábos elemek is színesítették.
Sokfelé jártunk belföldön és külföldön egyaránt. Indiában, Iránban, Amerikában is vendégszerepeltünk és felléptünk Európa színházi fesztiváljain többek között Lengyelországban, Romániában, Hollandiában, Ausztriában, Szlovéniában, Szerbiában, Montenegróban. Itthon nyílt próbák, kamarakoncertek, workshopok és szabadegyetemek, felolvasószínházak, filmklubok, könyvbemutatók színesítették az intenzív munkát.
A kezdetben befogadó színházak nyújtotta színházi terek után, hamarosan saját játszóhelyünk lett. Önzetlen és lelkes nézői felajánlásokból, támogatásokból egy nyolcadik kerületi polgári lakás közösségi/színházi térré alakult. Valódi „találkozások” jellemezték a Maladypében töltött éveket, olyan izgalmas rendezőmesterek társaságában, mint Zsótér Sándor (Lorenzaccio, Figaro házassága, Brecht Don Juan-ja), Claudio Collova, (Woyzeck) vagy éppen Ivica Buljan(Roberto Zucco). Élveztem ezt az izgalmas időszakot.
Idővel egyre erősödött bennem az elhatározás, hogy jól esne a változás, szerettem volna más irányokat is kipróbálni, más műhelyekben dolgozni.
Mintha lezárult volna egy korszak bennem, azt gondoltam döntenem és lépnem kell, valamerre. Szabadúszó lettem és időközben megtapasztaltam milyen az, ha a magad ura vagy. Kiderül például mennyire vagy ambiciózus, hogyan tudod képviselni önmagad, van e olyan kapcsolatrendszered amit mozgósítani tudsz. Hogy mennyire vagy kitartó ebben, és hogy pl. hogyan hidalsz át, mondjuk egy nehezebb időszakot, amikor kevesebb a munka, s ezalatt hogyan tudod „frissen” tartani magad szellemi és fizikai értelemben egyaránt. Persze ez csak néhány érintőleges kérdés, de talán egyaránt fontosak.
Volt jó és kevésbé jó időszakom ezalatt, szakmailag és magánéletben egyaránt. Sok esetben hiába terveztem bármit is. Utólag igazolódott egy jó vagy éppen rossz döntésem. A véletlen is közrejátszott, pozitív irányba lendített, vagy oldott meg egy általam akár problémának vélt kérdést is, és túl tudtam lendülni egy-egy nehezebb időszakon is.

Mesélj a  Ledpuppetsről ! Legemlékezetesebb előadás vagy fesztivál?
Néhány évvel ezelőtt találkoztam Remsey Dávid grafikus- illusztrátorral. Egy előadást látott a Maladypében majd az azt követő beszélgetéseink során vetődött fel a közös munka ötlete. Dávidot régóta vonzza a báb műfaja. A Remsey-család bábos hagyományait felélesztve és továbbgondolva született meg egy egyedi világú bábos performansz, amit több alkalommal játszottunk a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai múzeumban. Időközben Makra Viktória bábszínésszel és Dj Pandával kis csapattá alakultunk.
Így született meg a Ledpuppets bábos formáció melyben a „fekete színház” látványelemei és a Dávid által megálmodott világító bábok együttes hatása  egy  performansz-játék keretein belül érvényesül, élő zenei aláfestéssel. Míg az egyedi zenei világot Dj Panda különleges kütyüi és keverői teremtik meg, addig mi bábszínészek a mozgásvilág kialakításán agyalunk, Dávid pedig rendületlenül veti előbb papírra, majd térbe a plasztikus figurákat. Persze a vizuális látvány nem lenne teljes Halák András szakmai tudása nélkül, aki a bábok „fénykottái”- nak, fényhatásainak megalkotásával szinte már lelket önt beléjük.
Röviden mindenki azt teszi hozzá ehhez a közös alkotófolyamathoz, amit tud, szakmai megkötések nélkül, egy olyan munkafolyamat közben, amelyben elsősorban kísérletező kedvünk a vezérfonál.

