Emőd Krisztina

báb-és jelmezkészítő

"Amikor ott van előttem egy halom textil, cérnák, gombok, fadarabok és egy csomó minden más. És tudom, hogy abból két-három hét múlva ott fog ülni egy figura; egy cirkuszigazgató vagy egy balerina. Ez olyan varázslatos!”

Hogyan és mikor kerültél a Ciróka Bábszínházba?
Véletlenül összefutottam egy ismerősömmel, aki a Ciróka műhelyében dolgozott. Meglátta rajtam a kabátot, amit én varrtam magamnak. Kirakatrendező és dekoratőr végzettségem van, ilyen területen dolgoztam. Egyik alkalommal, amikor egy kirakatot dekoráltam, szó szerint rám kopogtatott, hogy nincs-e kedvem eljönni a Cirókába műhelyesként dolgozni. Nekem pedig volt kedvem.
1992 februárjában kezdtem el itt dolgozni. Akkor egy kétszintes épületet bérelt a Czollner téren az akkor már független bábszínház, amiben volt egy iroda és egy műhely. Az előadásokat a Rákóczi utcán lévő Táncsics Művelődési Házban játszottuk. Sajnos még volt néhány költözése a bábszínháznak, míg végül megkaptuk a jelenlegi, Budai utcai épületet 1994-ben.

Emlékszel melyik volt az első előadás, amin már Te is dolgoztál?
A Haza című darab volt, amelyen a férjemmel, Mátravölgyi Ákossal már együtt dolgoztunk.

Általában az emberek felkapják a fejüket, amikor meghallják, hogy valaki színházban dolgozik és még különösebben reagálnak a bábszínház hallatára. Neked milyen volt az elképzelésed, kapcsolatod a színházi háttérmunkáról?
Ismertünk egy-két embert a színházi világból, tehát tudtuk, hogy van, és valamiben különleges. De engem nem igazán ez a miliő érdekelt, hanem a gyártás, a manuális dolgok, valaminek a létrehozása, ezért is lettem kirakatrendező. Abban az időben még nem voltak annyira felosztva a munkakörök a színházban, mit most. Mindenki részt vett a közös munkában a sajátján túl is. Nyilván olyan plusz feladatot vállalt, amihez volt affinitása. Egy közös célunk volt, amiért mindig és mindenki dolgozott, az előadás. Ehhez az elvhez könnyen tudtam csatlakozni. Amikor ott van előttem egy halom textil, cérnák, gombok, fadarabok és egy csomó minden más. És tudom, hogy abból két-három hét múlva ott fog ülni egy figura; egy cirkuszigazgató vagy egy balerina. Ez olyan varázslatos.

Hol tanultál?
A dekorsulit Budapesten végeztem. Ez egy kétéves nappali képzés volt, ami nagyon jó alapot adott. Sokan, miután ezt elvégezték, onnan mentek tovább az Iparművészeti, vagy a Képzőművészeti Egyetemre.
Amikor itt kezdtem dolgozni Majoros Gyula mellett, tőle és Sipos Katitól tanultam sokat, akivel később kollégák is lettünk jó pár évig. Kati mutatta meg először, hogy kell kesztyűs bábot készíteni. Akkor még nem volt olyan iskola, ahol bábkészítést tanítottak. Elképzeléseink voltak, és az húzott minket a megvalósítás felé, hogy szerettük volna csinálni. És ez így működött. Minden egyes előadás készítése során tapasztalatokat gyűjtöttünk, kísérleteztünk, így tudtunk fejlődni.

Jó tapasztalati forrás volt a kirakatrendezés?
Hasonló itt a színházban az, ahogy a tervezőkkel alkotok, mint ahogy korábban dekoratőrként dolgoztam. Készül egy részletes, rajzokkal és megfelelő információkkal ellátott anyag, amely tulajdonképpen a gyártás leírása. Ami a papíron van, azt kell létrehozni. Ha olyan tervező érkezik hozzánk, aki bábszínházban még nem tervezett, megmutatjuk neki a bábtechnikákat és segítjük őt tapasztalatainkkal.  

