Bodor Éva

szervező

„Az öt év, amit a gyerekeim születése után otthon töltöttem, életem legszebb időszaka volt. De végig tudtam, hogy nekem ide vissza kell jönnöm. Annyi mindennek részese voltam már, amitől a Ciróka Ciróka lett… „
 

Amikor először találkoztam veled, és bemutatkoztál, annyira frappáns volt, hogy rögtön az emlékezetembe véstem.Megtennéd, hogy bemutatkozol úgy, ahogy anno velem tetted?
Valami olyasmit mondhattam, hogy a Ciróka jelenlegi társulatában én vagyok itt legrégebb óta. Ez a második munkahelyem, másfél évet leszámítva csak itt, a bábszínházban dolgoztam. Ez alatt a hosszú idő alatt pedig részese lehettem minden olyan fontos eseménynek, ami mérföldkőnek mondható a Ciróka életében.

Van egy fordulatokkal teli, izgalmas történeted, a Cirókáról, a munkaköreidről és Rólad. Ez a három szál egy fonatot alkot. Csapjunk bele!
Az Óvónőképző Főiskola elvégzése után másfél évet dolgoztam oviban. Nagyon szerettem, de fiatal voltam és vágytam az új kihívásokra. A legjobb barátnőm a főiskola után rögtön a Cirókához került. Rajta keresztül tudtam meg, hogy megüresedett a művészeti titkár pozíció. Ekkor a Ciróka még a Katona József Színház bábtagozataként működött. Abban az évben zajlott a bábszínészek stúdióképzésének utolsó féléve. Ebben a tevékeny időszakban csatlakoztam a társulathoz. Az utolsó félév és a záróvizsgák megszervezése igazi mélyvíz volt, de nagyon élveztem az új feladatokat.
A stúdióképzés befejezése után még egy évadot voltunk a nagyszínháznál, majd a teljes bábtagozat egyszerre felmondott. Úgy éreztük, hogy ebben az energikus, lendületes kis csapatban rengeteg pontenciál van, de a bábtagozati státuszban nem kapunk elég lehetőséget.
Ezután egy év küzdelmes, de nagyon izgalmas alapítványi létezés következett.
Az akkor már végnapjait élő Magyar Úttörő Szövetség fogadott be minket, hogy legyen egy bázisunk, ahonnan szervezhetjük a társulat életét. Tízen voltunk, mindenki csinált mindent. Együtt kasíroztuk a bábokat, szerveztük az előadásokat, kettesével jártunk az óvodákba és iskolákba bérletezni.
Én akkor három munkakört láttam el: művészeti titkár, szervező és gazdasági ügyintéző is voltam. Ez utóbbi alaposan kimozdított a komfortzónámból, mert pénzügyekben sosem voltam jó. Rendszeres fizetésünk nem volt. Amikor vidéken tartottunk előadást, a nap végén tízfelé osztottuk a bevételt, abból éltünk. Mindenkinek óriási lakbér és egyéb elmaradásai halmozódtak fel. Nehéz, mégis nagyon idilli létezés volt.

Volt bármilyen segítségetek, vagy a lelkesedés elég motivációt adott?
Az induláshoz az alapítványhoz befolyt kis támogatások nyújtottak segítséget, a szakmai támaszt pedig Kovács Ildikó kolozsvári rendezőnő jelentette, aki ekkor csatlakozott a társulathoz. Jelenléte szakmailag és emberileg is meghatározó volt a Ciróka életében. Nagyon sokat tanultunk tőle. Mi ketten közös albérletben laktunk, szoros barátság szövődött közöttünk. Mikor évek múlva visszatért Kolozsvárra, még sokáig tartottuk a kapcsolatot.
Ma már sajnos csak emlék, de azóta is őrzöm a leveleit.

Idilli állapotra emlékszel vissza, viszont nem maradhatott így. Hogyan szerveződtetek tovább?
Egy év alapítványi működést követően, 91’-ben a Ciróka önálló városi bábszínház státuszt kapott. Ez óriási előrelépés volt. Ekkor még nem volt saját épületünk, ezért nagyon sokat költöztünk.
Volt, hogy olyan lakást béreltünk, ahol nem volt vezetékes telefon, így a közönség szervezése nem kis kihívást jelentett. Leveleztem, táviratot küldtem, vagy elgyalogoltam az óvodákba, iskolákba. Előfordult, hogy bevackoltam egy marék kétforintossal egy utcai telefonfülkébe, és amíg nem állt a sor a fülke előtt, onnan szerveztem, vagy egy kolléganőm lakásására jártam dolgozni, akinek volt otthon telefonja.
Aztán még sok átmeneti megoldás után, 1994-ben beköltözhettünk a bábszínház jelenlegi székhelyére. Először a Budai utcai épületrészbe, majd hét évvel később a hozzáépült új Őz utcai részt is birtokba vehettük. Nekem azóta itt a munkahelyem. Szerintem már becsukott szemmel is idetalálnék.

