Révész Tamás

hangosító

„Szerintem nincs olyan, hogy rossz zene. Csak meg nem értett zene lehet…”

Mivel töltötted a szabadidődet gyerekként?
Fociztam, fociztam, fociztam és énekkarra jártam, meg szavalni. Otthon legóztunk. Sok mesét néztem a tévében, de csak angolul. A tesóm fordította nekem, ami azért volt nagyon jó, mert magamtól tanultam meg angolul. Engem akkor nagyon kikapcsolt, hogy mesét nézek és nyelvet tanulok. Tudatosan csináltam.

Foci és énekkar?
Vers- és mesemondó versenyekre jártam, amelyeket itt a városban (Kecskemét) szerveztek, illetve országos megmérettetéseken is részt vettem.  A legjobb eredményem országos 3. helyezett lett. Pont egy éve találtam meg a gyerekkori okleveleimet, el is csodálkoztam rajta, hogy milyen sok van. Az oklevelek lapozásakor jutott eszembe, hogy akkor kissrácként mennyi ember előtt kellett énekelni, szavalni. Az itt szerzett rutin az, ami miatt nem izgulok, ha sok ember előtt kell beszélni, vagy zenélni.
Az éneklés úgy jött, hogy az általános iskolában az énekkar vezetője volt az osztályfőnököm. Az egyik énekórán azok a gyerekek énekeltek egyenként, akik jelentkeztek a kórusba. Bár a focizás mellett cikinek találtam, de én is felálltam és énekeltem. Ekkor mondta a tanárom (Csilla néni), hogy helyem van a kórusban, mert nagyon magas hangom van, és tisztán énekelek. Így kezdődött a zenéhez való kötődésem. Templomokba jártunk fellépni és versenyekre. Talán fel sem fogtam kissrácként, hogy milyen programokon veszek részt.

Hogyan volt jelen a mese az életedben?
Nagymamám mesélt általában, mert a szüleim sokat dolgoztak. Nagyon szerettem a Gőgös Gúnár Gedeont. Azt megállás nélkül olvastuk és el is játszottuk a tesómmal, vagy az unokatestvérekkel. Magamtól csak tinédzser koromban kezdtem olvasni. Az első könyv, amit nagyon élveztem, Orvelltől az Állatfarm volt. Ez volt, ami meghozta nálam a kedvet az olvasáshoz.

Általános iskola és a sok siker után merre mentél tovább?
Sajnos csak azokat a tantárgyakat tanultam, amiket szerettem és ez kevés volt, hogy felvegyenek szakközépiskolába, az informatikai osztályba. Ezért végül gimnáziumba jártam. A sok siker után ez egy nagy kudarc volt számomra. Tipikus kamasz voltam…. nem foglalkoztam sokat a tanulással, továbbra is csak azzal, ami érdekelt. A kórus és versenyek sem voltak már. A suliban lelkesen csináltunk egy rap csapatot. Így megmaradt a zene és nyilván a sport.

A zenét, zenélést tanultad, vagy azzal is úgy vagy, mint az angollal?
Igen. Vagyis nem tanultam, hanem 12-13 évesen kezdtem el számítógépen zenét írni magamtól. Közben a sulis punk zenekarban elkezdtem basszusgitározni, amit szintén magamtól tanultam és a mai napig játszom.

Most is játszol egy együttesben….
Igen, ez már a sokadik formáció gimis alapokon. Öt éve alapítottuk a Sex in the Black Hole-t. A stílusa évről évre finomodott és emiatt nem tudnám egy műfajjal leírni, de szerintem szuper zenét játszunk.

Mi történt a tipikus tini évek és a gimnázium után?
Budapestre adtam be a jelentkezésemet hangmérnöki iskolába, ahová fel is vettek. De sajnos a tanulmányokkal járó kiadásokat a szüleim nem tudták fizetni, ezért dolgozni kezdtem rögtön az érettségi után. Közben, ahogy angolt, és a gitárt, így hangosítással kapcsolatos dolgokat is elkezdtem magamtól tutorial videókon keresztül tanulni. Nagyon kényelmes lett volna, ha valakitől élőben az elméletet megtanulhatom és irányba állít, de azt gondolom, hogy a gyakorlat a lényeg.

Honnan jött az ötlet, hogy hangmérnök legyél?
A zene jelen volt és van az életemben, komolyan gondolom a zenekart. Egy ilyen tudást nagyon jól lehet kamatoztatni, például tudok alapot keverni, fel tudok venni egy albumot. Nagyon szuper lett volna stúdióban dolgozni más zenekarokkal is. Emiatt úgy gondolom, hogy a hangmérnök a zenekaroknak egy úgynevezett mentora lehet a stúdiós munka során. Tehát a hangzásban neki is van beleszólása, ami nekem nagyon tetszik.