Hárman dolgoztok műhelyesként. A díszletgyártás, bábok készítése, kellékek előállítása a feladatotok. Hogyan osztjátok el a gyártási munkákat?
Most úgy dolgozunk már egy jó ideje, hogy mindenki azt készíti el, amihez jobban ért. A varrógép mindig nálam volt, ezért evidens volt, hogy a textil része egy jelmeznek, vagy bábnak hozzám és a kolléganőmhöz tartozik. A fa-, fém- megmunkálások, illetve a díszletgyártás a másik műhelyben zajlik. De a további munkákban is részt veszek, például kasírozás, festés, ragasztás. Egy báb úgy születik meg, hogy mindannyiunk kezén végigmegy, mert mindenki más-más részletén dolgozik. Sok tervezővel találkoztam már az elmúlt évek alatt. Minden tervező új előadást, új lehetőséget, új élményt jelent a munkámban. Mindhármunk szaktudása egyaránt hozzájárul a végeredményhez.

Melyik bábtechnikával dolgozol szívesen?
Kifejezetten szeretek kesztyűs bábokat készíteni, vagy gapitos bábokat, amiben sok a textil, hiszen abból vannak a testrészei.

Van olyan, hogy egy elkészített báb nem kerül színpadra?
Nagyon nehéz szituáció az, amikor a rendezés során kiderül, hogy változik a koncepció. Ez jelentheti azt, hogy kihúznak belőle dolgokat, bele kerül új dolog, vagy módosul. Ez történt például az Álomhozó című előadásban. Elkészítettem egy bábot, egy körülbelül 30 centiméteres teljes emberi figurát, amit a jelenetből kihúztak és a báb már nem kellett. Kezdetben az ilyen fordulatokat nagyon nehezen éltem meg, mert volt, hogy hetekig dolgoztam valamin, ami aztán kikerült a darabból. Most már jobban kezelem ezeket a helyzeteket. Az így elkészült, bábokat ugyanúgy raktározzuk, mint a többit. Bábot soha nem dobunk ki, inkább csak nyugdíjba vonultatjuk őket.

Melyik a kedvenc előadásod?
A kedvenc darabom, amelyet egyébként nem én gyártottam, a gyerekeim születése környékén készült a Cirókában, a Gombra nyíló kapu. Érzelmileg ehhez az előadáshoz nagyon kötődöm. Amiben már az én kezem munkája is benne van és különösen szeretem, a Gabi és a repülő nagypapa, a Hamupipőke, vagy a Lúdas Matyi.

Nem lehet betelni a műhely, a jelmezraktár, a díszlettároló és a bábos szoba látványával. Biztosan rengeteg történetet őriznek….
Évek óta gondolkozom, hogy nyitok egy listát, amire felírom, hogy a gyártás során miket kérnek tőlünk. Mert néha, amikor kimondom hangosan, hogy miket csinálunk, akkor idegen füllel hallgatva magamat, nagyon vicces tud lenni.
Egyszer például lekiabáltam a lépcsőházba, hogy ’hozd már fel a Létrából a vizet, mert szeretném kivasalni’. Fordítom! A Létra mesék előadásban lévő, textilből készült vizet szeretném kivasalni.
Ezek prózai dolgok, amelyeket, ha valaki meghall, akkor mindig azt mondja, milyen izgalmas a munkám, és valóban az! A rengeteg vidám pillanat mellett a családias hangulat is, ami itt van, fontos számomra.

Felmerült, hogy a színházban más területen is kipróbáld magad?
Voltak tervezői próbálkozásaim, például a Kuckómóka és a Mackó mese előadásokban.

