Magyarországi Bábszínházak 16. Találkozója

      A több mint 400 szakmai vendég részvételével lezajlott Találkozó programjában 33 színháztermi és 7 szabadtéri előadás került bemutatásra.

      A hagyományokhoz hűen, a rendezvényt ezúttal is az egyetemi képzésben résztvevő bábszínész hallgatók produkciója nyitotta meg június 22-én. Idén a harmadéves hallgatók Erzsóka című vizsgaelőadását láthatta a szakmai közönség, Fabók Mariann osztályvezető tanár rendezésében.
      A házigazda Ciróka Bábszínház a 16. Találkozón mutatta be Tóték című produkcióját. Örkény klasszikus drámáját Szikszai Rémusz állította színpadra.
      Az eseményhez második alkalommal kapcsolódott a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a MATE Rippl-Rónai Művészeti Intézet látványtervező hallgatóinak kiállítása, amely a Tudomány és Művészetek Házában kapott helyet. A tárlat nem csak a szakmai vendégek számára volt izgalmas, a városi közönségnek is vonzó volt a báb-és díszletterveket, maketteket, bábokat, jelmezkoncepciókat bemutató látványos kiállítás.
      A gyerekek örömére szabadtéri előadássorozat is színesítette a rendezvény programját. Június 22-én és 23-án, szünidő első két napján,  szórakoztató utcai produkciók várták az érdeklődőket a város főterén. 
      A rendezvény fontos részét képezték a bemutatott előadásokat megvitató napi szakmai beszélgetések, amelyek koncepcióját Végvári Viktória színházpedagógus dolgozta ki.  
      A résztvevő társulatok és a meghívott alkotók mellett színikritikusok, határon túli bábszínházak képviselői is részt vettek az eseményen.

      A Magyarországi Bábszínházak Találkozója nem versenyjellegű, a Magyar Bábművész Szövetség azonban minden alkalommal kiemel egy alkotót, akit kiemelkedő szakmai teljesítményéért elismerésben részesít. 
      A rangos elismerést ezúttal Kovács Géza, a Mesebolt Bábszínház leköszönő igazgatója vehette át.
      Kovács Géza 1992-ben, a Ciróka Bábszínház akkori igazgatójaként hívta életre a Magyarországi Bábszínházak Találkozóját, amely az elmúlt 32 év alatt a hazai bábszínházak legfontosabb szakmai rendezvényévé vált.

      A Magyarországi Bábszínházak 16. Találkozójának  fő támogatója a Nemzeti Kulturális Alap, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő.
      Állandó támogatók: Félegyházi Pékség, Koch Borház
      A rendezvény médiatámogatója a Kecskeméti Médiacentrum.

       

                


            


       


      ×