Krucsó Júlia Rita

bábszínész

Bemutatkozik a Ciróka
Beszélgetés Krucsó Rita bábszínésszel.  Az interjút Sárosi Gábor készítetette 2017 októberében.

Sorozatunkban szeretnénk bemutatni a Ciróka Bábszínház társulatát. Jelen esetben Krucsó Ritát, akit rengeteg előadásban láthattunk az elmúlt években. Személyisége és az általa alakított figurák alkotják a bábszínház egyik igazán markáns arcvonalát, melyben az anyai szerep megformálása, és annak végtelen cizellálása a cél. Egy igazán kitartó és magabiztos személyiség, aki nem engedi el fiatal lendületét, és energiájával, szeretetével megtölti a nagyterem színpadát, hogy aztán hazatérjen népes családjához ahol hasonló feladatokkal néz szembe nap, mint nap.

Hajózzunk vissza az időben, és mesélj nekünk kérlek a kezdetekről. Mikor és hogyan kerültél a Cirókába?Ahhoz sajnos nagyon vissza kell menni, nem is biztos, hogy tudok.

Tegyünk egy próbát!
Középiskolásként a debreceni Ady Gimi tanulója voltam, ami országosan ismert a drámatagozatáról. Amikor leérettségiztem felvettek a Vojtina Bábszínházba. Itt két évet töltöttem, ez indította el az érdeklődésem a báb felé. Nem voltam könnyen kezelhető gyerek. Asbóth Anikó, az akkori igazgató meg is jegyezte, hogy szerinte még tanulnom kellene. Felvételiztem a Színművészeti Egyetemre, de akkor még nem volt bábszínész szak, így prózaira jelentkeztem, nem is vettek fel. Akkor úgy döntöttem nekivágok, és elmegyek Békéscsabára a Jókai Színház stúdiójába mesterséget tanulni.
Nagyon jól döntöttem, és azóta is hálás vagyok a sorsnak, hogy ott kötöttem ki, pedig csak egy évig tartott. Gáspár Tibor volt az osztályfőnököm, aki megtanított a színészi létezés alapjaira, a gondolkodásmódra, sok örök igazságra, amiről aztán kiderült, hogy rengeteg hasznát vettem a főiskolán (Színművészeti Egyetem szerk.) és a mostani munkáimban.
okszor előjönnek azok a mondatok, amiket annak idején Békéscsabán hallottam. Aztán 1999 körül a Vojtinás kapcsolataimnak hála, hírt kaptam, hogy a Ciróka bábszínészt keres. Megkerestek, elmentem Kecskemétre, és Kiszely Ági (igazgató szerk.) meghallgatott.

Felvételi, vagy egyszerű beszélgetés volt?
Nem is tudom, erről inkább Ágit kellene megkérdezni! Ő ismert engem, mint Vojtinást. Megfordultam akkoriban fesztiválokon, játszottam Cirókás rendezvényen, hallhatott rólam a szakmán belüli barátaitól is. Rumival (Rumi László rendező szerk.), Kovács Ildikóval, Kovács Gézával dolgoztam akkoriban, talán jó híremet keltették.

Mondhatni tűzközelben voltál?
Igen, tehát nem volt olyan jellegű meghallgatás, hogy például mondjak el egy mesét.

Mi volt a Cirókában az első darab, és benne az első szerep?
Hogy miket játszottam abban az évadban azt tudom, de hogy mi volt az első, arra nem biztos, hogy emlékszem.

Akkor mesélj arról, amire úgy gondolsz, hogy az első szerepem a Cirókában.
Az biztos, hogy a legfontosabb ember, bábszínész, és bábszínházi gondolkodó számomra Kovács Ildikó. Azt gondolom, hogy a mostani bábszínházi létezésben nehezebb az ő gondolkodásmódjával azonosulni, de én dolgoztam már vele Debrecenben, aztán itt a Cirókában is. Ja, és ott voltam Kovács Ildikó összes nyári táborában.

