Darvas Emőke

bábszínész

„Emlékszem az indiaiak rituális árny előadására, amiből egy szót sem értettem, mert a saját nyelvükön beszéltek, de mégis valamilyen különleges atmoszféra kerítette hatalmába a nézőközönséget. Az előadás végére könnyeztünk. Azt hiszem ekkor döntöttem el, hogy bábszínész szeretnék lenni, s azóta, hivatásként tekintek a szakmámra.”

Hogyan kapcsolódtál kiskorodban a mesékhez?
Arra emlékszem, hogy gyerekként sokat sétáltunk édesanyámmal, és amikor elfáradtam, akkor anya mindig játékos mondókák segítségével vett rá arra, hogy tovább menjek. Ezek a mondókák voltak az első élményeim az irodalommal, amelyek segítettek eljutni a gyerekszemmel igazán kimerítő és óperencián túli sétáink célpontjáig. "Hátulsó pár előre fuss... Cikapecc!" - mondta anya és én dombokat, hegyeket is képes voltam megmászni, ha ezt meghallottam.
Aztán arra is emlékszem, hogy nagymamám mesélt nekem, amikor aludni kellett. Nem könyvből olvasott, hanem saját szavaival foglalta össze a meséket. Nagy klasszikusok voltak ezek, mint a Hófehérke és a Hamupipőke. Szerettem hallgatni, ahogyan egy kis népi humorral megbolondítva elregélte a történeteket.
De igazán nagy hatással mégsem az olvasott és elmondott mesék határozták meg a gyerekkorom, hanem inkább a Disney mesék, amiket édesapám vett meg nekem VHS kazettákon. Emlékszem, hogy együtt néztük ezeket a meséket és a felcsendülő dalokat hangosan énekeltük vagy éppen édesapám lábára állva táncoltam a nagyszoba perzsa szőnyegét felszántva. Két kedvenc Disney mesém is van, amit máig szívesen nézek meg: a Pocahontas és az Oroszlánkirály. A felcsendülő Disney dalok pedig  a gyermekkor felhőtlen kacagásait idézik fel bennem és édesapámat, aki megtanított hinni a mesék csodálatos világában. 

Mikor kezdtél olvasni, mi volt az első könyv, amit elolvastál?
Már gyerekként sokat olvastam, de mégis a kamaszkori könyvek azok, amikre leginkább emlékszem. Sok klasszikust olvastam akkor, Jane Eyre-t, Büszkeség és balítéletet, Üvöltő szeleket, de emlékszem, hogy a Harry Potter is nagy hatással volt rám. Később aztán rátaláltam a Kis Hercegre és onnantól kezdve az lett a kedvenc könyveim egyike. Évente el szoktam olvasni és mai napig találok valami új üzenetet benne. Nagy hatással volt rám még Timothée de Fombelle meseregény sorozata: az Ágról szakadt Tóbiás és Lilia szeme. 

Manapság pedig mindenfélét olvasok, kortársat és klasszikust. Nem keresem az olvasmányokat, valahogy mindig rám találnak azok a könyvek, amiket olvasnom kell. Most például Ransom Riggstől A ​különlegesek regéi- t olvasom. Emellett pedig naponta szoktam verseket is olvasni. 

Kiskorodban jártatok bábszínházba, színházba?
Kiskoromban rendszeresen elvittek minket az óvodával vagy az iskolával a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház gyerekelőadásaira. De ha őszinte akarok lenni, akkor be kell vallanom, hogy nem sok mindenre emlékszem ezekből a színházi élményekből.