Mit dolgoztál végül? És hogyan kerültél a Cirókába?
Különböző munkáim voltak, hogy fenntartsam magam. Visszatekintve tengődésnek tűnt, de aztán jött egy nagyon jó lehetőség.
A zenekarral felléptünk a Ciróka nagyszínpadán a Múzeumok éjszakáján. Annyira megtetszett ez a hely és nagyon jól fogadtak minket, hogy viccesen megkérdeztem, hogy nem keresnek- e ide embert, szívesen dolgoznék itt. A műszakból valaki mondta, hogy világosítót keresnek. A barátomnak, aki gimis osztálytársam is volt, meg játszik a zenekarban és éppen nem volt munkája, szóltam az állásról, annak ellenére, hogy én is nagyon szerettem volna ide jönni. Felvették (most is itt dolgozik). Majd egy hónap múlva szólt, hogy van egy szabad hangosító pozíció. Emlékszem, pont dolgoztam. Nem is vártam meg, hogy leteljen a munkaidőm, azonnal bejöttem és másnap már itt a bábszínházban kezdtem. Ennek már négy éve.

Autodidakta módon tudsz tanulni, zenekarban játszol, stúdióban szerettél volna dolgozni, budapesti iskolában terveztél tanulni. Mi az, ami mégis itt tart Kecskeméten a Ciróka Bábszínházban a hangpult mögött?
Nagyon közhelyesen fog hangzani, de nekem ez nem munka. Részese vagyok egy előadásnak, ami felemelő érzés. Lehet, hogy csak hangosítom a színészeket, vagy beadok egy zenét. Már ettől magaménak érzem az előadást. Az pedig a munkám elismerése, amikor külön kikérik a véleményemet. Számomra fontos az értékteremtés, ami itt megvalósul. És arra törekszem, ha valamit csinálok az életemben, akkor annak legyen értelme.

Van példaképed? Vagy olyan dolog, ami meghatározó volt az életedben?
Konkrét példaképem nincs. Zenék és filmek vannak, amelyek formáltak rajtam. Feldmár András könyveit szoktam olvasni, őt nagyon közel érzem magamhoz.

Hol és hogyan látod magad 10 év múlva?
Nem titkolt vágyam, hogy szeretnék zeneszerző lenni. Próbálkozásaim vannak. Büszke vagyok arra, hogy az egyik Mikuláskuckó zenéjét én hozhattam létre. Van egy olyan álmom, hogy itt fogom megírni életem első nagyobb volumenű zenéjét. Mert itt itthon vagyok. Van, hogy összekeverem a lakáskulcsomat a Cirókással és nem értem, miért nem tudom kinyitni az ajtót. Nagyon vicces. De talán jelent valamit…
Amikor egy előadást, vagy filmet nézek, természetesen a zenét figyelem először, ami nagyon meghatározó számomra. Pirisi László zenéit nagyon szeretem, fantasztikus. Amikor a Talált tárgyak osztálya előadásban a tenger jelenetet megláttam és elindult a zene, nagyon közel álltam ahhoz, hogy el ne bőgjem magam. Ha jó a zene és összhangban van a képi világ, akkor nekem végem van.

Akkor Te nagyon érzékeny ember vagy…..
Alapvetően igen. De az eddigi életem során nem lett volna szerencsés, ha ezt kifelé mutatom. A zenével kapcsolatban viszont le tudok menni alfába, vagyis bele tudom magam engedni az alkotás érzékenységébe. A zene kapcsán (is) képekben gondolkozom. És fontos, hogy nem gyerekeknek szeretnék zenét írni, hanem személyeknek. És ha így fogjuk fel a célcsoportot, akkor kitörölhetjük azt a nézőpontot, hogy egy zene való-e gyereknek vagy sem.

Van olyan előadás téma, ami kifejezetten érdekel, és szívesen írnál hozzá zenét?
Jó iránynak tartom itt a bábszínházban, hogy különböző élethelyzeteket feldolgozó előadások születnek. Például a Gabi és a repülő nagypapa lehetőséget ad arra, hogy a gyerekkel a halálról beszéljünk, vagy csak meghallgassuk őt. Szívesen dolgoznék olyan előadáson, ami a csúfolódással, kritikával kapcsolatos. Nem mindegy, hogy ezt hogyan tálaljuk, mert az a tapasztalatom, hogy nagyon fontos a humor. Magam is azt vallom, hogy sokszor az a megoldás, ha a feszültséget kinevetjük magunkból. Egy gyereknél ez nehéz lehet, de adhat alapot. Ha visszatekintek az én gyerekkoromra, onnan könnyű lenne témát meríteni.

Volt bábszínházi élményed gyerekkorodban?
Nekem nem volt olyan bábszínházi élményem, ami emlékezetes lenne. A mostani előadások alatt élem meg a második gyerekkoromat, mert ezek picit már más előadások. Könnyen magukkal ragadnak.

Ha üzenhetnél a gyermekkori énednek, akkor mi lenne az?
Egyértelmű mi lenne az! Az egyik, hogy nem kell mindent magadra venni! A másik, hogy állj ki magadért!