A Cirókán keresztül ismerted meg férjedet, Grosschmid Eriket is.
1996-ban bekopogott a bábszínházba, hogy szeretne itt dolgozni. Kapott egy próbamunkát, átment a megmérettetésen és felvették. De még két év kellett ahhoz, hogy észrevegyük egymást.

13 év Ciróka, 5 év szünet, visszatérés és lehorgonyzás.
Az öt év, amit a gyerekeim születése után otthon töltöttem, életem legszebb időszaka volt. De végig tudtam, hogy nekem ide vissza kell jönnöm. Annyi mindennek részese voltam már, amitől a Ciróka Ciróka lett…

Ekkortól alakult ki folyamatában a jelenlegi munkaköröd…
Igen. Az otthon töltött évek alatt végeztem el a művelődésszervező szakot, és a visszatérésem után teljesen új feladatok vártak. A 2000-es évektől elég sok külföldi turnéra, fesztiválon való megmérettetésre volt lehetőségünk. Fellépéseket szerveztem a társulat részére Angliától Japánig.
Hozzám került a pályázatok figyelése, megírása, összeállítása, a weboldalunk folyamatos aktualizálása, a sajtóval való kapcsolattartás, a kiadványaink archiválása is. A vasárnapi előadásainkat pedig heti váltásban ügyeljük a közönségszervező kolléganővel.
A kezdetektől fogva szervezem a Magyarországi Bábszínházak Találkozóját is, ami kétévente kerül megrendezésre, és a résztvevő társulatok számának emelkedésével egyre komolyabb kihívást jelent.

Melyek a kedvenc feladataid?
Nagyjából tíz éve bonyolítom a középiskolásoknak szóló tantermi projektjeinket. Valamiért nagyon tudok ezzel a korosztállyal együtt menni. Értem a gondolkodásukat, a reakcióikat, azt, hogy egy rendkívül érzékeny korszakban vannak. Minden alkalommal, minden osztállyal végignézem az előadást, ha ötvenedjére játsszuk, akkor is.
A másik hozzám nagyon közel álló feladat a kórházlátogatások szervezése. Igyekszünk havonta több alkalommal előadást vinni a kecskeméti kórház gyerekosztályára. Ebben leghűségesebb társam Fülöp Joci bábszínészünk, a legtöbb alkalommal ő játszotta egyszemélyes előadását a beteg gyerekeknek.
Én pedig minden látogatáshoz viszek egy kis kézműves foglalkozást, ami a meséhez kapcsolódik. Nagyon jó megélni azt, hogy legalább egy rövid időre el tudjuk feledtetni a gyerekekkel és a szülőkkel, hogy kórházban vannak.

  Mivel töltöd a szabadidődet, amikor nem dolgozol?
Természetmániás vagyok. Ez biztosan abból is fakad, hogy falun nőttem fel, kertes házban. Nagyon szeretek kirándulni, túrázni, hegyet mászni, biciklizni. Meg úgy általában mozgásban lenni. Sokszor mozdulunk ki otthonról, de persze a kis kertemet is imádom szépítgetni. A reggeli úszás is az életem része lett, rendbe teszi a gondolataimat és kisimítja a napomat. Persze egy jó könyv, vagy egy izgalmas film is ki tud kapcsolni.

Több évtizede dolgozol a Cirókában. Felmerült valaha Benned, hogy házon belül munkakört válts?
Ha végignézem a színházban a munkaköröket, akkor szerintem a legjobb helyen vagyok.  Biztosan nem véletlenül alakult így. A munkám sok önállóságot igényel, de a háttérmunkában az együttműködés is elengedhetetlen. Én pedig szeretek csapatban dolgozni.

Van kifejezetten olyan motiváció, ami ennyi időn keresztül táplált Téged?
Nem egy unalmas adminisztrációs munka az enyém. Persze vannak rutinfeladatok, de mindig jönnek újak is, amik kibillentenek a megszokásból. Sosem éreztem unalmasnak azt, amit csinálok. Ráadásul mindig van mit tanulni is, hiszen a szervezőmunkában is beköszöntött a digitalizáció korszaka.
Emellett pedig igazi kincs, hogy nagyon sok őszinte barátságot köszönhetek annak, hogy ebben a szakmában dolgozom.