A titoktündér

      Október 1-én mutatta be társulatunk a Budaörsi Latinovits Színházzal közös produkcióját, A titoktündér címmel.

      Beck Andrea azonos című könyvét bábszínpadra alkalmazta Dobák Lívia és Kuthy Ágnes.dramaturg : Dobák Lívia

      díszlettervező: Sári Miklós
      bábtervező: Jakob Nóra
      zeneszerző: Pirisi László
      rendező: Kuthy Ágnes

      Szereplők: FÜLÖP JÓZSEF, KRUCSÓ JÚLIA RITA, LENDVÁCZKY ZOLTÁN

      Él valahol, tán épp itt, a nagyvilágon, egy kiskölök, aki a Toby névre hallgat, már amikor épp hallgat egyáltalán bármiféle névre. Toby fejében mindenféle, fontosabbnál fontosabb kérdések kergetőznek egymással, és loholnak együtemben, valamiféle, bármiféle felelet után. Az egyik az – és ez igazán fontos, sőt, érdekes kérdés is, ugyanis egyáltalán semmiféle értelmes válasz nem létezik rá – az, hogy miért nem lehet minden nap palacsintát enni ebédre. Tényleg, miért nem? A másik, legalább ilyen fontos kérdésre már meg lehet adni a feleletet – csak most még nem adjuk meg, mert még nem tudjuk. A kérdés pedig így hangzik: megkapja-e Toby a születésnapjára azt a piros és távirányítós helikoptert, amit kért – vagy sem. (Remélhetőleg igen, mert már nagyon régóta vágyik rá.)

      El is jön a nagy-, másnéven születésnap, már ahogy a születésnapok szoktak: és Toby, már ahogy a magafajtájú kiskölkök szokták, neki is lát, hogy kibontsa az ajándékos dobozokat. Bont, bontogat. és addig bontogat, míg elő nem kerül a meglepetés – igaz, nem az ajándékos dobozokból, hanem csak úgy, a semmiből: egy tündér. Egy igazi, vagy majdnem igazi tündér, talán csak azért nem igazán igazi, mert a tündérek egyik legfontosabb ismertetőjelével, a szárnyakkal nem rendelkezik szegényke.

      De hiába, hogy nincs szárnya, valamit mégiscsak nagyon, de nagyon tudhat ez a tündér, mert immáron hétszázhetvenhetedik éve segít az útjába kerülő gyerekeknek, hogy megkaparintsák azt, amire igazán vágynak. Ő Lola, a Titoktündér: és Toby lesz az új tanítványa.

      Toby eleinte kissé nehézfejűnek bizonyul, mint tanítvány: igaz, ez nem csak az ő hibája, hanem egy Carola nevű, szintén szárnyatlan, cserében viszont tenyérbemászóan gonosz ellentündéré, aki mindent megtesz azért, hogy Toby elveszítse azt a kis önbizalmát, amit Lola, a Titoktündér segítségével valahogy összekapargatott magának. Merthogy Carola ilyenkor a legboldogabb: amikor egy kiskölök végképp összezavarodik, vagy amikor sehogy se akar kigyógyulni a legújabb betegségéből – de hát fortyoghat és mesterkedhet, amennyit csak akar, Lolában kemény ellenfélre talál.

      És persze Tobyban is, akinek annyi esze azért mégiscsak van, hogy a két civakodó tündér közül a Titoktündér pártájára álljon, őt segítse, hogy az ő, és az ő titokzatos varázstárgyai segítségével megtanuljon nem félni a sötétben, megtanuljon bízni önmagában – és soha többé ne hagyja, hogy a többiek csúfolják és elvegyék a legfontosabb kincsét, ami csak egy kiskölöknek lehet: az önbizalmát.

      Köszönjük a Hamburger Hungária Kft., a díszletben felhasznált papírívek gyártójának támogatását.


      ×