Azért a kis bolondságért...-magyar népi pajzánságok (18+)

      Február 13-án 19 órai kezdettel garantált jókedv, önfeledt kikapcsolódás várja azokat a felnőtteket, akik ellátogatnak a Ciróka Bábszínházba, az „Azért a kis bolondságért” című pajzán históriára.
      A fergeteges produkció - Fabók Mancsi Bábszínháza előadásában- a Házasság hete és a Szerelmi kalandtúra programsorozatában is szerepel.
      Az előadásra érkező nézőinket édes meglepetéssel várjuk, és egy pohár finom borra is vendégeink lehetnek! Ajándékként pedig kisorsolunk 10 db. páros belépőjegyet felnőtt sorozatunk következő előadására.
      A kalandtúrán résztvevő párok emellett egy pecséttel is gazdagodhatnak.

      A magyar népi szerelmes történetek, szerelmi kiokosítók gyűjtéseiből készült produkció végigkíséri, hogyan lesz a szerelmi tűzkeresztségen éppen csak átesett leánykából e téren sokat tapasztalt, meglett asszony. A virágnyelven elbeszélt, legjobb ízű népi humorral fűszerezett történet fő témája „Ádámságunk” és „Évaságunk” az emberi élet különböző szakaszaiban.
      Fabók Mariann és Keresztes Nagy Árpád előadását 18 éves kortól ajánljuk!

      Díszlet: Grosschmid Erik
      Bábok: Lellei Pál
      Rendezés: 
      Fabók Mariann
      Szövegkönyv: népgyűjtések nyomán 
      Fabók Mariann
      Zene: Keresztes Nagy Árpád
      Előadják: 
      Fabók Mariann és Keresztes Nagy Árpád


      ×