Ha visszaemlékszel, mikor volt az első alkalom, amikor egy tárgyal vagy konkrét bábbal elkezdtél bábozni?Szerintem minden gyerek bábozik gyerekként, amikor játszik a babáival, plüss játékaival, vagy az autóival. Szóval azt hiszem én már gyerekként elkezdtem bábozni, csak akkor még nem tudatosan, hanem ösztönösen. Persze ez még nem nevezhető művészi bábjátéknak. Voltaképpen az egyetemen kezdtem el konkrétabban ezzel foglalkozni. A felvételi vizsgámon volt először igazi báb a kezemben. Azelőtt még nem is láttam bunraku bábot, de mivel akkor még nem tudtam, hogy azt a technikát ideális esetben hárman mozgatva lehet igazán katartikus módon megmozgatni, így én egyedül próbáltam életre kelteni a bábot egy néma jelenetben. Gondolom az élmény nem volt elsöprő, de mégis felvettek. Aztán az egyetemen sok bábtechnikával megismerkedtem. A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem bábszínész képzésében a bábok elkészítésére is nagy hangsúlyt fektettek, ezért lehetőségem nyílt arra, hogy az általam elkészített bábokkal játszhassak. Nagyon hálás is vagyok a tanáraimnak, mert nem csak bábszínésznek oktattak, hanem rávezettek arra is, hogy képes vagyok bábokat alkotni. Azóta is szívesen készítek bábokat, ha lehetőségem nyílik rá.

Ha már az iskolánál tartunk. Felidézed, hogy hol tanultál? Mikor döntötted el, hogy bábszínész szeretnél lenni?
Egészen elképesztő módon, én a középiskolát a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Elméleti Liceum matematika informatika szakán végeztem el. Bár mindig éreztem, hogy sosem lesz belőlem matematikus vagy informatikus nagyon jó eredményekkel érettségiztem le. Azonban meg sem fordult a fejemben, hogy reál úton folytassam a tanulmányaimat. Sőt 10. osztályos voltam, amikor eldöntöttem, hogy színész akarok lenni, hiszen akkortájt csatlakoztam a Szín- Kron diákszínjátszó csoporthoz, melyet Kolozsi Borsos Gábor színész vezetett. Számos fellépésünk volt, sőt 2014- ben még egy nagyszínházi produkcióba is bekerültem, a Shakespeare: Szentivánéji álom-ba, amelyet Balogh Attila rendezett a Figura Stúdió Színházban. Itt tapasztaltam meg, hogy milyen lehet színházban dolgozni. Bár az élmény akkor nem volt elsöprően idillikus több okból kifolyólag, de mégis azt éreztem, hogy valamilyen elhivatottságom van a színész pálya fele. Ezt erősítette később a Zakuszka színjátszó táborban eltöltött idő is, ahol aradi és marosvásárhelyi színjátszókkal együtt jártuk be Erdély falvait vándortársulatként, előadásainkkal.

2016-ban felvételiztem a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész szakára. Fölöttem húzták meg a felvételi ponthatárt. Nem vettek fel. Hatalmas kudarcként éltem meg. Aztán többen ajánlották nekem a bábszínész képzést, ezért úgy döntöttem oda is felvételizek. Harmadikként jutottam be a képzésre, de mégsem voltam felhőtlenül boldog. Azt tervezgettem, hogy egy év múlva ismét megpróbálom a színi felvételit. Abból nem lett  végül semmi, hiszen egy csodálatos és tehetséges osztályközösségbe csöppentem bele, ahol biztonságban éreztem magam emberileg és szakmailag egyaránt. A legnagyobb hatást, a Pécsi Karakulit Fesztivál gyakorolta rám, mely végképp arra sarkallt, hogy a bábszínész képzésen maradjak. Itt tapasztaltam meg először, hogy a bábjátéknak milyen mély, ősi rituális gyökerei vannak. Emlékszem az indiaiak rituális árny előadására, amiből egy szót sem értettem, mert a saját nyelvükön beszéltek, de mégis valamilyen különleges atmoszféra kerítette hatalmába a nézőközönséget. Az előadás végére könnyeztünk. Azt hiszem ekkor döntöttem el, hogy bábszínész szeretnék lenni, s azóta, hivatásként tekintek a szakmámra. 
Nagy tanulság volt ez az életemben. Gyakran van, hogy elképzelünk magunknak egy életet és elcsüggedünk azon, ha az elképzeléseink nem valósulnak meg. Bár nem lettem prózai színész (és ezt most már cseppet sem bánom), de a kósza szelek mégis egy olyan  mesékkel teli világba repítenek, ahol otthon érzem magam. Nem az elképzeléseim szerint alakult az életem, hanem az elképzeléseimet felülmúlva a helyemre kerültem. És ezért nagyon hálás vagyok.