Ezeket hallva azt hiszem, kijelenthetjük, hogy ilyen szempontból nézve ő volt a második anyukád.
Bábos-anyukám, aki valami úton-módon nagyon szeretett engem. Kolozsvár mellett Torockó volt a kedvenc helye. Egyszer el is vonult oda három hétre. Kitalálta, hogy én, meg egy barátnőm, - aki akkoriban szintén bábozott - menjünk vele, és jegyzeteljünk le mindent, amit mond. Minden költségünket fizetett csak legyünk ott vele, hallgassuk és jegyzeteljük a meséit. Aztán begépeltük az egészet. Így örökítette át a tudását a fiatal generációba. Ő már írogatott akkoriban könyveket, és ebben is segítettünk neki. Aztán fogtuk magunkat, kimentünk a temetőbe és lerajzoltuk a Torockói látképet, majd thai-chiztünk. Szóval nekem a Ciróka mellett ő a mindenem, ha bábszínházról beszélünk.

Viszont még nem mondtad el, hogy mi volt az első darab?
A létramesék.

Milyen életforma a színésznő és anyuka szerep egyszerre?
Nem egyszerű egyeztetni a kettőt. Ehhez kell a nyitott és rugalmas munkahely és nyilván, emberfüggő is a döntés. Az ember életében fontossági sorrendet kell felállítani. Nekem a gyerekeim és a család állnak az első helyen. Utána jön a színház. Sok esetben sikerül ezt megoldani, bizonyos helyzetekben azonban nem ezt várja el a színház. A színháznak működni kell, az előadásoknak létre kell jönniük és nem jó, ha például nem tudok benne lenni egy darabban és vendéget kell hívni emiatt.

Saját gyermekeidet szoktad a Cirókába hozni?
Persze, nagyon sokat hordtuk ide őket. De nem is olyan régen elköltöztünk. Ők most Pesten járnak iskolába. Én jelenleg napi szinten jövök-megyek, de a gyerekek elég idősek már ahhoz, hogy jól tudják kezelni, ha anya távol van.
Most pontosan milyen idősek a gyerekek?
13 és 10, épp ezért gondolom, hogy ez most jókor történt.

Nemrég érkeztetek haza külföldről, ahol a Medve ének c. előadást mutattátok be.
Igen, Erdélyben voltunk. Gyergyószentmiklóson játszottunk óvodásoknak, akik nagy örömmel és érdeklődéssel fogadtak minket. Négy nap alatt ötször mutattuk be az előadást.

Tehát ugyan olyan jól fogadták ott is, mint itthon?
Nem kell ezt túlmisztifikálni. 4-5 éves gyerekekről beszélünk, akik nem tudják, hogy mi az, hogy ők székelyek, mi az, hogy magyar a néni. A lényeg, hogy értik, amit mondok. Ez egy mese, amire ugyanúgy reagáltak. Ugyanúgy voltak kis ártatlan, ijedős gyerekek, vagy nevettek szívből.

Utoljára pedig mesélj nekünk egy sztorit, ami megmelengette a szíved itt a Cirókában. Valami olyat, ami  megerősített abban, hogy továbbmenj, és ne add fel, még ha olykor nehéz is.
Legmélyebb élményem egy Medve ének előadás után volt. A kisteremben játsszuk, így közelebb ülnek hozzánk a gyerekek, és könnyebben meg tudja érinteni őket az adott darab. Az egyik előadás után történt, hogy váratlanul odajött hozzám egy kisfiú és megkérdezte tőlem, hogy megölelhet e. Természetesen meg is ölelt. Az, hogy az előadásban játszó Macit megölelik, megpuszilják az természetes, de hogy engem, ez meglepő volt.
Volt egy másik eset is, amikor az előadás után, miközben már vették a kabátjukat, egy gyerek utánam szólt,  hogy: „Néni, néni!”! Megfordultam, és láttam, hogy a kabátja zsebéből egy diót vesz elő és azt mondja: „Ezt neked adom!”. Szóval megajándékozott engem. Azóta is őrzöm azt a diót az öltözőben.