Legemlékezetesebb előadás vagy fesztivál?
Több ízben jártunk már Kecskeméten, legutóbb épp a Színházak éjszakáján, valamint a Magyarországi Bábszínházak 13. Találkozójának off-programjában is helyet kaptunk. A kaposvári Bábszintér- Pályi János támogatásával- immáron többedik alkalommal hívott meg minket ez év őszén, és örömmel léptünk fel a pécsi Fényfesztiválon is. Májusban a németországi Morschen-ben járhattunk egy fesztiválmeghívásnak köszönhetően. Persze minden fesztivál más és más, és egytől-egyig inspirálóan hatnak ránk. Ahol megfordultunk eddig, igyekeztünk minden alkalommal kicsit a helyszíre szabottan is játszani, amit nagy örömmel vettek a nézők és játszótársaink lettek.
A performansz lehetőségei megadják nekünk azt a szabadságot, hogy bátran játszunk, kísérletezzünk tovább új elemekkel, hatásokkal, effektekkel, akár új karakterekkel/ szereplőkkel is.  A vizuális modell bővíthető, tovább gazdagítva ezzel a történetet.
Azok a visszajelzések, melyekkel eddig, és remélhetőleg ezután is találkozunk - abszolút pozitívak és bátorítóan hatnak, hogy jó irányba haladunk.

Mi vezetett pontosan a Cirókába? Hívtak, vagy jelezted, hogy jönnél?
2002-ben jártam először a Cirókában. Akkor még a Stúdió K társulatában játszottam. Felkérést kaptam Ágnestől, lenne-e kedvem, hogy egy készülő szöveg nélküli előadásban játsszam főszerepet, amelynek alapját Bruno Schulz novellái képezik majd. Nagyon örültem és persze hogy igent mondtam, majd kezembe kaptam a könyvet. Szinte azonnal megragadott az a burjánzóan gazdag és legtöbbször, fülledt buja világot ábrázoló stílusa. Azóta is az egyik kedvencem. Így jött létre a Teatro Magico című előadás, amit leginkább David Lynch-atmoszférájával tudnék leírni.
  Legutóbb, a 2015/2016-os évadban, a Vidovszky György rendezte Ludas Matyiban játszhattam itt, Döbrögiként. Idén tavasszal felmerült az is, hogy lenne-e kedvem ideszerződni. Azt gondoltam igen, szeretnék itt dolgozni, mert jó emlékek kötöttek ide, jó feladatokkal találkoztam, műhelymunkában dolgozhattam jó emberekkel, kollégákkal. Remélem meg tudom hálálni a bizalmat.

Milyen előadásokban, milyen szerepekben tekinthetünk meg az idei évadban?
Ebben az évadban Kuthy Ágnes rendezéseiben láthatnak majd az Ebcsont és Nyúlcipőben, amelyben egy rendszertő, pedáns gazdát és annak kutyáját formálom meg, valamint a Hogyan fogjuk csillagot? c. előadásban.

Van - e olyan előadás, rendező, vagy szerep amit már nagyon vársz?
Az utóbbi előadás azért is lehet majd érdekes, mert ahogyan én tudom, kevés szöveggel bíró, nagyrészt nonverbális produkciónak készül. Egy olyan előadásban ahol kevés szövegtestre támaszkodhatunk színészként, a próbafolyamat során felerősödnek más kommunikációs csatornák, mint pl. a mozgás, a test vagy a gesztusok jelentősége, és a bábtechnika tiszta nyelvezete, ha lehet így fogalmazni. Ez az előadónak és a nézőnek is egyaránt kihívás. Alkotóként a történetnek kevesebb eszköz tolmácsolásában is érthetőnek kell lennie; a néző részéről ez több figyelmet, asszociációt és talán türelmet kíván. Mindkét fél egyaránt dolgozik a közös sikerért. Izgalmas kaland lesz…

Jelenleg Kecskeméten élsz, vagy nap, mint nap lejársz Budapestről dolgozni? Van a Cirókának színészlakása?
Színészlakásom nincs Kecskeméten. Amikor előadásom van, vagy éppen próbálok egy új produkcióban, a páromnál lakom. Előfordul, hogy egy hét folyamán, akár többször is „fordulok” Budapest-Dunaharaszti/Kecskemét viszonylatában.