Említetted, hogy a munkakörök nem teljes körülhatároltak. Mi az, ami még hozzád tartozik?
A jelmezek, bábok létrehozása mellett ezeknek a nyilvántartásával és raktározásával is foglalkozom. A jelmezek tisztítása és karbantartása is hozzám tartozik, ami azért jelent kihívást, mert kevés helyünk van, kinőttük ezt az épületet ebből a szempontból is. Bábkiállítások tervezésében és kivitelezésében is részt szoktam venni, vagy ha dekorációként viszünk ki egy jelenetet a városba, akkor azt a helyszínen megvalósítom.

Hogyan kapcsolódsz ki?
Itt eléggé kimerítem a kreatív részét az életemnek. Ezért otthon már csak célirányosan ajándékba készítek bármit. Rendszeresen tornázom otthon, és ha szeretnék kikapacsolódni, akkor olvasok. A legnagyobb feltöltődést továbbra is a család adja.

Egy bábkészítő és egy tervező házaspár lakását hogyan kell elképzelnünk?
A férjem (Mátravölgyi Ákos) tervezéseivel kapcsolatos előadások plakátjait a premierkor mindig megkaptuk és kitesszük otthon. Korábban jellemzőbb volt, hogy kreatívabb dolgokkal volt teli a lakás. Mindig gyártottunk valamit, átfestettünk, átalakítottunk, sokat varrtam. Most már letisztultabb térben élünk. Elmúlt a szenvedélyem, hogy dolgokat gyűjtsek. Régebben szerettünk a zsibpiacra járni. Minden olyat bevásároltunk, amiről tudtuk, hogy valamihez majd egyszer jó lesz. Ott a piacon találtam például egy türelem üveget is, ami egyik dísze a lakásunknak. Elképesztő, hogy valakinek nem kellett egy ilyen remekmű… Egy régi, nagyobb méretű italos üvegben van egy kecskelábú asztal, és két szék falapokból összerakva. Meg egy csillár lóg be, a kupak belsejéhez rögzítve. Ezt mind az üveg száján keresztül kivitelezte valaki. Látszik rajta, hogy aprólékos munka, mert az asztal szélei ékelve vannak. Potom áron jutottam hozzá. Vagy van egy selyemre hímzett lófej, amely egy nagyon béna keretben van. Egy helyen a selyem háttér meg van foltozva, mert korábban kiszakadhatott. Egy nagyon édes néni árulta szintén a piacon. Ezek természetesen el tudtak varázsolni. Rengeteg könyvünk van. Tehát könnyen belakjuk a lakást, főleg, ha a férjem más színházak előadásainak tervezésén és kivitelezésén dolgozik. A fa és fém megmunkálást a saját műhelyében csinálja, a többi gyártási feladat a lakásunkban zajlik. Ez azért is praktikus, mert így éjjel-nappal tudunk rajta dolgozni.

Egyértelműnek tűnik, hogy egy művész házaspártól hasonló képességeket örökölnek a gyerekeik….
A fiaim, bár biztos, hogy hatással voltunk rájuk, más utat választottak. Ábris szakácsnak tanult, Bátor pénzügy és számvitelből diplomázott. Többször kellett azt megélniük, hogy amikor a férjem a tervezéséhez maketteket készített, akkor a kisszobában este elemlámpával világítva kereste a hozzá való alkatrészeket a játékok között. Sokszor ébredtek úgy a fiúk, hogy reggelre apa szétszerelte valamelyiket. Persze aztán ezek pótolva lettek. Ilyen mobil műhelylakásban nőttek fel, ahol bármi megtörténhet. Ez azért másfajta betekintést enged a színházi világba, mint mondjuk rendező vagy dramaturg gyerekeként felnőni.

Mit gondolsz a 3d-s nyomtatóról, amit itt a színházban a gyártás során tudtok hasznosítani?
Praktikus. Például egy most készülő előadásnál maszkokat készítünk, és gipsz helyett tudunk vele dolgozni. Egyrészt gyorsabb, másrészt kényelmesebb. Nem kell a színészt idehívni és rakosgatni rá a rétegeket, utána lekasírozni. Ez vékonyabb alap, stabilabb. Új lehetőségként tekintek rá.