Ki az, aki inspirál Téged? Van példaképed?
Konkrét példaképem nincs, de szerencsésnek mondhatom magam, mert egész életemben olyan emberek vettek körül, akik inspiráltak a művészet és magánélet terén egyaránt. A színészetben sok mindenki segítette a pályám, vannak közülük páran, akikre mestereimként tekintek, de most nem sorolnék neveket, mert félek, hogy valakit kifelejtenék a hosszú listából és azt nagyon bánnám.

Hogyan találod meg a közös hangot a gyerekekkel? Milyen a gyerek közönség?
Mindig nagyon könnyen megtaláltam a gyerekekkel a közös hangot. Azt hiszem ennek az az oka, hogy a gyerekek között én is megszűnök felnőtt lenni és ezt ők is érzik, ezért maguk közé tudnak fogadni, amikor játszunk. Viszont a szigor nem az erősségem, ezért volt már, hogy a gyerekek olyannyira egyenrangú félként kezeltek, hogy nem hallgattak rám. Ezen még dolgoznom kell. Gyerekeknek játszani nagyon szeretek, bár vannak pillanatok, amikor azt kívánom, bárcsak ne beszélnének annyit a nézőtéren ülve. A gyerek közönség kíméletlenül őszinte. A nemtetszésüknek és a tetszésüknek is éppúgy hangot adnak.  Ha a játékoddal le tudod kötni a gyerekek figyelmét és eléred, hogy higgyen a bábszínház csodájában, az nagyon jó érzés és cseppet sem könnyű feladat.
 

Van kedvenc bábtechnikád? Korábban már említetted az árnyjáték és a film keresztezését, hogy szívesen foglalkoznál vele.
Minden bábtechnikában más az, amit szeretek. A bunrakuban például azt, hogy hárman megmozgatva a báb teljes mértékben képes annak a látszatát fenntartani, hogy egy független entitás, miközben a néző mindvégig tudatában van annak tárgyi mivoltával. Ebben a kettős létezésben rejlik a csoda, mert, ahogy Kovács Ildikó, bábszínházi rendező megfogalmazta, a bábszínház „az életrekeltés csodáját hordozza… a néző szeme láttára történő csoda."
Nagy kedvencem a vásári bábjáték is. Ezzel a műfajjal foglalkoztam a legtöbbet az egyetemi éveim alatt. Végül az ötödéves egyéni előadásom is egy vásári bábelőadás lett, Pulcinella az idők ura, melyet a szakdolgozatomban is elemeztem. Ezt az előadást a pályám során felújítva játszani szeretném, ha majd úgy hozza az élet.
Az egyetemi éveim alatt sokat foglalkoztam még az árny technikával is. A covid időszak, kijárási tilalma alatt pedig unalmamban elkezdtem kísérletezni az árny- film lehetőségével, melynek eredményeként létre is jött egy 20 perces ,,rövidfilm'', ami most is megtalálható YouTube-on A Hold Földtől való távolsága címen. A történet Dániel András: Kicsibácsi és Kicsinéni, meg az Imikém mesekönyv sorozatára épül. Ebben a covidos időszakban egyetemi vizsga anyagként, Kovács Géza vezetésével, létrejött még egy animációs technikára épülő 7 perces ,,rövidfilm" is, ami szintén megtalálható a YouTube csatornámon, Szvetlana Alekszijevics : Nők a tűzvonalban (részlet) címen. Ez a két filmes kísérlet meghozta a kedvem a bábszínház és a film ötvözésére, ezért nagyon szívesen foglalkoznék és kísérleteznék ezzel is a jövőben.