Milyen céljaid vannak ebben az évadban, vagy egyáltalán hosszútávon a Cirókában? Mit szeretnél elérni?
A szerződésem hivatalosan határozott időre szól.  Hogy hosszútávon mit hoz a jövő, azt nehéz megjósolni. Ez persze a formai része.
Ami biztos, és színészként izgat az az, hogy jó feladatokkal szeretnék találkozni, egy olyan közegben ahol jó együtt dolgozni. Szeretném tovább folytatni a Ledpuppets- el megkezdett utat is, és talán egy-egy önálló munkában is tovább fejlődni.


Mag Zoltán
gondnok



Mogyorósi Levente
díszítő



Nyirkó Krisztina
bábszínész


Bemutatkozik a Ciróka
Nyirkó Krisztina bábszínésszel Sárosi Gábor beszélgetett, 2017 októberében.

Sorozatunkban szeretnénk bemutatni a Ciróka Bábszínház társulatát. Jelen esetben Nyirkó Krisztina bábszínészt, akinek az idei évad egy részét még ki kell hagynia, ugyanis nemrégen született meg első gyermeke, és anyai teendői elszólították a deszkáktól. Krisztit a nagyérdemű elsősorban csengő hangja és tündéri mosolya alapján azonosítja be. Színpadi jelenléte üde és varázslatos, emiatt sokszor láthatjuk főszerepekben is. Egy mesebeli rózsás kunyhóban képzelem el ezt a beszélgetést, ahová különféle cifraszínű énekes madarak röpdösnek be társalgásunk során…

Hol tanultad a mesterséget? Bábszínésznek készültél már a kezdettekkor is?
Mivel szüleim a Veszprémi Petőfi Színházban dolgoztak, szinte az egész gyerekkoromat ott töltöttem. Elég hamar megfertőzött a színház varázsa, amióta tudom az eszem, színésznőnek készültem. Ezt az elhatározást csak erősítette, hogy gyerekszínészként kisebb-nagyobb szerepekben évről évre megmutathattam magam, mintegy 10 éven keresztül. Érettségi után nagy reményekkel felvételiztem is a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, de nem vettek fel. Ekkor úgy döntöttem, hogy elkezdek tanulni egy civil szakmát, de nem bírtam sokáig, egy év után felvételiztem a Keleti István Művészeti Iskolába, ahol szerencsére fel is vettek és végre újra azzal foglalkozhattam, amit igazán szeretek. A KIMI-ben (Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola, szerk.) második évben választhattunk, hogy a Bárka Színház, vagy a Kolibri Színház stúdiójában folytatjuk a tanulmányainkat. Akkor még nem gondoltam magamra potenciális bábszínész jelöltként, ezért sokáig a Bárka stúdiójába vágytam.
A második tanév kezdete előtt pár héttel viszont a Kolibri Színházzal álmodtam, egy nagy színes, mozgalmas festményként jelent meg előttem. Általában hallgatok a megérzéseimre, szóval, ahogy felébredtem, egyből jeleztem az iskolának, hogy irányt váltanék. Így kerültem közelebbi ismeretségbe a bábozással. Megtapasztaltam, hogy mennyire sokszínű, varázslatos nyelvezete ez az előadó művészetnek, a harmadik év végére pedig már tudtam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni.

Kiket tartasz mentoraidnak a bábszakmában?
A Kolibri stúdiójában Török Ági és Szívós Kari tanítottak meg a bábozás alapjaira, de a legtöbbet azt hiszem itt, a Cirókában tanultam a közös munka során a kollégáimtól.

Hogyan kerültél a Cirókába? Mikor?
2013-ban, pont amikor utolsó évemet töltöttem a stúdióban, castingot hirdetett a színház, én meg eljöttem szerencsét próbálni. Még most is emlékszem az érzésre, amikor először beléptem, teljesen elámultam, hogy milyen varázslatos hely ez. Azóta pedig szinte a második otthonom.

Mi volt az első, számodra is kimagasló szerep/feladat a színházban?
Az első itt töltött évadomban megkaptam a címszerepet Vidovszy Gyuri rendezésében, a Hamupipőkében. Bár kicsit izgultam a nagy feladattól, de nagyon élveztem a próbafolyamatot. Az egész kísérletezéssel kezdődött, közösen találtuk meg az előadásra jellemző különleges játékmódot, technikát. Kis érdekesség, hogy mivel előző évadban felújítottuk az előadást, így ez volt az a darab, amiben kisfiam születése előtt utoljára a Ciróka színpadára léphettem, már igencsak kerekedő pocakkal.

