Apró Ernő

      bábszínész


      Bemutatkozik a Ciróka
      Apró Ernő bábszínésszel Sárosi Gábor beszélgetett.  Az interjú 2017. októberében készült.

      Sorozatunkban szeretnénk bemutatni a Ciróka Bábszínház társulatát. Jelen esetben Apró Ernő bábszínészt, aki éppen az idei szezonban játssza végig 50. évadját, azaz ennyi ideje van a színházi pályán. Hosszú út ez, sok-sok szép emlékkel, tapasztalattal. Nem is tudom elképzelni, hogyan lehet ennyi információt raktározni, színházakról, társulatokról, előadásokról, arról a rengeteg megtanult szövegről stb. Ernő már nagypapa, ám életenergiája és óriási szíve fiatalon és frissen tartja és ha megjelenik a színpadon kivétel nélkül óriási ovációval köszönik meg munkáját a gyermekek.

      Kedves Ernő! Most, hogy az 50. évadot kezdted el bő egy hónapja a Ciróka Bábszínházban, kérlek, ülj fel velem egy időgépre és repüljünk vissza a legelső évadodhoz 1967-be, amikor még Szabadkán tapostad a deszkákat.
      Igen, 67-ben, amikor elvégeztem a stúdiót, akkor hívták le vendégszerepelni Sinkovits Imrét a szabadkai Népszínházba, Az ember tragédiájába, Ádám szerepére. Mi, frissen végzett stúdiósok pár mondatos szerepeket játszottunk, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy egy színpadra kerülhettem Sinkovits Imrével. Próba előtt teljesen lazán beszélgetett, viccelt velünk, sminkelt, nagyon közvetlen volt, de a próbákon nem lazított. Játszott mintha előadáson lett volna.

      Akkor gondolom, ő egy példakép lehet. Van még példaképed ebből az időszakból?
      Igen persze. Latinovits Zoltán, aki szintén nálunk játszott néhányszor a Tóték című előadásban. Mielőtt a színpadra lépett, egyedül üldögélt a 10 fős öltözőben, kizárta a külvilágot, és koncentráltan készült a szerepre. De próbán is nagyon ügyelt a fegyelemre. Akkoriban ez meghatározó élmény volt számomra, hogy hogyan és milyen alázattal viszonyulnak a feladathoz. A Népszínházban 7 évet dolgoztam.

      Hogyan jött mindehhez a báb?
      Úgy, hogy abban a hét évben többször meghívtak vendégszerepre a bábszínházba, azaz a Gyermekszínházba, és így egyre nagyobb jelentősége volt számomra a bábos daraboknak. Aztán amikor állandó színészként felvettek volna, mondtam nekik, hogy vágjunk bele, kipróbálom.

      Mi volt a legelső előadás, amiben báboztál?
      A Csalavári csalavér, amit Bánd Anna rendezett. Ő volt akkoriban Budapesten az Állami Bábszínház főrendezője. Gyakorlatilag ő tanította meg nekem a bábmozgatást, azt, hogy tulajdonképpen hogyan is kel életre egy báb.

      Tekinthető ez egy iskolának is, nem?
      Tulajdonképpen igen.

      Mikor költöztél Magyarországra?
      ’92-ben Győrbe, a Városi Bábszínházba szerződtem. Majd pedig Kovács Géza, a Ciróka Bábszínház akkori igazgatója hívott, hogy van egy üres státusza és szívesen dolgozna velem. Én meg elfogadtam, és a következő évadot már Kecskeméten, a Cirókában kezdtem.

      Mi az, ami számodra meghatározó a Cirókában?
      Kovács Ildikó rendező már az én érkezésem előtt is stúdió-szerű munkát vezetett a Cirókában. Ildikó nem az a klasszikus, megszokott bábszínházi rendező volt. Előrelátó, szakmailag nagyon tudatos, elemző, újszerű munkát végzett, és ezzel rátette a kézjegyét Ciróka későbbi munkájára is. És ez számomra is nagyon meghatározó élmény volt.
      Az elmúlt 24 év Cirókás munkái közül ki tudnál emelni pár számodra emlékezeteset?

      Nagyon szeretem például az Egérmenyasszonyt, meg Kovács Ildikó rendezésében a Triangulum és a Létramesék című előadásokat, valamint a Három narancs szerelmesét, vagy Kuthy Ági rendezésében a Gabi és a repülő nagypapa és a Csomótündér című előadásokat, amelyek az elmúlás, illetve a válás problémáit boncolgatják.

      Áruld el nekünk, mi az, ami ennyi év után is kiugraszt az ágyból reggelente, hogy gyerünk a Cirókába? Mi az, ami a hétköznapokban motivál?
      Nehéz megfogalmazni, de valójában a Ciróka olyan hely ahová még akkor is beugrok, ha nincs munka és nincs ott dolgom. Bemegyek egy kávéra, vagy csak szétnézek a társalgóban, megnézem a próbarendet, hogy biztos jól emlékszem-e. Olyan mintha hazajönnék, jó a társaság. És ahol ilyen a hangulat, ez az embert inspirálja az újabb és újabb feladatra.

      Hogyan tervezed az elkövetkező éveket?
      Volt már, hogy be akartam fejezni, de aztán meggyőztek, meg én is magamat, hogy folytassam a színházi munkát. Néha azért érzem már, hogy sok, hogy megterhel. Amúgy meg, sok a fiatal kolléga, így elkél egy nagypapa is a háznál. Mindig azt mondom, ha marasztalnak, hogy na, jó, még egy évad, aztán még egy…, de lehet, hogy ez az utolsó.  Nagyon jól érzem magam. Szeretek itt lenni.

       

       



      Összes munkatárs


      • Apró Ernő
        bábszínész

      • Barcsik László
        hangosító

      • Bodor Éva
        szervező

      • Borsosné Oláh Nóra
        pályázati ügyintéző

      • Bujdosó Zsolt
        világosító

      • Emőd Krisztina
        báb-és jelmezkészítő

      • Fülöp József
        bábszínész

      • Horgas Ráhel
        bábszínész

      • Kiszely Ágnes
        igazgató

      • Balogh Krisztina
        közönségszervező

      • Krucsó Júlia Rita
        bábszínész

      • Kuthy Ágnes
        művészeti vezető

      • Kuzsella Ákos
        világosító

      • Lendváczky Zoltán
        bábszínész

      • Mag Zoltán
        gondnok

      • Révész Tamás
        hangosító

      • Sárosi Gábor
        drámapedagógus

      • Szabó Angéla
        ügyelő

      • Szabó Nóra
        rendezőasszisztens

      • Szekeres Máté
        bábszínész

      • Szörényi Júlia
        bábszínész

      • Talabér Attila
        díszító

      • Váriné Dósa Eszter
        művészeti titkár

      • Vári Zsolt
        díszítő

      • Vincze Kata
        báb-és jelmezkészítő