Melyik volt az első előadás, amelyben még bábszínész hallgatóként játszottál és melyik az, amiben már színészként? Hogyan hatottak ezek Rád?
Bábszínész hallgatóként harmadéves voltam, amikor először az egyetem Sudió 2.1 színpadán játszhattam. Két előadás is született ebben az időszakban. Az egyik egy nonverbális babaelőadás volt, amelynek Vizivilág volt a címe. Ebben az előadásban mértani alakzatok segítségével jelenítettünk meg egy sajátos víz alatti világot, melyet zenei klasszikusok dallamai kísértek. A másik előadás egy felnőtteknek szóló, szintén nonverbális előadás volt, Jin és Jang címmel. Ebben az előadásban bunraku technikát és animációs technikát használtunk. A történet pedig a Jin és Jang legendáját mesélte el, egy férfi és egy nő találkozásának és szerelmének kibontakozásának keresztül. Mindkét előadást az osztályfőnökünk Dr. Novák Ildikó rendezte.
Negyedéves hallgatóként a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház munkatársa lettem.  Az évadot egy szerepátvétellel kezdtem A halhatatlanságra vágyó királyfi árnyelőadásban, amit Vajda Zsuzsa rendezett. Ennek az előadásnak köszönhető, hogy olyannyira megszerettem az árny technikát.

Vannak karakterek, amelyeket különösen szeretsz, vagy van olyan szerep, amelyre nagyon vágysz?
Minden általam eljátszott szerepben igyekszem megtalálni önmagam. Ettől érzem hitelesnek az alakításom, mégis akadnak szerepek, amik közelebb állnak a szívemhez. Ilyen például a Fábián Péter által rendezett, Barguzin- a lehunyt csillag fénye előadásban, Darima szerepe. Ezzel a karakterrel kapcsolatban többen mondták már nekem, hogy rám lett írva. Felszabadító élmény volt ezt a női karaktert eljátszani, sőt azt is mondhatnám, hogy nem eljátszottam, hanem megéltem mindazt, ami a színpadi világban történt. 

Mi az, amivel munkán kívül szívesen töltöd az időd?
Nagyon szeretek a természetben lenni. Otthon Erdélyben, amikor csak tehetem, elmegyek kirándulni vagy hegyet mászni a párommal vagy a barátaimmal. A hobbijaim közé tartozik még az olvasás, a jógázás és a zenehallgatás is.
Ezen kívül van egy márkám a Piszu. Fából készült kitűzőket, fülbevalókat, hűtőmágneseket, stb. készítek. Mindig keresem ebben is a kihívást. Így született meg az első Baba lámpám is, amit a keresztlányomnak készítettünk el Sári Miki műhelyes kollégámmal közösen. Most akvarell technikával kezdtem el festeni, a közeljövőben pedig nagy vászon festményeket is szeretnék festeni. Mindig úgy éreztem, hogyha nem színész lennék, akkor szívesen foglalkoznék képzőművészettel. Persze e téren még van hova fejlődni, de lassan megtalálom a saját stílusom és ezen az úton elindulva talán kibontakozhatok. Ellenben a képzőművészet csupán hobbi, a színészet az, amit a hivatásomnak érzek.

Sokszor gondolják azt a nézők, hogy a bábszínház gyerekekhez szól. A tapasztaltabbak már tudják, hogy felnőtteknek is készülnek előadások. Neked van preferenciád, hogy kinek játszol?
Szerintem éppúgy fontos bábszínházat játszani a gyerekeknek, akárcsak felnőtteknek. Ez egy teljesen más műfaj, mint a színház, hiszen a bábok mozgásrendszere túllép az élő színész mozgásrendszerének határain, ezáltal egy olyan transzcendens élményben részesíti a nézőt, melyre semmilyen más színházi és képzőművészeti alkotás nem képes. Nekem nincsenek preferenciáim atéren, hogy felnőtteknek vagy gyerekeknek játszom szívesebben. Hál Istennek rövid pályám során volt szerencsém mindkét közönséget megtapasztalni és elmondhatom, hogy bár más-más élményt nyújt a kettő, de egyik sem jobb a másiknál.

Milyen álmod van, amit mindenképpen szeretnél átélni?
Utazni szeretek, szóval, ha egyszer sok pénzem és sok időm lesz, akkor szeretnék minél több helyre eljutni, világot látni. Nagy vágyam végiggyalogolni az El Camino zarándokúton Spanyolországban. Ez bakancslistás célkitűzés nálam. 

Ha megtehetnéd, hogy a 18 éves Emőkének a fülébe súgsz valamilyen tanácsot a mostani fejeddel, mi lenne az?
Azt súgnám a fülébe, vagyis a fülembe (ez a megfogalmazás elég vicces), hogy ne féljen, csak engedje, hogy történjen, mert minden a helyére kerül.