Van e olyan szerep amit mindennél jobban szeretnél játszani? Miért?
Nehéz egyetlen szerepet kiemelni. Még a pályám elején vagyok, arra vágyom, hogy sokfélét játszhassak. Nagyon élvezem a naiva szerepeket, de azt hiszem izgalmas feladat volna, ha a karakteremtől gyökeresen eltérő szerepet is eljátszhatnék. Valamint az énekes szerepek mindig közel állnak a szívemhez, abból sosem elég.
Régóta terveztétek a férjeddel, hogy gyereket vállaltok, vagy rábíztátok a sorsra, hogy mikor érkezzen? 
Bár én mindig nagyon szerettem volna kisbabát, a férjem, a racionalitás képviselője a családban, türelemre intett. Az esküvő után már elkezdett érni a vágy mindkettőnk szívében. Szerintem a környezetünkben is már mindenki számított rá hogy lassan jön a baba, valahogy benne volt a levegőben. Mégis egy csodás meglepetésként ért minket az a bizonyos pozitív teszt.

Mutasd be a babád légy szíves. Hogy hívják? Milyen idős? Mit csinál mostanság?
Kádár Vince, három hónappal a háta mögött, már megduplázta a születési súlyát, kezdi megszeretni a babakocsiját, lassan kinövi a hordozókendőjét, az összes játékát megkóstolja, jókat nevet, mindenre rácsodálkozik és természetesen az ujja köré csavarja a szüleit.

Mik a tervek a közeljövőben, hogyan fogsz tudni visszakapcsolódni a bábszínház mindennapjaiba? Mi lesz az első előadás, amiben újra láthatunk? Mit játszol benne?
Bár nagyon élvezem az anyaságot, hiányoznak a kollégáim-barátaim, várom, hogy mehessünk Kecskemétre. Mivel családommal Budapesten élünk, így egy kisebb szervezési bravúrt igényel, hogy újra munkába állhassak, de örök optimista vagyok. Terveink szerint már áprilisban Léna szerepébe bújhatok a Tündér ballonkabátban című előadásban.

Gondolom sokat beszélgettek a kollégákkal arról, hogy anyaként milyen nehézségekkel jár a bábszínházi munka. Milyen tanácsokat adnak neked?
Anyaként mindannyian más helyzetben vagyunk, más nehézségekkel kell megküzdenünk. Tanácsok helyett inkább az anyaság szépségeit osztjuk meg egymással.

Hogyan képzeled el az életed 10 év múlva? Ne ragaszkodjunk a realitásokhoz, azt kérném, hogy engedd el a fantáziád, és a lehető legjobb forgatókönyvet mondd el.
Nehéz kérdés, én inkább közelebbi terveket szoktam szőni, de megpróbálom. 10 év múlva szeretném, ha lenne egy általam létesített kutyamenhely, ami igazi kutyaparadicsom és minden hányattatott sorsú ebnek reményt és boldog otthont tud biztosítani. Megtanulom a kutya fizioterápia rejtelmeit és csodával határos módon sikerül, újra járni tanítani Lucky kutyánkat, aki jelenleg hátsó lábaira le van bénulva és kerekesszékben éli mindennapjait.
Bármikor csípőből lefutok egy maratont és a teleportálás képességének birtokában egy szempillantás alatt bárhova meg tudok érkezni. A hajam mindig jól áll és az édességtől is csak fogyni tudok.
Van egy mézeskalács házikónk, amiben mindig fahéj illat van és minden vasárnap családostul elugrunk Afrikába elefántot simogatni. De a legeslegjobban azt szeretném, hogy a kisfiam 10 év múlva is olyan őszintén, gondtalanul tudjon mosolyogni, mint most és kicsiny családunk, ha lehet, legyen még összetartóbb.


Ifj. Sári Miklós
báb-és díszletkészítő



Sáriné Gubacsi Éva
báb-és díszletkészítő



Seres Erzsébet
közönségszervező



Gulyás Gabriella, Tarjányi Janka
tiszteletbeli társulati tagok



Szabó Nóra
ügyelő



Szörényi Júlia
bábszínész



Váriné Dósa Eszter
művészeti titkár



Vincze Kata
bábkészítő